Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
1993. november AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 3 hányszor tiltakozott Horthy a németeknél a hiányosan felszerelt magyar egységek frontraküldése ellen és hányszor követelte azokat a korszerű német fegyvereket, amiket Hitler mindig csak ígért, de soha meg nem adott. Hogy akkor miért vett részt Magyarország a szovjetellenes háborúban? Már számtalanszor leírtam én is, más is: a magyarság nem Hitler mellett és a nácik mellett, hanem a bolsevizmus ellen szállt harcba, mert erre kötelezte a múltja, a keresztény világnézete és nem utolsósorban az első világháború utáni kommün iszonyú emléke. Ne felejtsük el, hogy Horthyt erre kötelezte mindvégig bolsevistaellenes politikája, amit nemcsak az 1919-es tapasztalatok határoztak meg, hanem későbbi megnyilvánulásai is: kevesen tudják, hogy a huszas évek közepén Horthy Miklós volt az egyetlen európai államfő, aki felemelte szavát a moszkvai kommunista veszély ellen és levelet intézett minden európai királyhoz és köztársasági elnökhöz, mely levélben felhívta figyelmüket a közös fellépés szükségességére. Ezzel az álásfoglalásával került volna ellentétbe Horthy Miklós, ha megpróbálja kivonni magát a Szovjetunió elleni hadjáratból. Melyhez az első pillanatban lelkesen és önként csatlakoztak a szlovákok, meg a románok, akik ezzel akartak jó pontokat szerezni Hitlernél a majdani győztes háború utáni rendezésnél. Vállalhatta volna a felelősséget bárki is azokban az időkben, hogy nemet mond a német unszolásnak s ezzel kockáztatja a békés úton visszakapott (igaz: lekötelezettséggel járó) trianoni területek sorsát? Németország akkor korlátlan ura volt az egész kontinensnek, a nyugatiaktól pedig sem előtte, sem utána nem remélhettünk minimális revíziót sem: maradt-c a kormánynak más választása? Trianon volt azokban az években a kulcsszó és az akkori nemzedékek számára még nemcsak üres szólam volt a "Nem, nem, soha”, de komolyan hittünk is benne. És ha ma már őszinte szívvel állítjuk, sót akár esküt is teszünk rá, hogy az első perctől kezdve biztosak voltunk abban: a németek elveszítik a háborút az. egész világ ellen, azt a kockázatot ki merte volna vállalni, hogy nyíltan szembeszegüljön az egész náci hadigépezettel? Ezt földrajzi helyzetünk sem tette lehetővé, bezárva az ellenséges szomszédok gyűrűjébe és a Weltmacht harapófogójába. Vagy ha Horthy mégis ezt az utat választja, kitette volna a nemzetet egy brutális katonai akciónak és egy korai német megszállásnak, az országot a teljes kifosztásnak, a németellenes értelmiséget és a zsidóságot a maradéktalan elhurcolásnak és kiirtásnak, de még akkor sem lett volna biztos, hogy a kevesek, akik megérik a háború végét, azok részesülnek-e különleges elbánásban? Lengyelország és a csehek példája bizonyította, hogy habár mindkettő a Nyugat szövetségese volt és a lengyelek súlyos áldozatokat is hoztak a szabadságukért, végülis ugyanarra a sorsra jutottak, mint az "utolsó csatlós" szégyenstigmával megbélyegzett Magyarország. Jobban illett ránk az "Unwilling Satellite" - A kényszerű csatlós —, elnevezés, ahogy Montgomery volt budapesti amerikai követ találóan meghatározta hazánk háború alatti kényszerhelyzetét: a magyarságnak, mint történelme során már annyiszor, két pogány közt egy hazáért kellett véreznie, de hogy ez a második világháborúban is így alakult, azt nem lehet Horthy Miklós hibájául felróni. Kis hazánk történelmi szükségszerűségből és geopolitikai helyzete, földrajzi fekvése miatt sodródott bele óhatatlanul és akarata ellenére a nagyhatalmak háborújába és nem született még a földre olyan zseniális államférfi, aki ettől meg tudta volna óvni Magyar- országot. Ideje, hogy e kérdés körül tisztaságot teremtsünk a fejekben, amire jó alkalmat adott a méltóságteljes körülmények között végbement kenderesi temetés, melynek külsőségei, a résztvevő tízezrek kegyelete és a koszorúk feliratai igazolni látszanak azt, hogy a négy évtizedes agymosás és a Horthy-korszak gyalázása nem mindenkit tévesztett meg és nem mindenkinek zavarta meg a tisztánlátását... Ez a temetés azt bizonyította, hogy a magyar nép megadja a végtisztességet annak, aki becsülettel szolgálta a hazáját és a legjobb tudása szerint kormányozta az országot, egészen addig, amíg a világpolitikai viharai olyan vizekre sodorták a magyarság hajóját, hogy az kormányoz- hatatlanná vált és a minden oldalról fenyegető Schyllák és Charybdisek között elkerülhetetlenné vált a katasztrófa. Horthyt és a háborús évek kormányon lévő politikusait a kényszerű hadbalépés első percétől egy cél vezette: csak annyira résztvenni a háborúban, amennyire az elkerülhetetlenül szükséges és minél több magyar életet megkímélve megóvni, átmenteni a magyar hadsereget azokra a kritikus időkre, amikor a haza határainak védelmére lesz rá szükség. Hogy a háború végén várható káosz idején létezzen intakt magyar fegyveres erő. Nem Horthyn és körén múlt, hogy ez nem sikerült. De mérhetetlen rosszindulat és elfogultság kell ahhoz, hogy a temetés előtti napon a Vérmezőn tartott "Charta” tüntetésen pld. Mészöly Miklós azzal vádolja Horthyt, hogy a "vágóhídra hajtotta a 2. magyar hadsereget", vagy az óberokos Konrád György kioktassa 1993-ban a Kormányzót, hogy 1942-ban mit kellett volna tennie. "Ne értékeljünk át pozitívra egy olyan embert, aki egymillió magyart küldött a halálba". Nem tudom, honnan szedi Konrád ezt a blöff- számot - valószínűleg ugyanolyan forrásból, ahonnét a 6 millió és a 600 ezer meggyilkolt zsidóra vonatkozó abszurd adatok származnak —, de enyhén szólva felelőtlenség ilyen légbőlkapott számokkal dobálózni. Kíváncsi lettem volna, ha félévszázaddal ezelőtt Konrád Györgynek kell kiutat keresni abból a zsákutcából, melybe Magyarország a Német Birodalom vezette tengelyhatalmak és a Szovjetunióval szövetkezett nyugati demokráciák között dúló élethalálharc következtében került, vajon ő megtalálta volna a helyes megoldást? Utólag megmondani, mit kellett volna csinálni, nagyon silány gondolkozásra vall. (Egyébként hadd szúrjam itt közbe: fentebb azt írtam, hogy már a háború első percétől tudtuk -- az ország józanabbik, németimádattól el nem vakult része tudta --, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút az egész világgal szemben. Tudtuk, ebben hittünk és ez irányította minden lépésünket. És lám, nemrég nyilvá
