Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-03-01 / 3. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. március BENEDEK ISTVÁN EZ A NEMZET ÉL... — Volt idő, amikor ön egyike volt az ország legnépszerűbb személyiségeinek. Tévés előadásai a legnézettebbek voltak, könyvei a legkeresettebbek. Aztán bizonyos erők jónak látták erősen beszűkíteni a közszereplési lehetőségét. Majdnem azt mondhatnám: elnémították. Mi volt a „bűne”? — Legfőbb bűnöm a fiiggetlenségem. Aki nem tartozik semmilyen irányhoz, klikkhez, csoporthoz, párthoz, egyházhoz vagy szektához, az gyanús. A magányos ember irritálja a többit: miért nem olyan, mint ők? — Másik bűnöm a sokszor fejemre olvasott szókimondás. Aki egyéni véleményét szabadon kimondja, azt jobbnak látják elkerülni vagy mellőzni azok, akiknek talán szintén van egyéni véleményük, de az érvényesülésük érdekében célszerűnek tartják elhallgatni. — Az érvényesülés dilemmája rejlik ebben. Én is szeretnék érvényesülni, és tudomásul veszem, hogy ennek érdekében alkalmazkodni kell — bizonyos fokig. Ám ahol az erkölcsi érzék, az igazságérzet vagy a józan ész tiltakozik, ott fel kell áldozni az alkalmazkodás kínálta előnyöket a tisztaságért, tisztességért. Harmadik főbűnöm ez. — Csetlő-botló ember vagyok én is, hibákkal és tévedésekkel terhes, gyarló és gyenge, de tiszta. A tisztaság zavarja azokat, akik bepiszkolták magukat, akiknek takargatnivaló- juk van, akik okosan és ügyesen tudják köpönyegüket forgatni. Minden erőszakrendszer technikájához hozzátartozik, hogy megpróbálja alattvalóit cinkossá tenni. Aki együtt vonít a farkasokkal, attól a farkasoknak nem kell tartaniuk. A cinkosok egymás közt érzik biztonságban magukat, és kivetik maguk közül azt, akinek erkölcsi fenntartásai vannak, különvéleménye van, netán olyan meggyőződése, mellyel a cinkosság nem fér össze. — Önt mély szakmai kapcsolat fűzte a néhány éve Svájcban elhunyt Szondi Lipóthoz, a mélylélektan egyik utolsó nagy képviselőjéhez. Szondi a halála előtti években nagyon pesszimistán nyilatkozott az emberiség jövőjéről: az „ösztönpárok” fellazulásáról, a fokozódó erőszakhajlamról, erősödő diszharmóniáról beszélt. Néhány interjújából úgy látszik, ön szintén pesszimistán értékeli helyzetünket, nemzetünk haladási tendenciáit. Hogyan látja most: lehet még magyar kibontakozás? — Jóslásra nem vállalkozom. Pesszimizmusom nem mennyiségi, hanem minőségi természetű. A magyarság elértéktelenedésétől tartok. A folyamat általános, más nemzeteket is fenyeget, de az amerikai „recesszió" kevésbé zavar, mint a hazai. Az emberek jellemét nagyon megviselte az elszenvedett negyven esztendő. Kihevertük volna, ha a rendszerváltozás meghozza a kívánt eredményt. Tudom, hogy sokat hozott, mégis az embereket a csalódás érzete és a rabló- gazdálkodás látványa katasztrofálisan megviseli, jellemükben támadja meg. Elképzelni sem lehet a jellemre nézve rosszabb érvényesülési taktikát a vállalkozási szellem mesterséges fejlesztésénél. A vállalkozó mint példakép! ő teremti a munkalehetőséget, ő adja az anyagi alapot, a jövő embere ő, akinek az országot a mélypontról ki kell emelni. Szépen hangzik, de a valóságban ő a jövő kizsákmányolója. A vállalkozáshoz tőke kell, és üzleti rafinéria. Üzleti tisztesség is kellene hozzá, de honnan vegye ezt abban az országban, mely a politikaitól a házasságig minden tisztességet megkérdőjelez? A piacgazdálkodás az egész világon megbukott már vagy javában bukik, nálunk az tartja életben, hogy a szocialista gazdálkodás még ellenszenvesebb. Nem nehéz megjósolni, hogy kalandorok, spekulánsok, kétségbeesett hazardő- rök fognak úszni az árral, és egy új embertípus jelenik meg a színpadon: a magyar pénzember, aki csöndben kiárusítja az országot. S a nép, az istenadta nép? Meggörbült gerinccel fog hajlongani új urai előtt. — Eszerint ön a piacgazdálkodást éppoly reménytelennek látja, mint a szocialista tervgazdálkodást,.. — Minthogy sem közgazdász, sem politológus nem vagyok, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy a hibát másutt keressem: a jellemben. Módunkban állt tapasztalni mindkét rendszer csődjét. A kapitalista termelési és elosztási mód semmivel sem jobb a szocialistánál, mind a kettőt lehetne tisztességesen és eredményesen csinálni. A tisztesség garanciáját nem sikerült még fölfedezni, sem a hatalomban, sem az üzleti életben. Nincs jó és nincs rossz gazdasági rendszer, csak tisztességes vagy tisztességtelen végrehajtó ember van. Nem a rendszer csinálja az embert, hanem az ember a rendszert. Nem hiszek az alépítményben meg a felépítményben, a dialektikában ellenben igen, és ez azt jelenti, hogy ... | — ... hogy mégis a rendszer formálja az embert. — És ettől jellemtelenedik el a világ. Szondi attól vált pesszimistává, hogy felismerte: Kain regiert den Welt — Káin uralkodik a világon, ő irányítja az embert a bölcsőtől a koporsóig, a világot pedig a kőkorszaktól az atomkorig és még azon is túl. Ezt nem úgy kell érteni, hogy egy-egy Káin — például Hitler vagy Sztálin — uralkodik, hanem minden emberben van Káin-gén, agresszor-gén, és ez tömegében erősebb az alkalmazkodó, törvénytisztelő, törvényteremtő Mózes-génnél. — Ha ez biológiailag ennyire meghatározott, az emberiség jövője reménytelen. — Történelme nem sok jót ígér, sorsa mégsem kilátástalan. Vannak olyan korszakok, amelyekben a törvénytisztelő rész kerül túlsúlyba, ilyenkor a társadalom kedvez a törvény- tisztelő, toleráns egyedeknek, akik ismét hasonlót nevelnek — ez a békés fejlődés időszaka. Három éve ennek az eljövetelében reménykedtünk, sajnos, csalatkoznunk kellett. És a
