Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1991-05-01 / 5. szám

ezt a kérdést, pedig a maga idejében véres valóság volt ez az altervatlva: bizony sok volt vezérkeri tiszt ment el segédmunkásnak - vagy kellett elmennie, hogy megéljen -> mert nem volt hajlandó megalkudni és belépni a pártba. Olyan is akadt szép számmal, aki inkább a börtönt vállalta, minthogy kiváltsa a pártigazolványt és utána volt kénytelen utcaseprőként vagy vasúti rakodóként keresni a kenyerét, mert más pálya nem állt nyitva előtte. Király Béla eközben karrierjét egyengette és Farkas Mihály bizalmasaként az április 4-i •felszabadulási* díszszemlét vezényelte, mint a néphadsereg egyik legszebben dekorált tábornoka. És alkalmanként szolgálatokat tett a katonapolitikának, aminek következtében volt bajtársai közül hol ez, hol az tűnt el a süllyesztőben, a vallatópincék mélyén.

De az igazi csúsztatás csak ezután következik: Molnár Miklós fölteszi a kérdést, hogy ha Királynak felhánytorgatják a Rákosi-korszakban való közszereplést, miért nem kérik számon tőle a Horthy-rendszerben eltöltött éveket? S a szerző itt megint szellemeskedik: Király Béla - írja - a Monarchiában született s még szép, hogy azt nem kérdezik tőle, miért nem emigrált hatéves korában, hogy ne *legitimálja* jelenlétével a nagybirtokrendszert vagy az akkori kisebbségi politikát. Vagy miért nem dezavuálta a Horthy-korszak *keresztény-úri* Magyarországát? "Hiszen köztudomású - Írja Molnár Miklós éllel -, hogy az elmúlt 70-100 esztendőben 8-10 millió polgár utasította vissza a tiszteket, rangokat, kitüntetéseket, katedrákat, jövedelmező állásokat, szerkesztőségi Íróasztalokat, nehogy legitimálják az egymást követő méltatlan kormányzatokat. Csak Király Béla nem...*

Az egymást követő méltatlan kormányzatok!... Molnár Miklós egyenlőségi jelet tesz az utolsó évszázad valamennyi magyarországi rendszere közé, egy kalap alá vesz a Monarchiától a Horthy-korszakon és Rákosi-terroron át a Kádár-diktatúráig mindent. S ezzel egy nívóra hozza azt, hogy ha valaki - például egy hivatásos katonatiszt - szolgált a király hadseregében, majd a honvédségnél s végül Rákosi néphadseregében. A hangsúly nem is a katonaságon van, hanem a különböző rendszerek legalitásában. Mert egy lapon említeni az 1945 előtti korszakot és a szovjet megszállással, az ország szuverenitásának elvesztésével, a moszkvai kommunisták beözönlésével 1945 után keződött szakaszt, olyan tudatlanságra vagy olyan politikai elfogultságra vall, amivel még vitatkozni sem érdemes.

Hogy valaki a jelenlétével "legalizálta* a

8.oldal

1991. május

Monarchiát, vagy a Horthy-korszak 25 évét - és azokban tisztségeket viselt, felelős állásokat töltött be - Molnár Miklós megítélése szerint ugyanúgy minősül, mint azok szerepe, akik a Rákosi-rendszer vitorláit dagasztották és abban vállaltak vezető pozíciót. Hogyan lehetséges egy nevezőre hozni mindazt, ami 1945 előtt történt, azzal, amire 1945 után került sor? A második világháború befejezése után - a Nyugat jóváhagyásával - hazánk szovjet érdekszférába került, aminek következtében három évig tartó vergődés, a demokrácia megteremtésének zátonyrafutott kísérlete után 1948- ban olyan rendszer jutott uralomra, amely gyökeréig törvénytelen volt és meg sem próbált legálisnak tűnni, hiszen proletárdiktatúrának nevezte magát. És Király Béla ennek ajánlotta fel szolgálatait már 1945-ben, amikor felvételét kérte a kommunista pártba. Később pedig, a Fordulat Éve után teljesen mellel beállt a •szocializmus* építői közé és együtt üvöltött a farkasokkal, amikor pl. példás Ítéletet kért Pálffy-Österreicher és a Sólyom-per vádlotta- ira, akik - úgymond - "elárulták a néphatalmat*.

Molnár Miklós szerecsenmosdatási kísérlete visszafelé sült el, mert csak még jobban aláhúzta mindannak erkölcstelenségét, ami Király Béla lelkiiemeretén szárad. És ez furcsa fényt vet a szerzőre is, aki ennyire nem érzi, mit jelentett vezető állásban lenni 1945 előtt és mit jelentett ugyanez a bolsevista hatalomátvétel után s nem lát különbséget abban se, hogy valaki könyvelt, esztergált, cséplőgépet kezelt, vagy a Farkas Mihály-féle néphadsereg vezénylő tábornoka volt.

Nem vagyok képes elfogadni, hogy egy megtért bűnös értékesebb száz igaznál és nem tudom feledni Király Béla múltját. Azt az időt, amikor jó magyar hazafiak százezrei ültek börtönökben, robotoltak munkatáborokban, vagy keresték kenyerüket utcaseprőként, miközben a tábornok kommunista ordókkal a zubbonyán a felszabadulási díszszemlét vezényelte. (Vajon ezeket a kitüntetéseket akkor is viselte - a Szálasi-rendjellel együtt -, amikor Göncz Árpád feltette az aranygallérra a harmadik tábornoki csillagot is?) Barátai minden igyekezete hiábavaló: ezt a múltat nem lehet tisztáa mosni. Aki ezt megpróbálja, saját magát pisz- kolja be.

TERJESSZE ÉS TÁMOGASSA PAPUNKAT AZZAL, HOGY BARÁTAINAK, ISMERŐSEINEK VAGY IDŐS MAGYARJAINKNAK - AKIK KEVÉS NYUGDÍJBÓL ÉLNEK - AJÁNDÉKKÉNT ELŐFIZETI !

Amerikai Magyar Értesítő