Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-09-01 / 9. szám
1993. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 9 Muszos nagygyűlés a Tolna megyei Hőgyészen, 1993. március 27-én A Tolna megyei munkaszolgálatosok Hőgyészen rendezték meg tavaszi találkozójukat mintegy 250 fő részvételével. Baranyai, somogyi és budapesti munkaszolgálatos bajtársak vendégként számosán megjelentek a nagygyűlésen. Jelenlétükkel és egyben felszólalásukkal tisztelték meg a nagygyűlést dr. Hasznos Miklós a MUSZ 51-56 Szervezet Országos elnöke, Fónay Jenő a POFOSZ Szervezet elnöke, továbbá Nagy Ferenc nyugdíjas földművelésügyi miniszter. Székelyhídi Géza a Tolna megyei munkaszolgálatosok elnökének megnyitója és tartalmas beszámolója után Fónay Jenő tartott egy nagyon értékes helyzetértékelést, majd dr. Hasznos Miklós bajtársunk emelkedett szólásra. Mivel az ott megjelentek érdeklődése elsősorban feléje irányult, az ö beszédéből közlünk részleteket. A mi korosztályunkat — a trianoni igazságtalanságon kívül kétszer csapta arcul a történelem. Először 1948-49-es fordulat évében, amikor a fiatal magyar demokráciát elsöpörte a proletárdiktatúra, majd másodszor 1956. november 4-én, amikor egy idegen hatalom gaz, embertelen módon eltiporta szabadságunkat. Kétszer kaptunk a történelemtől olyan súlyos ar- culcsapást, gerincünkre való taposást va- saltcsizmák által amelyek sorsunkat hosszú évekre meghatározták. Nem sok reménnyel voltunk. Ki merte volna azt mondani közülünk a sötétség éveiben, hogy még meg fogjuk érni, hogy elhagynak bennünket dicső felszabadító testvéreink. Ki mert volna arra gondolni, hogy - akármilyen rossz is - de lesz kárpótlási törvényünk. Ki mert volna arra gondolni, hogy megszűnik az élcsapat hegemóniája, megszűnik a marxi vörös zászló uralma és ismét piros-fehér-zöld koronás zászlókat fog lobogtatni március 15-én a tavaszi szél? Ugye valljuk be őszintén kevesen voltak azok akik hitték, hogy ezt megérhetjük. És ha most elmegyünk az országban és megkérdezzük azokat a becsületes keresztény magyar testvéreinket, hogy milyen a rendszerváltás, akkor szembe kell néznünk azzal, hogy 100 emberből 80 azt mondja: Anyám én nem ilyen lovat akartam. Miért van ez így? És miért történhetett ez így? Ennek két oka van! Az első ok egy bizonyos fokú politikai naivitás, az hogy gyilkosokkal, hazaárulókkal, idegen hatalmat kiszolgálókkal fehér kesztyűben tárgyalni nem lehet. Ez egy alapvető tévedése volt az új politikai hatalomnak amikor azt hitte, hogy gáláns módon, európai módon hagyom a szakembereimet majd úgy is lojálisak lesznek hozzánk. Hát nem lettek lojálisak, ott tartanak be ahol csak tudnak, sőt megerősödve érzik magukat és elszemtelened- nek. Nyíltan akadályozzák a kibontakozást hogy minél nagyobb legyen az elégedetlenség. Sajnos ezzel a réteggel nem lehet európai módon'tárgyalni, ezek csak egy dolgot ismernek el, a sokaságot a tömeget, az erőt. Az erő alatt most nem arra gondolok, hogy egy doronggal jól hátba kell vágni őket, hanem a politikai erőt kell megmutatni. Azt kell megmutatni, hogy egy ország többsége áll mögöttünk és ők a hazaáruló mindenkori kissebség. Nehogy azt higyjók, hogy a demokrácia adta játékszabályok alapján a hatalmat újra visszaszerezzék. Mert ebbe az irányba munkálkodni minden eszközzel képesek. Ha valaki belegondol abba, hogy 1989 őszétől, 1990 tavaszától most már 3 éve megtörtént a rendszerváltás, és hova jutottunk 3 év alatt. Egyetlen sortüz gyilkosát felelősségre vonták? Egyetlen lll/3-as ügynököt felelősségre vontak? Egyetlen volt véreskezüt eltávolítottak a közéletből? Senkit. Semmi nem történt. A második ok hogy a jelen politikai vezetéssel egyet nem értők destruktív nézetekkel igyekeznek beoltani a társadalmat. Hangoztatják, hogy nem lehet semmit tenni. Alattomosan bénítják az egészséges kibontakozást. Ftákosiék a második világháború utáni években beleszugeráltak a magyar népbe egy mesterséges bűntudatot. Azt állították, hogy egy rohadt fasiszta nép vagyunk, Hitler utolsó csatlósa. Örüljünk, hogy Sztálin nem csinált vagonkérdést a magyar ügyből és nem telepített minket a Volgán túlra. Tehát beleszugerálták ebbe a népbe, hogy minden más népnek lehet joga területéhez, nyelvéhez, kultúrájához, politikai önállósághoz csak nekünk nem, mert mi kollaboránsok voltunk. A mostani bomlasztó erők ismét ezen az úton járnak. Most azt igyekeznek elhinteni a magyar társadalomba hogy mindannyian a Kádár-rendszer kenyerét ettük mindany- nyian kollaboránsok voltunk az elmúlt évtizedekben. Ez az állítás persze igaztalan, a magyarok milliói tették a dolgukat de lelkűket nem adták el egy tál lencséért. Gyakran halljuk: Mit akarunk mi egyáltalán, miféle felelöségrevonást? Ezek az emberek elfelejtik, hogy a letűnt politikai rendszer urai tönkretették az országot, óriási államadósságot halmoztak fel, nyakunkra hozták Bőst, Nagymarost, erőltettek egy olyan nehézipart amelyet nem birt el az ország mert az alapanyagot és az energiát importálni kellett hozzá, tönkretették az egyéni gazdaságokat. A demokrácia egy nagyon időigényes dolog de nincs nála jobb megoldás, tartja a régi mondás. Ez igaz de csak akkor ha a nép hallatja is a szavát és kinyilvánítja akaratát. Az 1994,-es választásokon eldől az, hogy lesz-e keresztény nemzeti szellemű Magyarország? Vagy pedig beleesünk az internacionalizmus vagy kozmopolitiz- mus szennyes kádjába? A vörös rémnek is a legnagyobb ellensége volt a nemzeti tudat és gondolat és a keresztény hit. Az előadó Kovácsi amerikai költő rövid versének elmondásával fejezte be mondanivalóját amely így hangzik: Ha van ma fajirtás, úgy minket irtanak Ha valaki bűnös, úgy bűnös e világ. Mi nem követeljük senki rongyát cafrát De nem lesz többé bitónk a honi faág. Hiába törik le élni vágyásunkat, Hiába verték ránk a szégyen bélyegét, Megmételyezhetik védőszentjeinket, De nem imádtathatják senki Istenét. Mert ha más nem is, hitünk az érintetlen Hiába változott mucsaivá nemzetünk, Mi hiszünk a magyar kibontakozásban Erre őseink nyugalmára esküszünk. Csak egyszer mernénk végre magyarok lenni, Haladva a békés egyetértés útján, Hogy múltúnkra építhetnénk jövendőnket Lobogtatva zászlónk ős Budavár ormán. TROMBITÁS ANTAL
