Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1993-05-01 / 5. szám

1993. május AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 27 A mosoly országa A kommunista elvtásak nemcsak vadászni sze­retnek, de nagy horgászok is, főleg a zavaros vizeket sze­retik. TÖPRENGÉSEIM Kolozsváron megváltoztatták Mátyás király szobrán a feliratot mondván, a román történészek bebizonyították, hogy a király ereiben román vér is folyt. Én tudom, hogy egy ilyen vizsgálat Romániában szigorúan tudományos alapokra van helyezve, és a napi politikát a világ hátsó feléért sem vennék figyelembe, én most mégis egy cserét ajánlanék. Kedves román tudósok, mondjatok le Mátyás király románságáról és cserébe három olyan kitűnő és bölcs román államférfit ajánlok mint Kun béla, Rákosi Mátyás és Kádár János. Mert ugye azt tudjátok, hogy Kun béla a dák hegyipásztorokhoz vezette vissza őseit. Szívében a nemzetköziség nevében ott volt a helye a román proletárnak is, csak egy eltévedt golyó kitörölte. Vagy itt van szeretett vezérünk Rákosi Mátyás. Ki mer abban kételkedni, hogy legalább ötven százalékban román volt. Szép szál bőrfejű embernek ismertük meg, ha kicseréljük a királyra, már súly­ban is ti jártok jobban. Sunyi róka szemei úgy csillogtak, mint a kolozsvári polgármesteré, beszédében érezhető volt a román akcentus. Egy ilyen fess ember dísze lehet a román hazának. De ha nektek mindez kevés, kamat fejében vi­gyétek Kádár Jánost. Róla még az ellenségei sem állítják, hogy nem volt román, hiszen 56 után jónéhány igaz magyart Romániában tartott fogva, mert csak a saját fajtájában bí­zott. Később a Kárpátok géniuszával csak azért volt hűvös a viszony, hogy megtévessze az itt, és az ott élő magyarokat. Román tudós barátaim! Ha szabadon engeditek Mátyás királyt, e három bölcsnek olyan szobrot emelhettek, amilyet az izléstek megenged, és azt írhattok rá, amit a szívetek diktál. Sőt jutalmul kaptok néhány jólsikerült Kun Béla szobrot az itteni szobor archívumból, és csak a súlya után kell fizetni. Látjátok tudós barátaim, ennyi mindent kaptok, és cserébe csak egy apróságot kérek, hagyjátok békén Mátyás királyt. Soós Géza Hazai hírek; A téli hóeséskor a munkanélküliek megrohamozták a Városgazdálkodási Vállalatot lapátokért, hogy résztvehes- senek a hóeltakarításban. Akiknek nem jutott lapát, azok most a kormányt szidják. Funár a magyarfaló kolozsvári polgármester megtil­totta, hogy egymás mellett piros, fehér, zöld színű kocsik parkoljanak.///?o/y/ * Kiképzés: Az őrmester egzecíroztatja a bakákat. Ideológiai kérdéseket is feltesz:-Tehát miért kell életünket és vérünket adni a szo­cializmusért? Grün, ragyogó arccal:-Rokon lelkek vagyunk, őrmester úr! Én is egy­folytában ezen töröm a fejem. Miért kell...?! * Fontos hír: -Fiam megszűnik az APEH! (adóhivatal) Azt írják, hogy ez az utolsó felszólítás!!! Sok a hattyú a Balatonon: -Megkellene ritkítani a számukat, de a liberális sajtó azonnal magyarországi hattyú­üldözésről beszélne. Színészfelvétel: Igazgató; -Értse meg, én nem egy nacionalista, ide­gengyűlölő, hanem egy liberális, toleráns, a Merániakat megértő Tiborcot akarok. A MÁS KERTJE Házasságtörő asszonyokat végeztek ki - köveztek - halálra Iránban. A halálos ítéletek, szakértők szerint, az elmúlt időszakban egyre jobban aktivizálódó muzulmán fundamentalisták nyomására születtek. Hja, szép dolog a hűség. A házastársi hűség különösképpen. Mindazonáltal igen örvendetes, hogy minálunk nem Mohamed törvényei mérvadóak. Még elgondolni is szörnyűség, hányán jutottunk volna már az özvegység szomorú sorsára, mi férfiak?! Fecske Csaba (L.M.) Az otthoni újságok szerint a Kádár hagyaték értéke több mint 24 millió forint. Kádárról a kommunisták azt ál­lítják, hogy szerény ember volt.. Te jó ég mit rabolhattak össze a volt munkatársai, akik nem voltak szerények. VIGYÁZAT! EZ NEM VICC! Ha vicceink megnyerték tetszését, (és még nem előfizető) kérjük, fizessen elő lapunkra.

Next

/
Thumbnails
Contents