Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
Amerikai Magyar Értesítő 14 gyár apostoli szolgálat intézményét alapította, és Irányi Lászlót a külföldi magyarok püspökévé nevezte ki. Pio Laghi érsek, washingtoni apostoli delegátus, két társszentelővei együtt, szentelte püspökké Washingtonban. Az a Laghi érsek, aki mint fiatal pap, római egyetemi tanulmányai során kötött barátságot Irányi Lászlóval. Irányi László püspöki címerébe az "Adunare et Custodire" jeligét írta, azaz összetartani és megőrizni, ami eddigi ekumenikus pályájának is "igaz tükre" volt, és útmutatója lett küldetésében. A missziós küldetés terhével vállán indult útjára a püspök. Főpásztora kívánt lenni híveinek lelki, szellemi, társadalmi téren egyaránt. Feladatának tekintette, hogy a világ öt kontinensén szétszórtan élő magyarok közösségeit számba vegye, megismerje, azokat segítse. Idegen országban tett látogatásai során az ottani egyházi főhatóságok támogatását magyar híveik számára erőteljesen szorgalmazta. Messze tekintő terveken dolgozott a külföldi magyar egyházi és világi szervezetek koordinálására. Protestáns kapcsolatait tobább mélyítette. Természetes lett, hogy meghívásokat kapjon protestáns egyházi gyűlésekre. Támogatta többek között a Debreceni kántus észak-amerikai hangverseny körútját. Közreműködött a washingtoni új Kossuth Ház felavatásában. Irányi püspök missziós útja emberfeletti lelki és fizikai erőt kívánt meg. A lélek erős volt. De a test gyenge. Utazásai komoly erőpróbára tették egészségét. Első délamerikai útjáról visszatérve kórházba került. Időközben, a baráti kapcsolatot töretlenül ápoló Pio Laghi érsek nagy aggodalommal kisérte figyelemmel egészsége romlását. Mint a püspök bizalmasa elárulta e sorok írójának, az érsek 1987. februárjában kórházba kívánta őt helyezni a Szent Szék költségén, és kérte európai utazásának elhalasztását. A püspök missziós tudata azonban erősebb volt minden megfontolásnál, és a segítséget nem fogadta el. Elindult márciusban hivatalos útjára, ahonnan csak holtként tért vissza. Kölnben, márciusban szólította el az Isteni Gondviselés. Mély szimbólummal, missziós útja közepén. Amikor ma Irányi László emléktábláját avatjuk az Alba Regia kápolnában, és igy végig tekintünk szerzetesi, papi életén, a nevelő, a lelkipásztor, az egyházszervező munkáján, e gazdag életpályán, ez a kérdés merül fenn bennünk: mi volt döntő jellemvonása, az a meghatározó tényező, amivel kiérdemelte rendtársai bizalmát, hogy őt az amerikai tartomány első főnökévé választották, mi volt az a papi érdem, melynek alapján a pápa őt az általa alapított külföldi magyar apostoli szolgálat első püspökévé nevezte ki? Komplex, zárt egyéniségét csak kevesen értették meg. Azt azonban mindenki tudta, hogy bár a püspöki ordó koronázta meg rendkívüli pályafutását, akit azonban "gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt", s élete végéig megmaradt szerény szerzetesnek. Pályája kulcsát hadd jelöljem meg hát ebben a latin mondásban: "Beatius est dare, quam accipere", azaz nagyobb boldogság adni, mint kapni. Élete ez volt: adni, adni, minél többet, minél többnek. Püspöki jeligéje is ebből a forrásból fakadt. Mindent megadni, a világon szétszórt magyarságnak, kereszténynek és nemkereszténynek, hogy összetartsanak, mert összetartás nélkül nincs magyar jövő. 1992. október Arany János szavaival emlékezhetünk csak méltóképen Irányi Lászlóra: Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván benne, ami földi, Egy éltető eszmévé finomul; Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik: Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik 1992. szeptember 13. (Irta Dr. Horváth Elek, a püspök Világi Tanácsának elnöke, a püspök bronz domborművének leleplezése alkalmából.) Sevillai körkép: a spanyoloszági világkiállítás megnyitása utáni hetekben nem csökkent az érdeklődés a magyar pavilon, Makovecz Imre csodálatos alkotása iránt, amit a látogatók és a szakemberek egyaránt a vásár legszebb, legsikerültebb épületének tartanak. A fából készült soktornyú "templomerőd" változatlanul vonzza a nézőket, akik a történelmi hangulatot árasztó falak között szinte megilletődötten lépkednek az üvegpadlón, mely alatt láthatók az "életfa" szétágazó gyökerei: nem mindennapi élményt jelent egyszerre látni a hatalmas fa koronáját és gyökérzetét. Úgy tetszik, az emberek többsége megérti az "üzenetet", amit a pavilon belső elrendezése tolmácsolni akar számukra és az égbeszökő karcsú tornyok látványa is valósággal lenyűgüzi őket. A séta végén pedig pihenést jelent letelepedni a filmvászon elé, melyen 20 perces film pereg, naponta 30-35 csoportnak mutatva be a magyar tájat, történelmet és múltunkat. A filmen kívül még számos magyar produkció járul hozzá ahhoz, hogy a látogatók megismerhessék a távoli kis középeurópai nép életét, kultúráját és művészetét. Legutóbb az Állami Hangversenyzenekar adott koncertet Liszt, Bartók és de Falla műveiből, a Honvéd táncegyüttes pedig több táncjátékkal szerepelt az éjjel-nappal "üzemelő" színpadok egyikén. A Magyar Menyegző bemutatója késő este 10 óra után kezdődött és az éjjel is változatlanul tartó hőség ellenére - nappal 48 Celsiust mutat a hőmérő - a hatalmas nézőtér zsúfolásig megtelt a tánchoz igencsak értő spanyol közönséggel. A nézők hamisítatlan déli temperamentummal fogadták az előadást, mely az éjszakai órákban ért véget. De Sevillában éjjel is zajlik az élet és a tömeg hajnalig hullámzik a vásárváros utcáin, hogy gyönyörködjék az egymást követő látnivalókban, művészi produkciókban, melyekkel az expón résztvevő 112 ország mindegyike igyekszik tudása legjavát bemutatni. Augusztus végéig egyébként közel 25 millió látogató nézte végig a világkiállítást, ami messze meghaladja az előzetes várakozásokat. Kanadában, a statisztika szerint, 72,900 személy beszél folyékonyan magyarul. Ebből 21 ezer torontóban él.
