Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
1991. január i Amerikai Magyar Értesítő S.G.I.jÚJÉVI KESERGŐ (Folytatás az 1. oldalról) A lőrinciek - sok más környék lakosságával egyetemben - nem lélegezhetnek fel. Nyakukba szakadni készül - felsőbb utasításra, a helyi önkormányzat megkerülésével - az ország másik, talán ma legszembetűnőbb problémája: a hajléktalanoké, őket, illetve egy részüket akarják az alig kiürült és mai állapotában használhatatlan laktanyába költöztetni. A hajléktalanokról Írni, beszélni háládatlan, sokszor veszedelmes feladat. Ha valaki véleményt nyilvánít az ügyben, vagy azonnal anti- humánus, szívtelen avagy szadista jelzőt vív ki magának elsősorban a hajléktalanok és az őket kritikátlanul és a lehetőségek - realitások - figyelembevétele nélkül támogatók részéről, vagy a többséget semmibevevőnek titulálják a másik oldalról, az egyre nehezebben élő szegények és lecsúszófélben lévő középréteg népes táborából. A kockázatot mégis vállalni kell és egyre többen vállalják is otthon, tiszteletre méltó tárgyilagossággal mutatva be a tarthatatlan helyzetet, a megoldásra váró probléma nagyságát és sokrétűségét, szinte minden esetben tartózkodva a határozott állásfoglalástól, a döntést az olvasóra, hallgatóra, az "állampolgárra* bízva. Nézzük a tényeket! A lőrinciek véleményét dr. Palasik Mária ottani történész így összegezte: "Ez a fogalom, hogy »hajléktalan« rendkívül összetett. Ide tartozik az elesett, otthontalan öregember, az állami gondozásból kikerült, senkihez fordulni nem tudó fiatal. De ide sorolható az alkoholista, a bűnöző, a munkát utáló csavargó is. Szerintem az úgynevezett hajléktalanok többsége ez utóbbiból kerül ki." Elfogult véleménynek gondolhatnánk ezt, hiszen a lőrinciek éppen azon fáradoznak, hogy a hajléktalanok egy része - 400 főtől ISOO-ig rebesgetik az ottani laktanyába helyezendők számát, s ez már kisebb magyar falunyi! - ne hozzájuk kerüljön. A Reggeli Pesti Hírlapban a hivatalos véleményt Lakner Zoltán, a Népjóléti Minisztérium szociális válságkezelő irodájának vezetője képviselte. A megállapítások egybeesése mégsem lehet véletlen! "A hajléktalanok jó részét azok teszik ki, akik a vállalatok szociálpolitikai leépülése után kikerülnek a munkásszállásokról, s már nincs hová hazamenniük. Jelentős csoportjuk a volt állami neveltekből adódik. A hajléktalanok számát növelték az elmúlt időszak amnesztiái is (például a közveszélyes munkakerülés megszüntetése), valamint sokan közülük válás után »utcára került« férfiak. Vannak, akik életformaként vá6.oldal_________________________ lasztják a »csövezést«. A pályaudvarokon tartózkodó hajléktalanok közel fele azonban külföldi állampolgár, zömük romániai román vagy romániai cigány. De ez már nem a Népjóléti, hanem a Belügyminisztérium és az Idegenrendészet problémája." Tegyük hozzá: egyelőre! A pályaudvarokon katasztrofális a helyzet. A MÁV-dolgozók sztrájkkal fenyegetőznek, jogosan. A hajléktalanoktól ugyanis nem tudják pontosan végezni munkájukat, veszélybe került a vasúti közlekedés, az utasok nyugalma és biztonsága, de a vasúti dolgozók biztonsága is. A várótermekben és a sínek melletti peronokon szinte lehetetlen a közlekedés a földön egymás hegyén-hátán fekvő, sokszor házaséletüket és egyéb dolgaikat is ott végző, elhanyagolt, ápolatlan embertől. Sok esetben megtámadták már a vasutasokat és a takarítónőket, akik nem merik egyedül végezni munkájukat, de maga a takarítás is lehetetlen az emberektől hemzsegő padlókon. Számtalan utas sirathatja már pénzét, csomagjait, értékeit. Ilyen helyzetben senki sincs biztonságban. A vasutasok fenyegetése, védekezése érthető, a MÁV-nak nem feladata az elesettekről gondoskodni, a hajléktalanokat befogadni. Arra kényszerültek, hogy éjszakára bezárják a pályaudvarokat, mert másként sem a tisztaságról, sem az utasok biztonságáról gondoskodni nem tudnak. A rosszul értelmezett humanitás nevében persze nagyon sokan tiltakoztak emiatt, a MÁV vezérigazgatója vállalatát és saját magát mentő nyilatkozatra kényszerült, holott ő és munkatársai csak feladatukat akarták teljesíteni, a sok százezer vonaton utazó állampolgár utazási lehetőségét és nyugalmát biztosítani, akik nem reszketni akarnak a félelemtől, ha a csatlakozásra kell várniuk, hanem leülni például. Lakner Zoltán becslése szerint a hajléktalanok mintegy 30 ezren lehetnek - ebből 20 ezer Budapesten -, de maga is figyelmeztet: nem szabad elfeledkezni a hajléktalanok számának szaporodásáról. Szeptemberben Budapesten 1300-1400 hajléktalan ÁTMENETI elhelyezésére volt lehetőség, ami csak becsült létszámukat tekintve is nagyon csekély! S bár a kormányzat az egyházak, a Máltai Szeretetszolgálat és magánszemélyek összefogásával egyre több ingyenkonyhát állít fel és egyre több átmeneti szállást nyit meg fokozatosan, ez nem oldja meg tartósan, de még átmenetileg sem a problémát, ami egyre súlyosabban és elviselhetetlenebből nehezedik a társadalomra. Nemcsak azért, mert a hajléktalanok tekintélyes része valóban a bűnözők kategóriájába
