Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
1993. április AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 7 Magyar honvédek lövészárkot ásnak a Don-kanyarban. parancshoz.. Ez a parancsteljesítés, az önfeláldozó harc, a magyar katona számára szinte elképzelhetetlen hideg mintegy százhúszezer katona és munkaszolgálatos elvesztéséi eredményezte. Ők már soha nem térhettek vissza Magyarországra. Számukra a háború véget ért, "valahol Oroszországban". Emléküket évtizedeken keresztül idézni sem igen lehetett. Maradt a néma fohász, a titokban mondott ima. Ötven esztendővel a tragikus csatavesztés után főhajtás és tisztelet jár mindazoknak, akik életüket adták a Hazáért, a vélt, vagy valós igazságokért. A kegyelet kijár mindenkinek - lett légyenek azok katonák vagy munkaszolgálatosok, tisztek vagy honvédek, tisztesek vagy tiszthelyettesek -, aki a legnehezebb körülmények között is megtartotta esküjét és a hadsereg-parancsnokság mélyen igazságtalan és megalázó parancsa - A 2. magyar hadsereg elvesztene becsületét... - ellenére és után is kitartott állásában. E szomorú, megalázó parancs visszavonására, a harcoló katonák megkövetésére hamarosan sor került, a magyar katona becsületének visszaadására, emléke előtti főhajtásra még évtizedeket kellett várni, de bekövetkezett az is! /Bécsi Naplói A képek Soós József felvételei IIONVÉDEINK SÍRKERESZTJÉRE Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg! Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg. Apák, fiák, szerelmes vőlegények, kik porladoztok mily sok éve már, Kik elé dörgő ágyuszóval véres mezőkön toppant a halál. Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák, Álmodjatok ott messze idegenben, magyar testvéreink: fiuk és apák. Aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó, S nyugtasson a Donnak halk zúgása, mint a Tisza folyó, De jó tinéktek, hogy elkísért az utolsó gondolat, Hogy bárki győz e véres dáridóban, a magyar nép él és földje megmarad. Hozzátok el ne érjen itthonról sóhaj, jajgatás, Mert ajándéktok szent: a csendes szunnyadás... Ezt Isten adja halott katonának, ki hűséges volt, bátor és derék, Ki könnyű szívvel vitte áldozatul pirosló vérét és drága életét. De csitulj panasz! Nyugalmuk legyen mindörökre mély, S utolsó kincsüket ne rabolja el földi szenvedély! Ne zúgjon harangszó, sem ágyuk orgonája, csak egy könnycsepp, síró anyaszó Nyilalljon be a porladó szívekbe, amit megérez fia, a boldog szunnyadó. Ezért hát csitt...csak fojtva, lopva fájjon, Hogy azóta nincs nálunk árvább a világon. Mióta ők messze földeken, némán fekszenek, Keresztjük korhadt, vagy sírjuk már jeltelen, Aludjatok hát, Isten katonái, aludjatok ti boldog pihenők Ringassanak szelíden, mint álom, idegen földek, távoli temetők! * (A verset dr. Zempléni Miklós, a 2. magyar hadsereg egykori honvédorvosa írta, vitéz Somogyvári Gyula: "A boldog szunnyadókhoz" c. költeménye alapján.)
