Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
Stolmár G. Ilona: SZENT ISTVÁNHOZ Keserű könnyeket hoztunk eléd, nagy Szent Király, erősséged óta telt majd ezer év, s pusztul Hazánk. Eldobta hited néped, s szeretetét: újra pogány, liberálisok mérgét csepegteti a nagy Sátán. Túléltünk keresztényen tatár, török, orosz hordát, most mégis mind elveszünk pénzvigyorú Nyugat tanán. Nem fegyverekkel, nyíltan, szemtől szembe áll az ellen, ránk nevet agyat elhódító ármányseregekkel. Képünkbe bevigyorog, "eszmét" hint szét, ígérfűt-fát. Aranyát kínálja s kéri cserébe csekély árát: az általad teremtett Magyar Nemzet magyarságát! Mellé: hit keresztjét telkeinkkel, s Téged, István! _______________________________ ÉRTESÍTŐ XXVIII. évf. 7.-8. szám_________________________ 1992. júl.- aug. STIRLING GYÖRGY: AZ IGAZSÁGÉRZET ARCULCSAPÁSA AMERIKAI MAGYAR Ára 1.50 USA dollár Hallgatom, feszült figyelemmel hallgatom dr. Zétényi Zsolt képviselő előadását a washingtoni Kossuth-házban s közben kavarognak fejemben a gondolatok. És minduntalan előretolakszik az a kérdés: lehet-e rendszerváltozásról, rendszerváltásról beszélni egy olyan országban, ahol olyan állapotok uralkodnak, mint amilyenekről Zétényi Zsolt és társa, a magyar parlament másik tagja, Szilasy György szájából hallunk?... Micsoda világ az, ahol a hajdani gyilkosok, verőlegények, ávós pribékek, recski rabkínzók, az ország tönkretevői, a nép szipolyozói a hatalmukkal visszaélő, jogtalan előnyök révén a magyar nép kárára meggazdagodott pártbasák szabadon járnak az utcán, luxuslakásokban, másoktól elzabrált villákban, kiemelt nyugdíjat húzva élik világukat, míg az áldozatok - áldozataik -, akiket megkínoztak, kifosztottak, akiknek éveket elraboltak az életükből, akiket tönkretettek, akiket megtapostak, börtönbe, internálótáborokba, deportálásokba hurcoltak, azok semmit vissza nem kaptak és éhbérnek is kevés nyugdíjból tengetik életüket, albérletben, társbérletben húzva meg magukat. Sem anyagi, sem erkölcsi elégtételt nem kaptak és nem is kapnak. Még annyi elégtételt se, hogy lássák volt kínzóik és kifosztóik bűnhődését. (A kárpótlási törvényt nem lehet elégtételként elfogadni.) Hajmeresztő eseteket, a mai visszás hazai állapotokra jellemző helyzeteket hallottunk a két képviselőtől, akik néha olyan élesen fogalmaztak, mintha nem is a kormányzó párt színeiben, hanem az ellenzék nevében ülnének az ország házában. Félreértés ne essék: mindvégig lojálisak voltak pártjukkal és a kormánnyal, de ép erkölcsi érzékük és igazságérzetük lévén nem tagadhatták le, micsoda anomáliák és normális ésszel érthetetlen torzulások okozzák azt a rossz társadalmi közérzetet, ami ma a magyar nép túlnyomó többségét hatalmában tartja. Különös dolog ez: az elmúlt időszakban két évtizeden át foglalkoztam írásaimban a hazai társadalmi közérzettel és próbáltam elemezni okait, gyökereit. Azt hiszem, néha sikerült rátapintanom a lényegre: a magyar népnek nem a társadalmi egyenlőtlenségek, a szociális igazságtalanságok, a kommunizmus minden kapitalista rendszernél aljasabban végzett embernek ember által való kizsákmányolása, az állandó félelemben való élet mindennapjai fájtak a legjobban, hanem az, hogy egy hazugságvilágban kellett élnie, ahol a kötelező kivonulásokkor azt kellett énekelnie, hogy "Minden ember érzi, hogy szabad” s közben tudta, hogy rab, vagy azt kellett szajkóznia, hogy "legfőbb érték az ember" és naponta látta ennek ellenkezőjét, hogy nincs becsülete az embernek. És ez van ma is, más előjellel. Demokráciáról szónokolnak s azt hiszik, ennek ismérve, hogy mindenki kedve szerint kiabálhat, mondhatja a másikra, amit akar. Ez is hozzátartozik. Ám a demokrácia elsősorban biztonságot, a jog és az igazság uralmát, az egyén és a közösség viszonyának harmóniáját, a valóban félelmmentes életet jelenti. S mivel ez nincs meg otthon, csak beszélnek róla, az emberek megint egy hazugság-világban kénytelenek élni. Ahol mást mondanak a szavak, mint a tettek és a tények ellentmondanak az ígéreteknek, a fórumon hangoztatott mondásoknak. Az olyan társadalomnak T
