Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-05-01 / 5. szám
I 1 6.oldal szólják? Hát érdemes lenne akkor, egy egész életen át becsületesnek, igaznak lenni...? Szent Pál példája és élete egyedül áll a maga nemében. Nem hasonlítható azokhoz, akiknek kezdettől fogva megadatott a választás lehetősége a jó és a rossz között s ők tudatosan az utóbbi mellett döntöttek. És később is többször változtattak irányt, meggyőződést és választották az előttük álló két út közül a köny- nyebbet, az opportunistábbat, a becstelenebbet. Lehet-e ezekben bízni, lehet-e ezeknek hinni, ha egyszer talán, életük alkonyán - belefáradva a sok alakoskodásba, hazudozásba - valóban jó útra térnek és a társadalom javára tesznek egy s mást? így nehéz hinni egy Király Bélának is, akinek kanyargós életútjával legutóbb foglalkoztunk. Azóta újabb részletekkel gazdagodott a "Király-irodalom*, illetve egy hazai cikk került a kezünkbe, amely a tábornok védelmében íródott. Mert folyik otthon az elkenés, összemosás, egybemaszatolás és csúsztatás, hogy egyes körök tisztára glancolják a múltat és minimálisra csökkentsék, vagy éppen elfelejtsék azok felelősségét, akik hazánk tönkretételében 1945 tavasza óta közreműködtek és szerepet vállaltak. Igen: akik abban szerepet vállaltak. Mert lehetett otthon élni anélkül is, hogy valaki a legkisebb mértékben besározta volna magát, lehetett élni belső emigrációban, a minimális állampolgári kötelességek teljesítése mellett is távolságot tartva a rendszertől. Az otthoniét nem jelentett szükségképpen megalkuvást (hiszen az egész ország nem disszidálhatott), amint ezt az 1945 utáni első években sokan vélték a Nyugatra távozottak közül, hiszen akkor még magát Mindszenty Józsefet is gáncs érhette volna, hogy otthon maradt és jelenlétével legalizálta, elismerte a rendszert. A döntő az kell legyen valakinek a megítélésében, hogy mit tett, hogyan viselkedett: beállt-e a rendszer szekerének nekifeszülő kollaboránsok közé, vagy csak "élt", mint Sieyés abbé a francia forradalom alatt. És az nagy különbség: lehet egy számunkra idegen rendszerben úgy élni - ha már ellene tenni semmit se tudunk -, hogy az nem több puszta létezésnél, de lehet lelkesen túllihegni is másokat. Egy mondatban: megmaradhatott valaki otthon a kommunizmusban is gerinces magyarnak és válhatott valaki az emigrációban is kétkula- csos árulóvá. Mindezt azért tartottam szükségesnek elő- .rebocsátani, mert a szerecsenmosdatásnak egy olyan kirívó példájával találkoztam legutóbb a MAGYAR NEMZETben, hogy kinyílik tőle a bicska a zsebemben. A Molnár Miklós nevű 1991. május szerző "Civil társadalom és politika" című elmefuttatásában, amelynek egész szelleme - ki- mondva-kimondatlanul - azt sugallja, hogy "felejtsük el a múltat", van egy fejezet, ami Király Bélával foglalkozik. A cikk írója "barátjának" nevezi Király Bélát, esetét, illetve a személye körül történteket példaértékűnek szánja a nyájas olvasó számára, mint olyan anomáliát, amit rosszallóan szóvá kell tenni. Erre a cikkre céloztam fentebb és most hadd mutassam be gondolatmenetét. Nos, mit kifogásol az illusztris szerző? Még mielőtt "barátja* védelmére kelne, általánosságban kritizál bizonyos neki nem tetsző jelenségeket a sajtóban. Például azt, hogy egyes lapokban "az emberi méltóságot megalázó cikkeket és interjúkat olvasott, a különböző korszakok számonkérő székeire emlékeztető stílusban*. Nem tudom pontosan, mely hazai írásokra céloz, hiszen mindent nem olvashat el az ember, de amikor Király Béla védelmére ránt kardot, már gyanítani lehet, hogy milyen "számonkérések" estek az orrára. Hát ugye, olyanok, amelyek a kommunizmus alatti magatartást, a szekértolást, a normatúlteljesítést» a farkasokkal való együttüvöltést, egyszóval az ország tönkretételében való tevőleges közreműködést firtatják a múlt rendszer volt vezető embereinél. Nem, nem az "utca emberénél", nem az egyszerű Bólogató János párttagoknál, nem a beijedt, megfélemlített megalkuvó kispolgároknál, hanem azoknál, akik felelős beosztásban tevékenykedtek, és közel voltak a tűzhöz, annak mindkét értelmében: vezető szerepet vittek és lefölözték az ezzel járó előnyöket. (Míg az ország többségének a megénekelt "szolga- sors" jutott a mindennapiért való gürcöléssel.) De lássuk mit is ír a cikk Király Béla védelmében? (Ám hadd jegyezzem meg elöljáróban: a név teljesen közömbös, Király Béla egy típust testesít meg s nyilván ezért említi a cikk írója is őt: csakhogy míg a szerző szemében Király pozitív "hős", addig az én szememben igencsak negatív figura.) Ami a cikkben áll Királyról, az csúsztatások és a féligazságokkal való manipulálás iskolapéldája. Először védelmébe veszi őt ama bizonyos kitüntetés ügyében, amit az akkor még vezérkari százados Szálasitól kapott, a nyilas minisztérumban való ügyködéséért. Azt írja: ez automatikusan kijárt bizonyos szolgálati idő után. Jó, fogadjuk el és menjünk tovább! Érdemes, mert ami most következik, az a valóban mesteri: sorraveszi mindazt, ami Király Béla javára szól és egyetlen szóval sem említi a főbenjáró vádakat (dokumentált bűnöket), azok közül csupán a legkisebbet, a Szálasi-kitün- tetést emelvén ki. Elmarad a kőszegi átállás, a Amerikai Magyar Értesítő