Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
1992. szeptember Amerikai Magyar Értesítő 23 A XXV. NYÁRI OLIMPIA Augusztus elején olyan sporteseményeknek volt tanúja a világ, amelyek minden más hírt elhomályosítottak, háttérbe szorítottak. A párnappal ezelőtt végétért barcelonai olimpia messze kiemelkedik a modern olimpiák történetéből méreteivel, részvételi arányaival és eredményeivel is. Abban is különbözik az előző tiz olimpiától, hogy negyven év után ez volt az első melynek fényét nem homályosították el háborúk, ellenségeskedések és politikai feszültségek. Ezúttal a világ minden sportszerető országának versenyzői felvonultak nemzeti zászlóik alatt a hollywoodi filmrevünek is beillő megnyitó ünnepségen a barcelonai stadionban, ha mással nem, hát jelképesen, egykét küldöttel képviseltetve magukat. De fontosnak tartották, hogy ott legyenek. S ez ennek a 172 ország tízezer atlétáját mozgósító rekord olimpiának a legnagyobb eredménye. Mert Coubertin báró, az újkori olimpiai mozgalom megalapítója mondotta: nem a győzelem fontos, hanem a részvétel. Olyan nemzetek neveit is láthattuk, amelyek évtizedek óta nem szerepeltek a világatlaszokban: a szovjet uralom alól felszabadult észteken, letteken és litvánokon kívül ott láttuk a széthulló Jugoszlávia hajdani tagországainak, Szlovéniának és Horvátországnak az atlétáit. És az egyesült Németország csapatát is. Jó volt látni ezt a színes kavalkádot, a sok-sok ország békés egyetértésben felvonuló versenyzőit. De nekünk magyaroknak joggal okozott bosszúságot, hogy az amerikai televízió minden küldöttséget bemutatott - olyanokat is, amelyeknél a riporter megjegyezte: soha érmet nem nyertek.. -, de éppen a magyarokat elfelejtette lefilmezni, akik azért mégiscsak szereztek némi nevet az olimpiák történetében. Egy pillanatra mutatták a zászlóvivőt, aztán hogy őt még egy 20U főnyi magyar csoport követi, azt már lenyelte az operatőr és a riporter is. Egyébként a közvetítés egyoldalúságát még az amerikai TV-nézők is szóvátették: szép-szép a nemzeti büszkeség, de ennyire Amerikacentrikusan nem szabad tudósítani egy nemzetközi világversenyről. Az eredmények kihirdetésekor mintha más nációbéliek nem is lettek volna versenyben: csak az amerikai zászlót lehetett látni, más himnuszt nem játszottak csak az amerikait és amikor az emelvényen álltak a győztesek, azok közül csak az amerikait mutatták a képernyőn. A többiekre még egy villanásnyi időt se szánt az operatőr. Például, amikor a kis csodaúszó Egerszegi remek idővel elsőnek csapott a célba, a kamera csak a harmadikként végzett amerikai kislányra irányult, a győztes magyarról megfeledkezett. De, ha a vége jó, minden jó: a magyar csapat, melynek szereplése szívügyünk volt, nem okozott csalódást és a 172 ország nemhivatalos pontversenyében az élmezőnyben végzett: olyan óriások, mint a hajdani Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és Németország atlétái mögött a magyarok 11 aranyéremmel - és 19 második-harmadik helyezés - a hatodik helyet foglalták el, amire büszkék lehetünk. A záróünnepség a megnyitáshoz hasonlóan szupershow volt, színes ballonok özönével és minden pyromániás fantáziát felülmúló rengeteg tűzzel, színes lánggal, soha- nemlátott káprázatos tűzijátékkal. Végül bevonták az ötkarikás lobogót, kialudt az olimpiai láng. A zászlót a spanyoloktól a következő játékokat rendező város, az amerikai Atlanta fekete polgármestere vette át, aki felemelt ököllel köszöntötte a stadion közönségét. Sajnos a TV-nézők millióinak ez megint a politikát juttatta eszébe, de reméljük, ezúttal utoljára az olimpiák történetében. Végezetül érdemes megemlíteni, hogy gyakorlatilag ez volt a 24. nyári olimpia. A 25 sorszámozott olimpia közül kettőt a világháborúk miatt nem tartottak meg. Egyet pedig, az 1906-os olimpiát, nem sorszámozták. S.Gy. A HIVATALOS ÉREMLISTA Unified Team 45 30 29 112 Ethiopia 1 0 2 3 USA 37 34 37 108 Latvia 0 2 1 3 Gormarty 33 21 20 82 Belgium 0 1 2 3 China 16 22 16 54 Croatia 0 1 2 3 Cuba 14 0 11 31 Iran 0 1 2 3 Hungary South Korea 11 12 12 5 7 12 30 29 Yugoslavs Greece 0 2 1 0 2 0 3 2 Franco 8 5 10 29 Ireland 1 1 o 2 Australia 7 9 11 27 Algorla 1 0 1 2 Spain 13 7 2 22 Estonia 1 0 1 2 Japan 3 e 11 22 Lithuania 1 o 1 2 Britain 5 3 12 20 Austria 0 2 0 2 Italy 6 5 0 19 Namibia 0 2 o 2 Poland 3 6 10 19 South Africa 0 2 0 2 Canada 6 5 7 18 Israel 0 1 1 2 Bornanla 4 6 8 18 Mongolia 0 0 2 2 Bulgaria 3 7 0 16 Slovenia 0 0 2 2 Netherlands 2 6 7 15 Switzerland 1 0 0 1 Sweden 1 7 4 12 Parvi 0 1 0 1 New Zealand 1 4 5 10 Mexico 0 1 0 1 North Korea 4 0 5 9 Taiwan 0 1 0 1 Kenya 2 4 2 8 Argentina 0 0 1 1 Czechoslovakia 4 2 1 7 Bahamas 0 0 1 1 Norway 2 4 1 7 Colombia 0 0 1 1 Turkey 2 2 2 6 Ghapa 0 0 1 1 Denmark 1 1 4 6 Malaysia 0 0 1 1 Indonesia 2 2 1 6 Pakistan 0 0 1 1 Finland 1 2 2 5 Philippines 0 0 1 1 Jamaica 0 3 1 4 Puerto Ftloo 0 0 1 1 Nigeria 0 3 1 4 Qatar 0 0 1 Brazil 2 1 0 3 Suriname 0 0 1 Morocco 1 1 1 3 Thailand 0 0 1 melomel An all natural vine. 750 ml, alcohol 12-14% by volume. Produced and bottled by: FERENC (Frank) ANDRÓCZI Rt. 6, Box 323, Buckhannon, WV 26201 Telephone: (304) 472-6634 Old fashioned European small farm winery production Ha rokonait és barátait meg akarja lepni eddig soha nem Ízlelt finom borral, rendeljen a fenti magyar címtől. Ára üvegenként 5 dollár, egy tucat 55 dollár. I