Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
Felismerték a sajtó fontos szerepét, és ennek megfelelően bírálták el azokat, akiket szerkesztőségi íróasztalokhoz ültettek. Sokkal rigorózu- sabban vizsgálva őket, mint bármely más szakma képviselőit. Mert az orvos az gyógyít és operál, akármilyen politikai rendszer is van hazájában, a mérnök tervez és épít, a pék kenyeret süt, a kereskedő árul, a sofőr autót vezet, nem befolyásolja munkájukat, hogy milyen kormány van hatalmon, mint ahogy nekik sem áll módjukban pro vagy kontra irányítani a közhangulatot, a közvélemény hangulatát. Az újságíró azonban benne él a napi politikában, egyszerűen nem függetlenítheti munkáját a közélet eseményeitől, mert azok adják számára a nyersanyagot, a témát. És nem mindegy, hogy miképp kommentálja ezeket az eseményeket, milyen irányba hangolja olvasóit. A közvéleményalakítás külön mesterség és a toll hatalmával élni, de visszaélni is lehet. A propaganda erejét a diktatúrák nem nélkülözhetik, ezért válogatták meg, kiket vesznek be a csapatba, kiket engednek publikálni. És egy újságíró számára minden nap buktatókban bővelkedő vizsga volt: árgus szemekkel figyeltek a pártközpontban minden nyomtatott sort s aki nem a párt szája íze szerint irt, azt habozás nélkül megfosztották a publikálás lehetőségétől. És kirúgták a laptól. Mint hogy 1957-ben kirúgtak bennünket is, akiket a forradalom vihara sodort vissza azokba a szerkesztőségekbe, ahonnét a Fordulat Évében tettek az utcára. Egy-két kivétellel megszüntették azokat a lapokat is, amelyeket a forradalom alatt adtak ki: a sajtó képe teljesen megváltozott, ugyanúgy, ahogy megváltozott 1994-ben, '45-ben és 1948 után is. A régi újságokat kinyírták, betiltották* gleichschaltolták, akárcsak munkatársaikat, szerkesztőiket is. És ez - ha fájdalmasan érinti is azokat, akiket egy új politikai rendszer egy fordulat után megfoszt munkájuktól, esetleg kenyerüktől is - szinte természetes velejárója egy fordulatnak. Elvégre minden politikai rendszernek joga van önnön érdekei védelmére és olyan sajtó elfogadására, ami nem exponálta magát teljes mellel az előző, bukott rendszer mellett. És senki számára sincs megírva, hogy csak újságíróként keresheti a kenyerét: ahogy a 48-as és az 57-es rendszerváltás után a polgári újságírók csak segédmunkásként, kocsikísérőként létezhettek, a kommunisták számára is adva van a lehetőség... Igen, a Kádár-rendszer kommunista újságírói számára is. Azok számára, akik habzó szájjal, egymást túllicitálva zengték a rendszer (Kádár) dicséretét, de azon gerinctelenek számára is, akik gyávaságból megalkudtak és meg. oldal 1991. január győződésük ellenére állandó félelemben írták a rendszer vitorláit duzzasztó cikkeket, csak azért, hogy helyükön maradhassanak. És különös módon most is a helyükön vannak. Nagy vonalakban vázoltam ugye, hogyan zajlottak le a mostanit megelőző rendszerváltozások, milyen következményekkel jártak azokra nézve - ezúttal csak a sajtó berkeire vetve szemünket -, akik az előző rendszer szekértolói voltak. És ma? Alig van változás. Ugyanazok a nevek és - sok új mellett - ugyanazok a régi újságcímek. Ez valahogy olyan, mintha 1945 után változatlanul továbbra is megjelent volna a Virradat, a Pesti Újság és a Magyar Futár s akik azokban írtak, éppúgy írtak volna tovább is a háborús rendszerváltozás után. Esetleg ugyanolyan címek alatt, vagy némi álcázó kozmetikázással *Új Virradat*-ra vagy *Új Magyar Futár*-ra változtatva a Szálasi-korszak alatt kompromittálódott hírhedt újságcímeket. Elképzelhető lett volna ez 1945 után? Ugye nem, hiszen még a békeszerződés vonatkozó pontjába is ütközött volna, amely megtiltotta minden fasiszta sajtótermék publikálását és annak a sajtónak a folytatását, ami annakelőt- te háborús propagandát fejtett ki. És ez helyes is volt. Csak most lehet zavartalanul tovább csinálni a kommunista újságokat... Félreértés ne essék: én nem a diktatúrát sírom vissza, a központi sajtóirányítást, amikor Révai Józsefek és Aczél Györgyök, meg Szirmai Istvánok döntötték el a pártközpontban, hogy kik írhatnak újságot, kik lehetnek a Sajtókamara tagjai és egyáltalán: milyen lapok jelenhetnek meg (kik kaphatnak papírt) a kies hazában. Nem. Igenis legyen ellenzéki, a kormányt - ha kell - keményen bíráló, akár jobbról, akár balról kritizáló ellenzéki sajtó. De már engedje meg a világ: olyan ellenzéki sajtóból és főleg olyan ellenzéki újságírókból nem kérünk, akik - mint pl. Hajdú János, Rényi Péter, Gyurkó László, E. Fehér Pál, hogy kapásból néhány nevet említsek - fülig elkötelezték magukat a bukott rendszer mellett és közvetve, de nagyrészt közvetlenül is felelősek az ország tönkretételéért, morális lezúllesztéséért. Mert sem Rákosi, sem Kádár, de kulturális vonalon még egy Aczél György se tudta volna végrehajtani or- szágpusztító bitangságait, ha nincs mögötte egy szervilis, a közvéleményt manipuláló sajtó, amire támaszkodhat és aminek feltétlen hűségére (gyávaságára) mindig bizton építhet, négy évtizeden keresztül, a Fordulat Évétől a kommunizmus 1989-ben bekövetkezett bukásáig. Negyven esztendőn át fertőzték a sajtót és azon keresztül a magyar társadalmat ezek a bértollnokok és ma senki még csak meg se kérdi Amerikai Magyar Értesítő
