Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1993-05-01 / 5. szám

I-----------------------------------------------------------------1

I Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte |

I nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a I J nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallá- I sunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a ma- j j ß/andg szelleméi Tamási Áron (1956) j

AMERIKAI MAGYAR Ára 1.50 USA dollár

ÉRTESÍTŐ

XXIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM

1993. MÁJUS

STIRLING GYÖRGY:

CSENDES MEDITÁLÁS EGY BAJKEVERŐ NYILATKOZAT FÖLÖTT-BŐGATYA ÉS FÜTYÜLŐS BARACK. ..Már jónéhány hét eltelt ugyan a budapesti vezető főrabbi szerencsétlen nyilatkozata óta, de a magyar közvélemény még máig sem tudott napirendre térni az úgynevezett Landeszmann-ügy fölött. A sajtóban újra és újra bukkannak föl hozzászólások, amelyek egy része megdöbbenést nyilvánít afölött, hogy Magyarországon ilyen kijelentések elhangozhattak, más részük pedig - ezeknek írói kivétel nélkül zsidók — megtagad minden közösséget a nyilatkozóval.

Bár aligha képzelhető el, hogy valaki ne hallott volna erről a nagy hullámokat vert ügyről, azon olvasóink számára, akik netán nincsenek pontosan értesülve a részletek felől, hadd idézzem fel, hogyan is kezdődött ez a Lan- deszmann-ügy? A HETI MAGYARORSZÁG ez év február 26-i számában interjú jelent meg a magyarországi zsidó közösség két vezetőjével, Zoltai Gusztávval és Lan- deszmann György budapesti főrabbival. (A cikk alatti apróbetűs lábjegyzet szerint a beszélgetés eredetileg egy másik lap számára készült, de az nem vállalta a közlést, amin nem is lehet csodálkozni. így került aztán a Heti Magyarországhoz, ahol nyilvánosságot kapott.)

Az interjúvoló újságírónő huszonegy kérdést tesz fel két beszélgetőpartnerének, akik azokat rendre meg is válaszolják. Akad kérdés, amire mindketten felelnek s akad, amelyikre csak egyikük ad választ. Zoltai Gusztáv válaszaival nincs nagyobb baj, ő kellő önmérséklettel nyilatkozik, bár az asszimilációt ő is ellenzi és a magyar nép egészét teszi felelőssé a zsidódeportálásokért, de mindez elhalványul Landeszmann György agresszív és vádaskodó kijelentései mellett. Amelyeken joggal ütközött meg a magyar társadalom.

Nos, így keződött. A folytatás volt, hogy hamarosan válaszok és hozzászólások tucatjai jelentek meg a lapokban, amelyek - kevés kivételtől eltekintve - megütközéssel fogadták a főrabbi szavait és helyesbítést kívántak. (Az a bizonyos kevés kivétel szélsőséges emberektől származott, akik antiszemitizmusukat látták igazolva s azon triumfáltak, hogy lám mennyire indokolt ez a magatartás Magyarországon.) Viszont örvendetes volt látni, hány értelmes magyar zsidó (vagy inkább zsidószármazású magyar) háborodott fel Landeszmann György szavain és határolta el magát a főrabbitól, vérmérsékletük szerint követelvén tőle helyreigazítást vagy éppen azonnali lemondást, mondván, hogy ilyen ember nem való vallási vezetőnek és ne képviselje a magyar zsidóságot.

Ez a nem várt visszhang megijeszthette magát a hevesvérű nyilatkozót is, mert jónak látta magyarázkodni, sőt megkövetni mindazokat, akiket (állítólag akaratán kívül) megbántott. Ez az utólagos mentegetőzés azonban már eső utáni köpönyeg volt, ami nem tudta -- és egy darabig nem is fogja majd - felejtetni a február 26-i cikket. Mert post festőm hiába próbálja megmagyarázni a bizonyítványt Landeszmann úr, amit először mondott, nyilván az jelenti az igazi, spontán véleményét. Ami miatt - látván, hogy szelet vetett - utólag lehet mentegetőzni, de aligha lehet azt megnemtörténtté tenni.

Sajnos egy-egy ilyen meggondolatlan nyilatkozat többet árt a zsidó-magyar megbékélésnek, mint száz "skinhead"-tüntetés vagy zsidótemető-gyalázás. Mert ezek adnak tápot az antiszemitizmusnak és azoknak a szélsőséges elemeknek a malmára hajtják a vizet, akik azt terjesztik, hogy a zsidóság nem képes hozzáidomulni a magyarság gondolkodásmódjához, nem tud (és nem is akar) asszimilálódni, következésképp indokolt vele szemben a "kirekesztő" magatartás. Ami távolról sem igaz.

Sajnos a gyökerek messzire nyúlnak és ha fel akarjuk tárni az indulatok forrásait, nem szabad kölcsönös vádaskodással kezdeni, hanem mélylélektani módszerekkel megközelítve a kérdést, vissza kell szállni a múltba. Mert ahogy egy félresiklott életű ember gyógyulása, vagy egy elromlott házasság megmentése is ott kezdődik, hogy a pszichológusok felkutatják azt a megrázó élményt, ami a törést okozta, úgy talán még zsidó-magyar relációban is helyrehozható az összhang, ha megtaláljuk a bajok gyökereit.