Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
4 Amerikai Magyar Értesítő 1992. júl.- aug. konstruktív kritikát is átkokkal sújtó mennydörgésnek. És ez a két fiatal országgyűlési képviselő azért is volt rendkívül rokonszenves számomra, mert nem estek egyik végletbe sem és meg tudták őrizni tárgyilagosságukat mind a kormánnyal szemben, mind azon bírálat terén s annak mértékletességében, amit a rengeteg visszásság, mulasztás, hiba és hiányosság ellen hangoztattak. Őket idéztem most, amikor ezeket a fogalmakat használtam: mindkét képviselő előadásában visszatérő és sűrűn ismétlődő fordulat volt, hogy "mulasztás történt", "elmulasztottuk", "nem valósítottuk meg", "balfogás történt", "nem teljesítettük", stb, stb. A legnagyobb mulasztás, ami nem a kormányzat, de még nem is a kormány munkáját bármikor megbénítani képes erős ellenzék (a paktum egyik legravaszabb pontja volt a kétharmados többség kikötése minden fontos döntéshez) vétke, hanem az ugyancsak a hatalomátjátszó Németh-kormány idejéből örökölt intézmény, az Alkotmánybíróság lelkén szárad, az a nemzet igazságérzetének arculcsapása. Amit azáltal követett el, hogy visszautasította és alkotmányellenesnek bélyegezte a főbenjáró bűnök megbüntetéséről szóló Zétényi-Takács törvényt. A hallgatóság legnagyobb része azért gyűlt össze a Kossuth-házban, hogy erről tudjon meg részleteket a legilletékesebbtől, Zétényi Zsolttól, a törvényjavaslat megalkotójától és beterjesztőjétől. Befejezésül tehát az ő idevonatkozó szavait idézem: — A társadalom igazságtétel iránti igényét nem tudtuk kielégíteni. Itt két lehetőség állt a kormány előtt: vagy széttárja a karját és azt mondja, hogy a történteknél többet nem tudok csinálni, vagy megpróbál eleget tenni a további igényeknek is. Ezt kíséreltük meg, amikor a politikai okokból nem üldözött gyilkosságokat szerettük volna megbüntetni s egyes olyan cselekményeket, amelyek összemérhetők a gyilkosságokkal, mint pl. a halált okozó testi sértésre. 1991. november 4-én, az árulás napjának évfordulóján hozott törvényt a parlament az 1944. december 21. és az 1990. május 2. között elkövetett, politikai okokból nem üldözött egyes súlyos bűntettek büntethetősége tárgyában. A törvényt 50 ellenszavazat és 84 tartózkodás mellett 197 igen szavazattal fogadták el, ami csaknem kétharmados többséget jelentett. Az a törvény lehetővé tette volna az elévülési idő megnyitását 1990-től. Az Alkotmánybíróság azonban megakadályozta a kihirdetést s most az előtt a feladat előtt állunk, hogy készítsünk egy újabb türvényt. Olyan törvényt, amit nem gáncsolhat el az Alkotmánybíróság, de mindenképpen biztosítsa a bűnösök bíróság elé állítását és a magyar nép új nemzeti demokratikus berendezkedésének erkölcsi sikerét jelentse. Ezzel színt kell vallanunk, hogy mennyire eredeztetjük intézményrendszerünket a választók akaratából és hogy meg tudunk-e felelni a megsértett, megalázott magyar nép igazságérzetének. Noha nagyjából mindez ismert volt a hallgatóság előtt, Zétényi Zsolt szabatos, szenvedély nélkül előadott tájékoztatását mégis döbbent csend fogadta, aztán valaki megkérdezte, hogy milyen az Alkotmánybíróság összetétele. Megtudtuk, hogy az még az utolsó kommunisat kormánytól örökölt intézmény kilenc olyan jogászból áll, akiknél csak a szakmai képzettséget vették figyelembe, politikai múltjukat nem vizsgálták: miután valamennyien magas beosztásban szolgálták azelőtt a rendszert, valamennyien párttagok voltak és múltbéli megbízhatóságukhoz azért nem férhet kétség, mert kinevezésükhöz - akár az egyetemi tanárokéhoz - pártközponti jóváhagyás kellett... Ha jól körülnézünk a mai vezetés s főleg a kormány soraiban, bizony a legmagasabb pozíciókban is találunk több olyan tisztségviselőt, akik a múltban ilyen kritériumok alapján ültek egyetemi katedrákon és más tudományos intézmények íróasztalai mögött. Szabad-e ezekben bízni és lehet-e jó kezekben tudni náluk az ország ügyeit? Az Alkotmány- bíróság működése nem más, mint a magyar demokrácia kibontakozásának módszeres akadályozása. És körülbelül olyan - hogy visszaemlékezzek az első demokratikus kísérlet idejére —, mintha 1945-ben állami intézményként tovább működtek volna a nyilas rendszer pártbíróságai s esetleg még a Számonkérő Szék is... Elképzelhető lenne:e ilyen abszurdum? Ma ez is elképzelhetővé, sőt ténnyé vált. Mi ez, rossz álom?... Nem az. Valóság. A magyar rendszerváltás sírni (vagy nevetni) való paktum-csinálta valósága. De miért állna ez egyedül? Minden szinten így van, mert - úgymond - a régi embereknek van gyakorlatuk, tapasztalatuk. Régi emberek szerepelnek még ma is a Magyarok Világszövetségében éppúgy, mint a sajtóban, a minisztériumokban és -- mint Szilasy Györgytől hallottuk - a falusi közigazgatásban és a vidék kulcshelyein. Amíg pedig ez meg nem változik, mi emigránsok fenntartjuk magunknak a kritika - az építő kritika - jogát és távoltartjuk magunkat minden olyan intézménytől, ahol a vezetésben a régi kompromittált emberek találhatók. Az emigráció tartozik ennyivel a több évtizedes helytállásnak és a kommunistákkal, valamint szekértolóikkal való minden közösséget mindig megtagadó álláspontjának. Ami ma, 1992-ben sem változott. ENTZ GÉZA ÁLLAMTITKÁR, az újonnan felállított Határon Túli Magyarok Hivatala vezetője június 17-én a washingtoni magyar nagykövetségen találkozott a helybéli magyarokkal és tájékoztatta őket az új kormányszerv feladatairól, amelyek - a jelek szerint - szélesebb körre fognak kiterjedni, mint az eddigi, csak a Miniszterelnökségen létesített titkárság hatásköre volt, ugyancsak Entz Géza irányítása alatt. Reméljük, az új Hivatal azt a felismerést tükrözi, hogy a kormány a jövőben több gondot kíván fordítani a nyugati magyarsággal való kapcsolat kiépítésére, mint arra Entz Géza szavaiból is következtetni lehetett. DR. ZÉTÉNYI ZSOLT - A ZÉTÉNYI-TAKÁCS elévülési törvény benyújtója - és Szilasy György ország- gyűlési képviselők északamerikai kőrútjuk során június 2-án Washingtonba is ellátogattak s ott a Kossuth-házban tartottak tájékoztatót a magyarországi helyzetről, különös tekintettel a főbenjáró bűnökben elmarasztalható kommunisták felelősségrevonását célzó törvény sorsára. A két magyar képviselő meglátogatta Pásztor Lászlót a Coalitions for Amerika központjában levő irodájában s aztán együtt keresték fel a State Departmentben Frank Foldvaryt, a középeurópai ügyek egyik előadóját. A két képviselő ismertette Foldvaryval a magyarországi közállapotokat.
