Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
20 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. február ) lépten-nyomon alakulnak a platformok, amelyekről vezetőik görcsösen igyekeznek bizonygatni, hogy nem a szétesés, hanem a „sokszínűség" jelei. Sajnos mindig akad valaki, aki kitáncol a sorból: ezúttal Demszky Gábor volt az, aki - nyilván a főváros erős kezű irányításából eredő gondjai miatt - a legújabb brosúráról lemaradva azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak, hogy elég már a plat- formoskodásból... El kell viszont ismerni, hogy akadnak gyakorlatiasabb elmék is a liberálisok háza táján. Nem Gadó az első, aki nyíltan beszél az MSZP-vel való lepaktálásról. Ennek első jele volt az a beszélgetés, amelyet még februárban folytatott Horn Gyula, Orbán Viktor és Tölgyessy Péter. Undorító volt az a - szalonképes kifejezésnél maradva - ragadósnyálas körüludvarlása a másiknak. Történt mindez azzal az egyetlen céllal, hogy nyitva maradjon egy kiskapu, amelyen keresztül fogcsikorgatásos karöltéssel be lehet sétálni a hatalomba. Kis János szerint az MDF és szövetségesei el fogják veszíteni az 1994-es választásokat, de azokat a három ellenzéki párt csak együtt nyerheti meg. Tehát mi sem természetesebb a „természetes szövetségesek" táborának bővítésénél - mégpedig éppen azzal, aki hajlandó erre, és még az sem akadály, hogy MSZP-nek hívják. A „centrumpárt" (így nevezi magát újabban az SZDSZ a Beszélőben!) nemcsak Horn Gyula kormányellenes dühödt vagdalkozásait igyekszik kihasználni, hanem hirtelen felfedezi, hogy Németh Miklós, sőt Grósz Károly országosának is voltak előnyei. Ebben jól egymásra találtak Horn Gyulával, aki nem szégyelli a Kádár-rendszer iránt állítólag nosztalgiát érzőket azzal vigasztalni, hogy nem az Antall-kormány teljesítménye alapján kell megítélni a rendszerváltást. Nos, ha a rendszerváltás nem volt százszázalékos, akkor ehhez hozzájárul az is, hogy Horn Gyulát megtűrik a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának élén és sok hasonszőrűt vezető pozíciókban. A parlamentben képviselt három ellenzéki pártnak két közös vonása van. Az első az, hogy egyiknek sincs a mai napig átfogó programja. A másik: teljesen közös nevezőn mozognak a tekintetben, hogy a kormányt, a koalíciót nemcsak bírálni, támadni kell, hanem minden eszközzel lejáratni - beleértve a rágalmazást is. Ebben természetesen hű és megbízható szövetséges a liberális- bolsevik-kozmopolita sajtó. Csak egy példa: a népszabadságos Miklós Gábor közvetve idézi Horn Gyulát és a miniszterelnököt imígy „dicséri": „Egyébként (Horn) a volt főtitkárt (Kádárt) nagy taktikusnak tartja, aki rendkívül hozzáértően tudta kijátszani, egymással szembefordítani partnereit. Hasonló politikusi erényeket vél felfedezni (Horn) Antall Józsefnél is." Nehogy azt higgye bárki is, hogy ez az övön aluli rugdalózás csupán ex-pufajkás privilégium; nem idegen ez az új természetes szövetséges kiválóságától, Tamás Gáspár Miklóstól sem. Szerinte: „A sikerpropaganda bejött Giereknek, Kádárnak, Grósznak és ma bejön Antall Józsefnek." De a „Londoni beszélgetés Tamás Gáspár Miklóssal" című július 9-i Népszabadság-cikkben még nem ez a legarcátlanabb ferdítés, hanem: „Kényes az ellenzéki politikus helyzete ilyenkor, és nagyon szeretném, ha a magyar kormány és diplomácia őszintén beszélne a magyar gazdaság álláspontjáról (sic!) külföldön, hogy azután ne kelljen irulni- pirulni, amikor irreális véleményekkel konfrontálódunk." Tessék elképzelni egy iruló-piruló TGM-et, amint külföldön a magyar kormány csacskaságait igyekszik helyre tenni! Aztán: „A kormány fellépése sokat ártott annak a ro- konszenvnek, amelyet a nem túl nagy, de annál befolyásosabb érdeklődő réteg érzett Magyar- ország iránt. Persze külföldön az ember lojális hazája iránt - hiszen én a parlamentben bármikor kritizálhatom a kormány de tényleg nehéz volt válaszolnom a kérdésekre, mert sokan alkotmányos válságot látnak." Megnyugtató tudni, hogy TGM - igaz, saját közlése szerint - legalább külföldön lojális hazája iránt. Azt viszont már igazán ne kívánja a filo- zofoid-politikus (ha TGM szerint van trockoid, fa- sizoid, sőt újabban „europoid", akkor miért ne lehetne „filozofoid"?), hogy az ember elhiggye, Londoban „sokan tartanak a magyarországi alkotmányos válságtól". Szavamra, nem is bánnám, ha így lenne, mert legalább jelezné, hogy Londonban végre - ebben a században talán először - tényleg érdeklődnek Magyarország iránt. (TGM nyilatkozatának időpontjában - június elején - nem volt alkotmányos válság. A köztársasági elnök alkotmánysértő lépése után sem lett, ami a magyar kormány visszafogott, önmérsékletről tanúbizonyságot tevő reagálásának köszönhető. Más kérdés, hogy ez a visszafogottság nem okoz-e nagyobb kárt a tömegtájékoztatás ügyének, mint egy „köztársasági elnöki jogköri válság", ha a kabinet balátható időn belül nem szánja el magát határozott cselekvésre.) A kisgazdapárt válsága kapcsán a liberális sajtó és rádió a helyzet magaslatára emelkedett. Hogy tulajdonképpen mi történt, mi történik, azt nem
