Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1992. december témák között, hiszen az alkalom, a karácsonykor esedékes éwégi számvetés ideje most érkezett el. És ennek a számvetésnek kiindulópontja csak a múlt lehet s az, hogy abból mit tanultunk? Ha ezt felmértük, ha tisztán áll előttünk, mennyit okulhatunk az eddig történtekből, készülhetünk a jövőre. Egy olyan jövőre, melyhez az utat a betlehemi csillag fénye mutatja, az a ragyogó csillag, amelyik a Megváltó születését jelezte a föld népeinek. És visszhangozzék a lelkűnkben a Kisded imádására összegyűlt pásztorokat köszöntő angyali kar üdvözlése: "Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek." De csak a jóakaratúaknak... MÁR A FÖLD IS ZOKOG DÉLVIDÉKEN "Ne félj etek, veletek vagyok!" A feltámadt Krisztus mondta ezt a Biblia tanítása szerint a tanítványainak. És azokba bátorság költözött. Ez jut eszembe, valahányszor szülőföldemen, a Vajdaságba járok enyéim között, Temerinben. Riadt félelem a szemekben, ki nem mondott kérdések, tétova mozdulatok, s ezekre nem is lehet más választ találni, mint a bibliai látomást idézni, hogy erősödjön bennünk a hit. Ne féljetek! Mi veletek vagyunk. Ki az a mi? A haza. Ahonnan jöttem. Magyar- ország, a magyar nép, amelynek üzenetét hoztam, bátorítását tolmácsolom. Nem bízott meg vele soha senki, de tudom, hogy égni kell a mécsesnek, mert éjszaka van, a tájon is, meg a lelkekben is. Mert fogy a magára maradt magyarság, bezárják az iskoláit, nem használhatja ősi nyelvét és enélkül megbénul benne az akaraterő. Lassan elveszti a hitét. A hivatalos statisztikai kimutatások szerint a Vajdaságban ijesztően romlik a kisebbségek száma és aránya. A magyarokat is az elnéptelenedés réme fenyegeti. Nagy az asszimiláció, jelentékeny a kivándorlás. A kegyetlen jugoszláv testvérháború forgószél-szerű vihara sok magyart elűzött otthonából. Különösen sok katonaköteles fiatal vett vándorbotot a kezébe. De egyes településekről egész családok költöztek el, s helyükre Horvátországból menekült szerbeket telepítettek. Apáink örökérvényű intelme a leghatásosabb eszköz a megmaradásra: "Bele kell kapaszkodni a földbe!" Ez a legerősebb fogódzó, jöhet a vihar, támadhat forgószél, aki a földbe kapaszkodik, az a helyén marad. És a föld örök. Jótanácsok! A haza veletek van, ne féljetek. De a haza messze van, ha itt van karnyújtásnyira is, nem tudott segíteni, amikor megtiltották a régi község- és városnevek használatát. A magyarság száma a Vajdaságban 1981 és 1991 között 34 ezerrel csökkent. Az 1992-es esztendő újabb vesztesége mint egy 20 ezer magyar. A háború akolapszise a magyarokat is fenyegeti a Bácskában, már én se tudok haza járni, vigaszt nyújtani a sötétben néhány bátorító szóval. Van egy rokonom, azt olykor felhívom telefonon, megbeszéltük, hogy virágnyelven tájékoztat a helyzetről. Ilyeneket mondott a múltkor: "Vihar tördösi le a gyümölcsfák termő ágát!' S én ilyenkor látom a megtépett kerteket, a kusza- lombú fákat a magyar falvakban, a zárt kapukat, érzem a félelmet, amely bennem is feltámadt. "Kivágták már a jegenyesortr - hangzik az üzenet. Majd: "Kihajtották az embereket árkot ásni, lövészárkok húzódnak a falu körül..." Ez már nem is virágnyelven, hanem a nyers valóságban közli a szörnyűséget, ami történt. Tegnap én kérdeztem: Miért nem veszitek fel a telefont? Kétszer is kerestelek benneteket tegnap éjszaka. Hol jártok?..." A válasz medöbbentett: "Éjszaka félünk. Elengedjük a kutyákat, bezárjuk a kapukat, ajtókat. Nem vesszük fel a telefont, nem tudjuk, ki és miért keres bennünket..." Eddig én mondtam a Bibliából tanulva, amikor haza mentem atyámfiai közé: Ne féljetek. Most én is félek. Egyre jobban félek, a magyarságom féltem, a riadt kis falvakat féltem, a kerteket, a templomokat és a harangszót, amelynek hallatára nagyapám mindig keresztet vetett és azt mondja: "Isten segítsen bennünketf Mást én sem mondhatok, mert hiába kiálltok, hiába zörgetek, hiába sírok, segíteni magunkon csak mi magunk tudunk. Ha összekapaszkodunk ebben az embertelen viharban. "Ne féljetek, mondta az Úr, Veletek vagyok..." /Magyar Krónika/ Illés Sándor Benedek István: VÉDERŐVITA című írásából közlünk részleteket Csurka tanulmánya felrázta az elszenderült nemzetet, felébresztette a szunnyadó nemzeti öntudatot. Olyan alapvető igazságokat tárt az ország elé, amelyeket részben tudtunk, részben sejtettünk, részben fogalmunk sem volt róluk. A vihar, amit az Országházban kavart, szégyenletes volt. A döbbenetes az volt, hogy egyetlen állítását sem próbálták latra tenni, megvizsgálni, megvitatni, kizárólag az indulat süvöltött az értelem helyett. Elpattant az a bizonyos húr, és egy pillanat múlva felvonultak az előre elkészített címkézések: nacionalista, fasiszta, antiszemita, náci... Mintha csak igazolni akarnák a tanulmányban elhangzottakat, pontos képet festettek arról a "baloldali blokkiról, amely rafinált, hazai és nemzetközi eszközökkel építi az 1945 óta kézbe kaparintott és egy pillanatra ki nem adott hatalmát. Ha olvasás közben valakinek még kétségei lehetnek afelől, hogy Csurka állításai megalapozottak, hogy csakugyan ilyen összeesküvés áldozatai vagyunk, hogy miniszterelnökünk kezét nemcsak a türelme és úri modora köti
