Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
1992. szeptember / Amerikai Magyar Értesítő 19. tikánkban ellenkező előjelű aránykülönbségek vannak, melyekről több zsidómagyar szerző dicséretes elfogulatlansággal ír. Ezek egyfelől szintén strukturálisak (a zsidók nem mai keletű túlreprezentáltsága az elit pozíciókban), de másfelől ennek is megvan a maga önmagában is többrétű szubjektív oldala. Egyfelől a pozíciók kiépítésére, valamint meg (és túl-) erősítésére főleg ott van szükség, ahol a fenyegetettség érzése erős. Ez a patologikus struktúrákat teremtő szorongás kölcsönösen sztereotípiákkal hadakozó - értsd: a közvetlen, valódi, jó kommunikációt nem ismerő - felek között nem tud feloldódni, hanem csak a mélyebb dialógusokra érettebb személyek és csoportok között. De másfelől itt tényleg megvan az a hatalmas erő- és intelligencia- koncentrátum, amely „ront vagy javít, de nem henyél". S itt jön a „Frogs into Princes" a „Békákból ldrályfiaK című gyógyító szemléleti fordulat első új történelmi esélye. A küzdelmes életüket a magyarság szellemi védelmére feltevő barátaim néha felvetik, hogy ez a kétségkívül im- ozáns intellektuális, vállalkozói és a si- erhez szükséges külső-belső kapcso- latminőségggel és -mennyiséggel rendelkező zsidóság tanúsítson önmérsékletet a média és a gazdaság pozícióinak elfoglalásában, és akkor B is békülhe- tünk és egyezkedhetünk velük. Ez az okoskodás egy tőről fakad azzal a méltatlankodó «csodálkozással, ami egyes körök részéről a beáramló működó tőkét fogadta: „Hé, álljon meg á menet, ezek kizsákmányolni jöttek bennünket, nem megsegíteni, az itt megtermelt érték java őket fogja gyarapítani, nem minket!" - Ezzel szemben a gazdasági dinamikán túl a reálpolitika, de akár a személyiséglélektan is egyaránt azt sugallja, nogy bármiféle impozáns akció- otenciát nem legátolva és legyengítve, anem ereje teljében és saját természetrajza szerint kell beállítani a gazdagodásért, közjóért vagy az egészségért és személyi hatékonyságért való küzdelembe. Türelem, önmérséklés A régió összehasonlító közvéleménykutatása nemrég kihozta, hogy a magyarok a térség legkevésbé antiszemita nációja. Ugyanakkor a legvadabb antiszemitizmus éppen ott található, ahol a magyargyűlölet is a legerősebb. Ez az adat másodlagos, felszíni összekuszáló- dás mögött stratégikusan segít elrendezni a frontokat. S itt kell a mindkét oldali türelem, belátás és önmérséklés. Mind az irigykedés, mind az érzékenykedés temperálása. Túlzás nélkül történelmi vívmány lenne, ha el tudnánk érni, hogy a világközvélemény szemében a keresztény es a zsidó magyarok lennének Közép-Európa legfelvilágosultabb, legtoleránsabb: mind e civil erényeinkből példát mutató népcsoportja. Ahogy ma már reagálni tudunk Mohács utáni legnagyobb rtemzeti tragédiánkra a fölaek-folyók visszaperlése helvett pusztán a határok spiritualizá- lásának európai óhajával és a más állampolgár magyarok nemzetiségi jogainak igénylésével! Ezzel kellene egy sorba állítani a zsidómagyarok tanúságtételét: „Ezen a földön jobban otthon vagyunk, mint Izrael kivételével bárhol a világon". - S ehhez nekik maguknak kellene felmutatni, előszámlálni magyarországi elitpozícióikat a világ támogató figyelme felé: „Lám, jöhettek ide pezsdíteni, segíteni, ezt a társadalmat élrefuttatni, mert a mi túlreprezentáltságunk a magyar elitben legalább hármas bizalmat gerjeszt. Egy: itt vagyunk, ragyogunk, nem bántanak, itt felvilágosult barátaink* vannak. Kettő: mi is élvezzük, ellenőrizzük és vezéreljük az ide terelődő tehetséget. Három: némi ocsúdás után mi magunk is immár részt kívánunk venni a koestleri évtizedek mérgező hordalékának megsemmisítésében" . A másik Bibó-téma, a zsidó magyaroknak a hagyományos magyar értékrenden való (részbeni) kívülállása 1990- ben már egyszer közel járt ahhoz, hogy méltó, érdemi tisztázást nyerjen. Gondolok a Csoóri-vitára, melynek indulatoktól elcsavart irányú erőtere valójában úgy kezdődött, hogy Csoóri Sándor visszavonult a politika zajongó fórumáról az írói-bölcselői meditáció csendjébe. Emésztgeti aktuális élményeit: „...És mi az, hogy hazafiság? kön v- nyek? Himnusz? Az ember már magánérzelmeit is rühelli, hát még az ilyen közmarhaságokat. - Csak hívő hallgathat el úgy hangos ateista társaságban, ahogy ilyenkor én el szoktam csöndesed«. Tudniillik, akinek gondot okoz a maga megkeveredett, összevissza rugdalt magyarsága, az nem így fogalmaz. Ha támad is, elsősorban önmagát támadja. Ellenben, akinek csak a másiké okoz gondot, az mindig gunyoros, cinikus, B'méletlen s az ilyennek nincs mit válaszolni" - írja (és ekkor fordul rá azokra a kitételekre, melyek váratlanul vad vihart kavartak). Össze kell kapaszkodnunk A Csoóri-vitából, úgy érzem, csak egyetlen válaszoló, Kertész Ákos gondolataival érdemes foglalkozni, mint amelyek e mélyebb bibói problematika iránti érzékenységről tanúskodnak. „Azért akarok erről beszélni, Sándor, mert ezt a gyűlölscget ki kell egyszer beszélni magunkból, és egymásból is. Neked is el kelleti mondanod a magadét, de nekem is a magamét, még akkor is, ha már épp elég szó esett róla... Bajban van az ország; össze kell kapaszkodnunk! Ha ezt nem ismerjük föl, belerohanunk a katasztrófába". - Neki a zsidók „önkritikára való képtelenségét" hangoztató Németh László sem vethetné szemére, hogy idegenkedik a magá- baszállástól. íme: „...a zsidóság mohón vállalt részt a közéletben, kihasználva azt, hogy egy kétezer éves gettónak megnyíltak negyvenöttel a kapui. Baj lett ebből? Baj. Ez lobbantotta föl ismét - Budapesten - az antiszemitizmust, ami a körülmények miatt nem kaphatott se szót, se hangot, ami a beforradni látszó seb alatt tovább üszkösödött és rohasztott. Apám dühöngött, ő úgy látta, a zsidóság most játssza el egy örök megbékélés lehetőségét..." Kertész valóban megpróbál Csoórival szimpatizálni. „Ezért sem avatnak majd szentté némely zsidók - írja -, de ki kellett mondanom, mert igaz, mert csak igazsággal juthatunk a dolog végére, csak az igazsággal léphetünk túl ezen a valóságos turáni átkon, ami rajtunk ül." Ez azonban mégsem sikerül neki teljesen: a „komolyan gondolod?" - kérdés az empátia korlátját vagy kudarcát jelzi. Hogy az itt idézett Bibó-féle második tényező, a zsidóknak a környező társadalom történelmi értékrendszeréhez való, jórészt kívülálló hozzáállása a probléma, ezt teljes mélységében Kertész Ákos sem ismerte fel. „Midőn a zsidók által régtől fogva kiábrándult kritikával kísért társadalmi vagy erkölcsi építmények egyike vagy másika az egyetemes modern társadalomkritika hatására valóban inogni kezdett - írja Bibó -, egyúttal a zsidóságnak és a környezet konzervatívabb részének egymással ellentétes értelmű társadalom- kritikai beállításai is kiéleződtek..." (E környezet szemében): „a zsidók számára a régi világ összeomlása minden látszat szerint több jót vagy legalábbis kevesebb problémát jelent, mint hasonló helyzetben lévő nem zsidók számára... mindebből tehát a zsidók destruáló hatásának a mértékére gyűjt magának megdöbbentő adalékokat." (Zsidókérdés... Val. Tan. II. 697. old.) Csoóri viszontválaszában eljut oda, ahová a Némethek, Bibók eljutottak: a különbségtevésig, amely egyidejűleg új szövetségi rendszerek kirajzolása is. „Beszéljünk tisztán: Tőled, Fejtőtől, Mezei Andrástól, Kende Pétertől és még
