Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. december AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel/fax: 410-242-5333 Szerkeszti Soós József - Főmunkatárs Stirling György Előfizetési díj egy évre 17 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 15 doll. Kanadába (légiposta) 18.50 doll. Tengerentúlra (hajópostával) 18.50 doll., légipostával 28.50 dollár. Az előfizetést US-dollárban és USA bankra szóló csekkel kell fizetni. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg. Javítás jogát fenntartjuk. Szabályosan gépelt kéziratok a közlésnél előnyben részesülnek. JÉZUS SZÜLETÉSE Abban az időben Augusztus császár rendeletet adott ki, hogy számlálják össze az egész földkerekséget. Az első népszámlálás Quiriniusznak, Szíria idjében történt. Elment mindenki a saját városába, hogy följegyeztesse magát. József Dávid házából és nemzetségéből származott. Elment tehát galilea Názáret nevű városából Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy följegyeztesse magát, Máriával, feleségével együtt, aki áldott állapotban volt. Miközben ott tartózkodtak, elérkezett Mária szülésének napja. Megszülte elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. Azon a vidéken pásztorok tanyáztak kinn a szabadban és éjszaka őrizték a nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket: "Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek. Ma született az üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez a jele: Kisdedet találtok pólyába takarva, jászolba fektetve." Hirtelen nagy mennyei sereg vette körül az angyalt. Dicséretet énekeltek az Istennek: Dicsőség a magasságban Istennek, és béke a földön a jóakaratu embereknek Szent Lukács evangéliumából ÚJ KARÁCSONYOK Az ember kis mérföldköveket rak az időbe, jelöl- getve ezt-azt, hogy el ne tévedjék a létben. A karácsonyt is ilyen jelölőnek szánták a Jézus-követők, csak annak és semmi másnak. Mondják, hogy pogány szokásból alakult ki az ünnep, és azt is mondják, hogy közel kétezer év után, a jelek arra mutatnak, hogy ismét azzá válik. Mindenki maga látja a jeleket. Különösen délen, ahol izzó fény perzseli a születés misztikumát és az ünnep örömét a testbe égeti. Sokan még ma is megdöbbennek az izzó földi fényességen, ami a nyers valót oly élesen rajzolja ki, - sokan a múlt karácsonyaihoz menekülve, havas estékben, gyertyafényben keresve az ünnep lényegét. És az nincs ott: a múltak karácsonya csak emlék, s oly régi már, hogy ereje nosztalgikus kép-pergetéssé fakult. Az új karácsony, az új mérföldkő itt van és az elmúltakkal nem pótolható. Az ember mindig reménységet keres, reményt a teljes boldogsághoz. Talán sosem volt ilyen űzött és hajszolt ez a keresés, mint az új karácsonyokban. Talán azért, mert sosem volt ekkora a reménytelenség. A kapkodás a gyors örömök után, mohó szippantása a bódulat remény pótlékainak. Az élet-fenyők ága majd leroskad az emberi ész boldogság-pótló terméseitől. Gépek szolgahada gubbaszt a fák alatt, várva, hogy nekünk szolgáljanak, hogy pótolják és helyettesítsék a mindent kigondoló agy munkáját is. Vásári tülekvés, ügyes csalás, lopkodás a kiterített életajándékokért. Karácsony van, új karácsony: kapkodja mindenki amit elér, sietve, mintha máris menekülne. Nem néz fel senki a fenyő ormán csillagdíszt keresni, mert mindenki tudja, hogy a fa tetején egy hasas atombomba lóg. Kiábrándító képekben, részeg vigyorokban köszöntének az új karácsonyok. Hát valóben nincs remény? Az új karácsonyoknak sikerült elpusztítani a világ reménységének születésnapját és a csodálatos éltető reményt, amit jelentésével magával hozott? Az egyetlen kiút, az egyetlen beteljesülés reményét? Ki ismeri fel ezt az égető kérdést és ki mer válaszolni rá? Sosem volt még ekkora szükség a válaszra, azoknak, akik meghajtott fővel vallják a kisded-érkezéssel felragyogó reményt, az örök folytonosságot, amit az új karácsonyok sem tudnak megszakítani. A bennük kigyuló tiszta kisdedremény akkor is világít, ha kialszanak a színes villanyfények és az árnyakon áthatolva összeforrasztanak múltat és jelent: Őrzik az örök reményt, amivel elindultak a pásztorok és amihez az eltévedt világ reménytelenségében egy új karácsonyon vissza kell találjon. Addig, akik reménnyel élnek, el ne eresszék egymás kezét! Ők most a lánc, mi nem szabad, hogy megszakadjon. Ők az igazi karácsony szívé-dobbanása. Remény zöld útjelzők a létrohanásban, életükkel mutatva, irányt a visszatéréshez, a teremtő jelenlét forrásához, ahonnan minden létező ered. Ki ne csodálná a belőle fakadó fákat, virág és csillagmezőket? Létük emberésszel nem magyarázható. Mily (Folytatás all. old.)
