Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1991-02-01 / 2. szám

I 18.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1991. február Egy felejthetetlen karácsony a washingtoni magyar nagykövetségen A képek Tóth László felvételei Gyermekzsivaj, vidám fiatalok hangos kacagása verte fel pár nappal karácsony előtt a washingtoni magyar nagykövetség diplomáciai fogadások visszafogott, halk zsongásához szokott falait. Zwack Péter, az amerikai főváros magyarságával egyre szélesedő kapcsolatokat ápoló uj nagykö­vet és felesége Anna asszony (aki mel­lesleg angol létére olyan szivvel-lélek- kel érdeklődik minden iránt, ami magyar, mintha ő is Pesten született volna) ka­rácsonyi ünnepséget rendezett a Washing­tonban és környékén élő magyar gyerekek részére. Nem volt semmi formaság, meghi- vó sem kellett* igazi, hamisitatlan "open house" volt, ahogy amerikaiul mondják az ilyen mindenki számára nyi­tott baráti összejöveteleket. Nem volt protokoll, a követség ajtaja szélesre tárva várta az érkezőket, akik jöttek is szépszámmal. Annyi gyerek, annyi iz­gatott apróság zsibongott a követség tá­gas fogadótermében, hogy a szülők alig birtak rendet teremteni a nagy nyüzsgés­ben. Már hogyne lett volna izgatott a gyermeksereg! Az egyik sarokban kis szinpad jelezte, hogy ott lesz látható a betlehemes-játék, a földön szines do­bozokban ajándékok, a szépen feldíszí­tett hosszú asztalon pedig frissen sü­tött finom mazsolás kalács, amiből min­denki degeszre tömhette magát és mégsem fogyott ki soha a tál. A másik sarokban öreg cimbalom von­zotta az érdeklődőket. Ez a kedves aján­dék pár nappal előbb érkezett a helyi magyarság egyik érdemes tagjától a tisz­telet és barátság jeléül a követ-házas­pár számára - karácsonyi meglepetésként. Mozgás támadt, megkezdődött az ünnepi műsor'. Nt. Bertalan Imre vezetésével be­vonult az AMRE énekkara. Bertalan Imre a régi betlehemes köszöntéssel fordult a ház gazdájához és megkérdezte fennszó- val; "Szabad-é béjönni, az Urat dicsér­ni?" Mire a házigazda Zwack Péter har­sányan válaszolt- - Szabad!... Egymás­után csendültek fel a régi magyar egyhá­zi énekek, egyházi dalok. A közönség el- érzékenyült sziwel hallgatta a hajdani hazai ünnepek hangulatát idéző dallamo­kat. A karnagy lendülete magával ragadta az egybegyűlteket és ezután mindenki együtt énekelt. Ezután jöttek a betlehemesek. Csak úgy zengtek a régi magyar rigmusok, volt vers, ének, citeraszóló, sőt még kanásztánc is. A jelmezes, subás fehér­szakállas kántálók, a bölcs körül imádko­zó szárnyas angyalok szavait tátott szájjal, tágranyilt szemmel figyelték az apróságok, akiknek többsége még soha életében nem látott, nem hallott ilyes­mit .

Next

/
Thumbnails
Contents