Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
1993. november AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 27 UTAZÁSI IRODA JELSZAVUNK: MAGYAROK, KIFELÉ! HAZASZÁLLÍTJUK A TELJES MAGVAR LAKOSSÁGOT A KÖVETKEZŐ ÚTVONALON: VERECKE- ETELKÖZ - LEVÉDIAMAGNAHUNGÁRIA (csak ODA!) DLUHOPOLSZKY LÁSZLÓ RAJZA A mosoly országa NEMZEDÉKEK PÁRBESZÉDE /Édes anyanyelvűnk/-Nos kolléga, hogy tetszik nálunk a munka?-Nem nagyon csípem, de az ősöm felmondta a bérletet, és ha kérőt akarok, melóznom kell.-A, szóval lakásra gyűjt, de különben továbbra is eltartják szülei?-Az öregem állandóan löki a rizsát, hogy hülyét kap tőlem a diszkó és a csajozás miatt. Régebben klassz volt, de most átment oktatóba.-De hiszen az az élet rendje, hogy minden felnőtt a maga lábán boldoguljon.-Nem kell a púder! Maga is tudja, hogy a jó kis zsíros placcokon a vén trottyos bányarémek trónolnak. Én meg zsebpénzért koptatom az etetőmet.-Na, és a főnöke, milyen?-Hát az aztán egy fazon! Olyan szerkóban jár, mint egy tini, és közben kopasz a burája és a hasával törli le a port az asztalról. A múltkor bejön és minden ok nélkül elkezd ordítozni, pedig csak a sport híreket olvastam, azt is csak fél szemmel, mert közben telefonáltam Csápolt és üvöltött, hogy készen van-e a sürgclőlista, amit tegnapra kért. Nem lóverseny ez, akartam neki mondani, de aztán hagytam, mert biztos mosolyszünet volt anyunál, ezért volt kiakadva. Azt hiszi, hogy mindent ellehet kapkodni, mint őt a szülei.-Es a jutalmazással meg van elégedve?-Hát nem kaptam nevető görcsöt az örömtől. Majdnem visszaadtam a górénak villamosjegyre, de láitam, hogy éppen neki sem sütött ki a nap. Karon fogtam magam és indítottam. Nézze csak, haver! Milyen jó kis pulyka megy itt. Egész menő virgácsai vannak. Csak kár. hogy eláll a füle, mint a befőtt.-Van menyasszonya?-Van. Félig. Ő hozzám akar jönni, de én nem akarom elvenni. Épp ma határoztam el, hogy letörlöm a tábláról. A csaj szuper lenne, de azt hiszi, hogy velem élet- biztosítást kötött. Most azzal fűt, hogy gyereke lesz. Majd én feledékennyé teszem. Úgy átalakítom az elejét, hogy majdcsak néz ki a lyukon.-Maga ilyen keményen bánik a partnereivel?-Tök jó! Most mit bámul? Nem látott még fehér embert? Maga mindig olyan kimért, mint egy kiló körte. Maga már elfelejtette, hogy mit hordanak a csajok a szoknya alatt? Egy kolléga jön oda hozzájuk.-Hol a bánatban vagy? Egy bige keres.-Mond neki, hogy várjon meg az anyakönyvvezetőnél. Mit képzelsz, miért állok itt? Én vagyok a munka szobra? Még megvitatom itt a haverral, hogy mi legyen a címe annak a tanulmánynak, amit a te lógásaidról készítek. Szuper, nem? Még ő kérdi, hogy mit csinálok. Röhögnöm kellene, de cserepes a szám.-Ami igaz, az igaz. Sok minden belefér a maguk munkaidejébe munka helyett. Azzal az energiával, amit arra fordítanak, hogy kevés munkával sok pénzt keressenek, rekord idő alatt lehetne emeletes házakat építeni. Es mondja csak! Lenne munkája egész napra, ha csinálná?-Hát, nem semmi! Néha melegszik a fejem, ha meglátom azt a rengeteg papírt. Na, viszlát, húzom a belemet. Nem csúcs az a menü, amit itt adnak, de elszórakoztatja a gyomornedveimet. Csalamjai Emma DESEŐ WALTER írja az ausztráliai Magyar Életben: Figyelemre méltó interjú hangzott el a /budapesti/ Magyar(ellenes) Televízióban, aminek az alanya egy ame- rikából hazalátogató, 80 éves "milliomos" volt. A beszélgetés vége felé közeledve, a riporter megkérdezte; "Az oroszok már három éve kimentek, miért csak most látogatott haza?" "Vártam" -hangzott a válasz. "Mire várt?" -kérdezte a riporter. "Arra, hogy a magyarok is kimenjenek!" Röhögött a "milliomos", röhögött a riporter; ez volt az interjú vége.
