Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
az ördögi kör, a szaktudás és tapasztalat kontra politikai megbízhatóság. És itt a külügyminiszter utalt arra, hogy jóllehet otthon is felmerült az emigránsok foglalkoztatásának gondolata, ezt elvetették, mert — úgymond J.G. — nyugaton "még azok a magyarok sem szerezhettek gyakorlatot a külpolitikában, akik az emigrációban politizáltak". Egyrészt ez nem áll, másrészt, kérdem én: akik otthon élték át az elmúlt évtizedeket, azok kellő tájékozódási lehetőségek és kapcsolatok hiányában hogyan is fejleszthettek volna ki magukban külpolitikai érzéket, hiszen míg a nyugati magyarság a teljes spektrumot láthatta Washingtontól Vlagyivosztokig, beleértve Budapestet is (mi nyugaton minden magyarországi laphoz hozzájutottunk), az otthoniak mindentől el voltak zárva. (Ezért is tájékozatlanok az emigráció dolgai és végzett munkája felől.) Hogy a nyugati magyarság mit tudott volna segíteni, akár "társadalmi munkában" is — pl. a sajtó és tájékoztatás terén -- azt épeszű embernek kár bizonygatni. Ehelyett J.G. leírja, hogy az addigi magyar diplomácia "könnyen vállalhatta a nemzeti érdekek képviseletét". Nem szorul bizonygatásra hogy a 86 százalékos arányú régi diplomáciai képviseletek (maga J.G. írja, hogy csak 14 százalékban kerültek újak a külügyi apparátusba) rosszul vagy egyáltalán nem képviselték a nemzeti érdekeket, amin évtizedes agymosás és moszkvai orientáció után nem is lehet csodálkozni. Történtek leváltások, személycserék, de ezek általában olyanok voltak, mint az egyik általam jól ismert követségen történt, ahonnét - kommunista múltja miatt -- elhelyezték a diplomáciai képviselet helyettes vezetőjét, hogy pár hét múlva egy tengerentúli követség első embereként, mint nagykövet bukkanjon fel. Ott, ahol senki sem ismerte múltját. Ez a módszer persze megbosszulta magát és miután mostanra egyre jobban kiütköztek a hibák, a Bem rakparton végre rászánták magukat a tisztogatásra: néhány nagykövet -- köztük a még Gorbacsovot is eláruló Rajnai elvtárs, moszkvai főcsővezető is - ment, sőt magában a külügyben is útilaput kapott két helyettes államtitkár - amit egy államtitkár önkéntes lemondása követett - s ez remélhetőleg megindít egy józan, de erélyes folyamatot, ami nem fajul boszorkányüldözéssé s mégis a magyar diplomácia érdekeit fogja szolgálni. És a magyar nemzet érdekeit, ami természetesen egymástól el nem választható, de tennivalóban egy más területet is jelent. Például a magyarságról szóló idegennyelvű tájékoztató munkát, könyvek, újságok külföldi terjesztését, aminél fontosabb munkát hirtelenjében nem is tudnék találni. S most hivatkozom ismét a már annyiszor idézett kiváló Csapó-tanulmány e téren tett megállapításaira, melyek szerint otthoni tárgyalásai során nem érzékelte, hogy ehhez igénybe óhajtanák venni a tapasztalattal rendelkező nyugati magyarság segítségét, de még azt se, hogy a már meglévő lehetőségeket kihasználják. Nem mutattak például kellő érdeklődést a "Spirit of Hungary", Sisa István monumentális magyarságismereti albuma iránt, aminek terjesztésével óriási lépéssel vitték volna előre az ügyet, de nem méltányolták kellőképp Magyaródy Szabolcs könyvakcióját se, aminek lendületet adhattak volna több kötet hazai újranyomásával. íme egy terület, amihez úgy 1 1992. január látszik, nincs érzékük a hazaiaknak: nekünk magyaroknak valóban sohasem volt kenyerünk az önreklám - bezzeg a csehek és a románok értettek és értenek hozzá ma is! —, de épp itt segíthetnénk azzal, hogy nyugati levegőt szíva mi már tudjuk ennek fontosságát. A külügyminiszter - ahogy Csapó Endre írja - végét szakította ennek a beszélgetésnek és a Nyugati Magyarságot kezdte reklámozni, mondván: most nagyon jó újság és már Magyarországon is lehet kapni. Csapó azt felelte, hogy ismeri jól, néhány évvel ezelőtt azon buzgólkodott, hogy a Kádárkormánynak híveket szerezzen. Majd így folytatta Csapó Endre: "Másoktól is hallottam már, hogy a külügyminiszterünk ezt az újságot propagálja mindenkinek Én is megkaptam tőle a legújabb számokat. Az emigráció félreeső peremének lapja, most is igyekszik kormánypárti lenni, szorgalmasan támadja a "nemzeti emigrációt", - így idézőjelben. Kanadában hallottam, hogy senkisem veszi, rejtély, hogy miből állítják elő. Kanadaiak részére számonként 2 dollár, Magyarországon 29 forint, vagyis fél dollár. Egyedülálló ötlet: drágán nyomtatni és olcsón eladni Magyarországon. Még ha el is adnák Ezesetben nem is az újság az érdekes, hanem az, hogy a külügyminiszter úr olyan megkülönböztetett szeretettel támogatja." Ám nem lenne teljes a kép és nem lennék hű a tényékhez, ha nem említeném azt az angolnyelvű kiadványt, amit a külügyminisztérium patronálásával az MTI ad ki és a követségek által kerül terjesztésre. Ez lenne hivatva jó hírünket terjeszteni a világban és erre nyilván fordítanak néhány ezer dollárt havonta. (Ugyanakkor arra nincs pénz, hogy a Sisa-könyvből rendeljenek akár egyetlen példányt is. Nyilván mert ideológiailag fertőzött emigráns szellemi termék. Talán túlontúl kedvező képet fest a Horthy- korszakról, vagy tán a magyar zsidóság akkori üldöztetéséről panaszkodó liberális körök számára a könyvnek a zsidó karrierekről szóló része nem rokonszenves? Ki tudja?) Egy biztos! Ez a nyugaton jóhírünk keltésére hivatott folyóirat minden, csak nem magyar, Sem témáiban, sem külalakjában, sem szellemiségében. Két cikk is szól a legutóbbi számban Jászi Oszkárról, a színházi rovat annak az Eörsi Istvánnak két darabját magasztalja, akinek amerikaellenes nyilatkozatára még a múltból emlékszünk, most pedig a pápalátogatáskor II. János Pálról írt perfid gúnyversévek hívta fel magára a figyelmet. A Quarterly itt-ott kenyéradó gazdájába, az Antall-kormányba is belecsíp, de pl. a 200 éve született Széchenyi Istvánról egy szót sem ír. De nem folytatotm, mert hátha megbántom valakinek az érzékenységét és most újabban ismét a régi divat kezd feléledni, hogy akinek valami nem tetszik egy cikkben, felelősségre vonja az újságírót... így aztán úgy döntöttem, hogy elteszek valamit a jövő hónapra is... ☆ Részlet Magas Istvánnak, a Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnökének 1991. március 1-én Dr. Antall József miniszterelnökhöz írott leveléből: "1985 októberében Los Angelesben 56-unk 29. évfordulóján ünnepi beszédet mondtam. Az ünnepségen, mint r Amerikai Magyar Értesítő
