Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
1992. november 5 Amerikai Magyar Értesítő a Világkongresszuson, ami — a rendezők politikai beállítottságát ismerve - nem volt számunkra meglepetés. Annál nagyobb lehetett a meglepetése pld. Csurka Istvánnak, aki (hajdani ellenzéki társaival együtt, mint azt már fentebb említettük) a nemzeti emigráció helyett mindig ezeknek a köröknek társaságát kereste, amikor Amerikában járt. S lám, volt barátai most hátatfordítottak neki, sőt pálcát törtek fölötte: a nagy vihart kavart Csurka-tanulmányt az emigrációban elítélő liberális magyar körök élén azok állnak, akik soha nem azonosultak a nemzeti emigrációval, hanem az ITT- OTT köréhez tartoztak, vagy közel álltak ahhoz, mint pld. a Magyar-Amerikai Koalíció, a MÁK. Tanulságul szolgálhat ez Csurkának és társainak. Mint ahogy nekünk is sok tanulsággal szolgált a III. Magyar Világkongresszus és a Magyarok Világszövetsége közgyűlése. S ezeket a jövőben megpróbáljuk hasznosítani, ha majd lesz még egy olyan alkalom, ahol érdemes lesz a szavunkat hallatni... Tósakyné Váradi Irén: BOLDOGSÁG A boldogság? Az szentély! Oda nem léphetszbe szennyes lábbal... Le kell vetned minden szennyesed, Tisztán lépheted csak át a küszöbét, Harcolnod kell érte, de elérhető, De meg nem vásárolható! A boldogságot magadban kell megtalálni Szeretni kell tudni önfeledten! A szeretet tud csak hozzá elvezetni, Szeretet nélkül nem leled a titkát. Szeretni mint kisgyermeket az anya, Oly vágyódva őszintén, tisztán, A szeretetnek át kell hatni lényedet, Sugározni kell a szívedet, L S ki feltétel nélkül szeretni tud § Boldog csak az lehet... § Tisztelt Uraim! A szeptemberi számot hazavittem. Jó, hogy Göncz elnökről megírták, hogy milyen ember. Stolmár Ilona jól beszélt a kivonuláskor. Csak folytassák a jó munkát, de mindig mértékkel. A mellékelt magyarországi és USA beli címekre, kérem a lap megindítását (csekk mellékelve). GÁBLER ANTAL: MEGÉRDEMELNE EGY EMLÉKTÁBLÁT (Jean-Pierre Pedrazzinire emlékezünk) Fiatal volt és bátor, mint a magyar forradalmárok és az ő vére is ott folyt a pesti utcán, amikor megszületett a szabadság. Jean-Pierre Pedrazzini, végtelenül udvarias és félelmetes intelligenciával rendelkező újságíró volt. A nagy tekintélyű Paris Match-nál dolgozott, óriások mellett, mint a világhírű Raymond Cartier. Halálának 36. évfordulóján, mélységes tisztelettel gondolunk vissza erre a magastermetü, derék franciára. Amikor Pesten kitört a forradalom, a Paris Match azonnal útnak indította Pedrazzinit három bajtársával Magyarország felé. Egy fiatal magyar szabadságharcos segítségével mellékutakon érkeztek meg Budapestre, ahol már javában állt a harc. Jean-Pierre a figyelmeztetések ellenére mindig a legveszélyesebb helyekre állt ki fényképezőgépével. Ahogy ő mondta: "Drámai eseményeket, csak az első vonalban lehet fényképezni." Október 30-án sebesült meg a Népszínház utca környékén. Fényképező gépével ott dacolt szemben az orosz tankokkal, míg elkaszálta egy sorozat. 14 golyó érte. Egyik lábát szinte teljesen leborotválta a közelről leadott sorozat. Baj társa, Paul Mathias, egy munkás és egy szabadságharcos leány, életük kockáztatásával állandó tűz alatt, bevitték a legközelebbi kórházba. A nagy vérveszteség dacára az első szava az volt: "Ma camera" (a fényképezőgépem). "Vigyázzatok a filmtekercsre.1" A kórházban a magyar orvosok mindent megpróbáltak. Időközben a francia kormány, a Paris Match közbenjárására egy kis vöröskeresztes repülőgépet küldött Pestre. Az Orly repülőtéren a felesége és a szerkesztőség tagjai várták. Onnan a híres Neully klinikára szállították, ahol november 7-én meghalt. Pont abban az órában, amikor Budapest elesett, az ő szíve is megszűnt dobogni. Temetése napján a hivatalos közlöny, a francia köztársaság elnökének szavait közölta: "Foglalkozásához híven, mindig önként jelentkezett a legveszélyesebb feladatokra." A L"odre de la Na- tion-t, a legmagasabb polgári kitüntetést kapta. Az Idegenlégió parancsnoka, hősies magatartásáért tiszteletbeli elsőosztályú légiósnak nevezte ki. De a legszebb kitüntetést egy újságíró barátjától kapta, aki halálának első évfordulóján így méltatta; A szabadság oltárán ezúttal kevésnek bizonyult egy nemzet hősiessége...de ezt a páratlan hősiességet örökítette meg számunkra Jean-Pierre Pedrazzini Budapestről küldött képeivel: fényképezőgépével ott állt az első vonalban, mint a katonák. Tisztelettel gondolunk rá és fogadjuk; szakmánk példaképe marad" 36 éve már, s ma arra gondolunk, mivel Pedrazzini neve egybeforrt a magyar szabadságharccal - 56 hősei mellett az ő neve is elférne egy budapesti emléktáblán. ERDÉLY MAGYAR FÖLD HARCOLJUNK ÉRTE Fr. T. Viktor
