Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
6 Amerikai Magyar Értesítő 1992. szeptember STOLMÁR G. ILONA (Budapest): UBORKASZEZON Bár az országgyűlés ma is szabadságát tölti, a pompás épületet is csak egy-egy fogadásra nyitják ki, az élet eléggé zajosra sikerült Budapesten ebben a több hete tartó kánikulában. Három napon át tartott a Magyarok III. Világkongresszusa, ahol a világ magyarságának azon része, amely belépett a sok vihart kiváltott Magyarok Világszövetségébe. A most, 54 év után ismét megtartott világ- találkozótól sokan nagyon sokat vártak. Maga a rendezés egy vagyonba került és a tájékoztatók szerint kb 8000 magyart vonzott. Elő- és utórendezvények egészítették ki a legvártabbat, magát a kongresszust, illetve a küldöttgyűlést, amelyet a legkisebb terembe terveztek, hogy a nyilvánosságot, a sajtót teljesen kizárhassák. Számomra már ezzel a bejelentéssel, amely a sajtótájékoztatón /aug. 10./ nagy felháborodást váltott ki jobb-, és baloldali kollégáimból egyaránt, elveszítette jelentőségét, mert sejttette, hogy semmiben sem fog különbözni a tavaly decemberitől. A különböző régiókat, függetlenül a belépettek létszámától, 60-60 küldött képviselte, s legtöbben már ezt is igazságtalanságnak, felháborítónak tartották. Talán éppen ezért választottak újabb és újabb küldötteket a már megkezdett tárgyalások folyamán, amely valóban a sajtó teljes kizárásával zajlott, olyannyira, hogy már a teremhez vezető folyosó ajtajában őröket állítottak. Hírekhez csak úgy juthattunk, ha a tisztességesebb küldöttismerőseink kikijőve, elmondták általában felháborító és felháborodott véleményüket a történtekről és nem egészen tisztességes húzásokról. A "szervezkedés" mindvégig zajlott. Szinte mindenki előre tudta, hogy Csoóri Sándor elnök marad, mert felesége, a Romániából származó Balogh Julia már meggyőzte azokat, akiknek szavazata eldöntheti a kérdést. Terjesztették a folyosókon, mennyire jók a bukaresti kapcsolatai, ám ezt kevesen hitték el. Azt viszont, amit ugyancsak a folyosókon terjesztettek, de éppen a másik oldalról, hogy Kincses Előd erdélyi ügyvéd nem is volt Tőkés püspök védőügyvédje, sajnos, elhitték. Néhány perccel ezelőtt kérdezték meg a TV2-n Kincses Elődtől, hogy miért fúrták meg őt a főtitkári székből. Maga mesélte el, még olyan is volt, aki megkérdezte Tőkés Lászlótól, hogy "ugye, soha nem is védte őt" Kincses. (Engem is kapacitált egy magyarországi úr, hogy csak kérdezzem meg ugyanezt.) Tőkés püspök nagyon csodálkozva válaszolt, hát dehogynem! O védett, amikor bajban voltam és az veszedelmes dolog volt részéről! Csoóri Sándor elnök maradt, mégpedig teljhatalommal. A főtitkári posztra pályázatot fognak kiírni, mert az Alapszabályt sikerült ezirányba módosíttatni. Sok ember akadt Magyarországon és máshol is, aki előre megtudja mondani, Csoóri melyik munkatársa nyeri majd el ezt a széket. Bárki lesz az, csak amolyan "irodavezető"-féle lesz, mert az elnök birtokolja még a munkáltatói jogokat is, vagyis az irodai alkalmazottaktól a tisztségviselőkig és takarítónőkig mindenkit ő alkalmaz. Három alelnököt is választottak, régiókként egyet: az anyaországi Fónay Jenő, a volt politikai foglyok szövetségének elnöke, az elszakított területeké Dobos László felvidéki író, mig a nyugati magyarságé Jakabffy Ernő németországi magyar lett. A Kongresszushoz kapcsolódó rendezvények zöme kiválóan sikerültek, néhány utórendezvény kivételével. Csodálatos volt a Szent Jobb körmenet, ahol a régi-új ruhájukban vonultak fel a huszárok és a koronaőrök, népviseletben az erdélyiek és a magyarországi vidékek képviselő csoportjai is. A misét és a körmenetet a televízió Paskai bíboros bejelentése ellenére nem közvetítette egyenesadásban. Talán majd később láthatjuk. A kongresszus eseményeiről viszont minden nap bőséges összefoglalókban tudósított, így pl. Göncz úr fogadásáról is, amelyet a Parlament épületében adott a kongresszus résztvevőinek augusztus 19-én este. Voltak, akik megtapsolták, bár ha jól számolom, kisebbségbe szorultak az ünneplők. Kisebbségben maradtak a tapsolók a Szent-Jobb körmeneten is, amikor Gönczöt meglátva néhányan tapsolni kezdtek. Önkéntelenül kérdeztem meg az embereket, meglátva a vörösre sült fejű elnök merev vigyorgását a felvonulók között: kit tapsolnak? Valaki válaszolt: ott jön a köztársasági elnök. "Es őtt Magyarországon megtapsolják?" - kérdeztem csodálkozva, amire egy fiatalember felém fordulva felvilágosított: "Asszonyom, ne gondolja, hogy itthon nincsenek bolondok.1" Antall József miniszterelnök augusztus 20-i beszéde viszont nagy tetszést aratott. Keményen nyilatkozott meg, elmondva, hogy ő is örül annak, ha végre szabadon beszélhet és azt a tévé nem akadályozhatja meg. Érzékeltette, hogy nem akkor beszél az országhoz, amikor akar, és nem azt mond, amit akar, mert Hankis Elemér olyan egyszemélyi diktátor, aki még a miniszterelnököt is megakadályozhatja abban, hogy a választóihoz szóljon. Felszólította az embereket, hogy már ők tegyenek valamit, ne tűrjék ezt az állapotot. Ez a felszólítás nem volt véletlen, mert Antall József minden bizonnyal tudott, tudnia kellett arról a nagyszabású tüntetésről, amelyet pontosan a világkongresszus befejezésének "tiszteletére", kihasználva a világ minden részéről idesereglett magyarok és sajtó jelenlétét, terveztük és végig is csináltuk. Sikeresen, 3 napon át békésen üldögélve az Országház lépcsőjén az esztelen melegben, de ez egy másik írás témája. Augusztus 22-ére, a kongresszus befejezése utáni napra szervezték az Erdélyi Világtalálkozót és a Városház Galériába a "Független Erdély Jövője" c. konferenciát. Mindkettővel nagy bajok voltak, ami jellemzi nemcsak a romániai, de a hazai hivatalosok helyzetét és viselkedését is. A délelőtt tiz órára összehívott kongresszust a Földművelésügyi Minisztérium dísztermében hívták össze, de már az előtte lévő napon mindenki tudta, hogy ezt nem engedélyezik, mégpedig az erdélyiek kérésére, amelyet Jeszenszky Gézához intéztek: ne adjanak oda hivatalosnak minősülő helységet erre a kongresszusra. Nem szándékom megvédeni a magyar külügyminisztert, de ebben az ügyben valóban vétlen, bár azt terjesztették el, hogy ő tiltotta meg a minisztérium dísztermének használatát erre a célra. A másnap megjelenteket egy eligazító tábla fogadta a zárt ajtókon, amely eligazította őket, hol kell befordulni a Vendéglátóipari Főiskola épületéhez, ahol végül megrendezték azt a
