Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1993-09-01 / 9. szám

1993. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 11 Független Magyar Hírszolgálat Szerkeszti: Stirling György A Miniszterelnökség sajtóosztálya közleményt jut­tatott el a lapokhoz, mely szerint Antall József miniszterel­nök július utolsó hetében orvosi kezelés alatt állt s emiatt nem tudott személyesen részt venni a Magyarországon tartózkodó indiai köztársasági elnök tiszteletére rendezett fogadáson. A pozsonyi parlament hosszú vita után elfogadta a szabad névhasználatról szóló törvényt, ami azt jelenti, hogy Szlovákiában minden kisebbség az anyanyelvén írhatja és használhatja a kereszt- és vezetéknevét. A törvény megszavazása után Csáky Pál, a Magyar Keresztény- demokrata Mozgalom frakcióvezetője a következőket mondotta az újságíróknak: - Ami a parlamentben történt, igazolja, hogy nem véletlenül kértünk garanciákat Szlovákia Európa-tanácsi tagságának megszavazása előtt. A parlament végül is büszke lehet az új névhasználati törvényre, amely olyan liberális, hogy valóban példaként lehet állítani Európa sok országa elé. Emlékezetes, hogy a magyar-ukrán alapszerződés aláírása után fegyelmit indítottak Bégány Attila, a Határon Túli Magyarok Hivatalának osztályvezetője ellen és felfüggesztették állásából. Az ok az volt, hogy Bégány a parlamenti vita idején alkotmányellenesnek nevezte az alapszerződést. A később megtartott fegyelmi tárgyalás úgy döntött, hogy Bégányt elbocsátják állásából, egyrészt mert megszegte a pártfegyelmet, másrészt mert köztisztviselői állásával összeférhetetlen kijelentéseket tett. Bégány Attila a döntés után kijelentette: állításait továbbra is fenntartja és panaszával a Munkaügyi Bírósághoz fordul. Ugyanakkor megkeresi az Alkotmánybíróságot is, annak megál­lapítására, hogy a magyar-ukrán alapszerződés alkot­mányellenes. Kanadai üzletember is bekapcsolódott az 1996-os budapesti világkiállítás előkészületeibe. Barsiné Pataky Etelka, az EXPO kormánybiztosa a világkiállítást népsze­rűsítő északamerikai útja során ismerkedett meg Mel Cooperrel, akit hazájában nemcsak az év vállalkozójaként tartanak számon, hanem széleskörű tapasztalatokkal ren­delkezik a kiállítások rendezése terén: az 1986-os vancou- veri expo egyik rendezője volt. Barsiné Pataky Etelka meghívta Mel Coopert Budapestre, aki eleget tett a meghívásnak és a napokban néhány napot töltött a magyar fővárosban. A kanadai üzletember főleg azzal tette nevezetessé magát a vancouveri expóval kapcsolatban, hogy amikor fél évvel a nyitás előtt anyagi válságba került a ren­dezőség, ő szerzett pénzt, mégpedig 43 millió amerikai dollárt, amivel megmentette a helyzetet. És a siker végülisd őt igazolta. Mostani budapesti látogatásakor Mr.Cooper elmondotta, hogy az a benyomása: Budapest kísértetiesen hasonlít Vancouverhez, abban a tekintetben, hogy itt is vannak, akik fenntartásokat, sőt ellenérzést táplálnak a világkiállítással szemben, míg a másik tábort lelkesedés és optimizmus fűti. Ugyanígy volt ez Vancouverben, de ugyanez játszódott le Sevillában is s végül mindkét kiállítás sikert hozott. A lényeg ~ mondotta Cooper - a lelkesedés: a magyaroknak rá kell ébredniük arra, hogy a kétségtelenül nagy kihívás milyen előnyöket és hosszú távra szóló lehetőségeket rejt magában. A kanadai tanulság is az volt, hogy az expo nemcsak az ország gazdasági fel­lendüléséhez járult hozzá, de fokozta a nemzeti büszkeséget is és növelte az ország jóhírét. Végül Mel Cooper megjegyezte: ha tanácsait kérik, elsősorban arra fog majd ügyelni, hogy a magyarok ne kövessék el azokat a hibákat, amik Kanadában megtörténtek. De hogy ezek a hibák mik voltak, arra Mr. Cooper nem válaszolt, hiába faggatták az újságírók... Dr. Varga László, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettese nyilatkozott annak a levélnek az ügyében, amit Keresztes Sándor vatikáni követ, a párt tiszteletbeli elnöke írt a párt elnökségéhez. A levél írója kifejti, hogy a kereszténydemokratáknak át kell értékelniök a koalíciós együttműködést, mert az első választásokat követően alakult koalíció megszűnt, mert az azt létrehozó pártok már nem azonosak egykori önmagukkal. Varga László fel­tette a kérdést, hogyan kerülhetett a levél a Népszabad­sághoz, amelyben az megjelent? Egyébként szerinte a le­vélben szereplő állítások nélkülözik a politikai realitást és csak arra jók, hogy ellentéteket szítsanak a KDNP-n belül, ami a koalíció egyetlen egységes pártja. A kommunista idők volt munkaszolgálatosai tar­tottak nagygyűlést Hőgyészen, ahol Dr. Hasznos Miklós országgyűlési képviselő tartott beszédet. A képviselő végigtekintette a magyar történelem utolsó évtizedeit és a tanulságok levonására kérte hallgatóságát. "Az 1994-es választásokon eldől ~ mondta Hasznos Miklós ~, hogy lesz-e keresztény nemzeti szellemű Magyarország vagy pedig beleesünk az internacionalizmus vagy kozmopolitiz- mus szennyes árjába?" A volt munkaszolgálatosok nagy tapssal fogadták a kereszténydemokrata-párti politikus beszédét. A Magyarok Világszövetsége Benczúr-utcai székházában pár nappal ezelőtt éjjel betörők jártak és első­sorban Csoóri Sándor irodáját dúlták fel: páncélszekrényét felfeszítették, videokészülékét elvitték, a bútorokat megrongálták és a karosszékek bőrhuzatait felhasogatták. Minden lezárt szoba ajtaját feltörték. Az irodákból sok

Next

/
Thumbnails
Contents