Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-04-01 / 4. szám
lij.. oldal bi nemzetiségei élveztek, de III. Károly király ezt megtagadta azzal a megokolással, hogy a birodalmában csak különböző nyelvű vagy vallást! alattvalókat ismer, de nem különböző nemzetiségeket. A kalapos király, II. József alatt, 1784-ben az Erdélyi Magyar Diéta kérte, hogy az alkotmányos három nemzet (magyar, német és székely) mellett a vlachoknak is adják meg a nemzeti státust; a császár ehelyett az alkotmány még érvényes részét (beleértve a 3 nemzetet is) törölte. Szerintem a dáko-román elméletnek a román nép nemzeti ideológiájává erőltetése nem vezetett a népi jellegzetességek nemesebbé fejlesztéséhez. A sokszáz évig tartó vándorlás, tehát földhöz nem kötöttség, a Balkánhegység, a Duna, majd a Kárpátok mindkét oldalán, a hol itt, hol ott pásztorkodás, madj a többszáz éves fanarióta despoták uralkodása nem fejlesztette a nemzeti öntudatot a jó irányba. így a szabadságért a legnagyobb áldozatot vállalás nem húzódik át vörös vonalként nemzeti történelmük folyamán, sőt egy erős kisebbrendűségi érzés gyakran képtelenné teszi őket a mérsékelt, kiegyensúlyozott tárgyalásra, az ítélőképességről és belátásról nem is beszélve. Amikor egy dicső 2 és fél évezredes múlt és származás lehetősége délibábként felcsillant az idő messzeségében, minden csalás, ámítás, ha- zudozás és erőszak alkalmazását elővették a cél szentesíti az eszközt elve alapján. így azután nem a becsületes, szorgos munka, küzdés és tanulás útján igyekeztek magasabbra lendülni, hanem a cselszövéssel, baksissal és megvesztegetéssel magángyarapodáshoz és területek szerzéséhez jutni. így már Erdély megszerzése után a Kolozsvári Egyetemet azonnal elkobozták s egy magyar egyetemet egy középiskola helyiségeiben sem engedtek megindítani azon szégyenteljes megokolással, hogy az igen erős vetélytársa volna a román egyetemnek. És ez megy 7 évtized óta, hogy nem a román fajtájukat kényszerítették az erős munkára, hogy felemelkedjenek, hanem a kisebbségeket s főleg a magyart nyomták el. Ezért van az, hogy miként a dáko-román elmélet első két évszázada alatt a román faj nem adott európai nívójú államférfiakat, tudósokat, zenészeket, művészeket, sportolókat a világnak, ugyanez nem sokat változott a 20. évszázadban sem, amelyet Nagyrománia korszakának neveznek. Befejezésül megemlítem, hogy a magyar kiejtésnek túl kemény volt a kettős mássalhangzó, így lett a krónikaírók - fél évezreden át használt vlach szavából oláh, amely sose volt megvetést kifejező célzatú, mint azt ma a román írók állítják, s pláne nem olyan gyűlöletet 1991. április okádó, mint a 'banghin* kifejezés, melyet a két világháború között használtak, vagy a kommunista rendszerben kedvelt 'bozgor*. Nagyméltóságú Zwack Péter Ur Őexcellenciájának, a Magyar Köztársaság amerikai nagykövetének Washingtonban. Nagykövet Úr! E néhány sorban megkérem, méltóztassék közvetíteni őexcellenciája Göncz Árpád államelnök úrnak azt a rosszallást, melyet a Vitézi Rend és a Szent László Társaság és Rend nevében itt tolmácsolok. E két rend tagjai 1990. november 24-én tartott együttes találkozóján határozatilag találták sérelmesnek az Államelnök Úrnak még az ősszel Virginiában mondott beszédéből azt a részletet, melyben egyszuszra 'kishitlereket, kissztálinokat, s kishorthykat' említett, mintha a 'nagyok* és a 'kicsik* egyhúron pendültek volna, ill. pendülnének ma is. Szomorú és a magyar államiságra nézve aggasztó, hogy az Államelnök Úr mind önmagát, mind a magyar történelmet így lealacsonyítja. Neki igazán tudnia illenék, hogy a Főméltóságú Úr államvezetési korszakát milyen tényezők és körülmények befolyásolták, s ennek ellenére - az adott hibákkal egyetemben - ideológiai, gazdasági s politikai béklyóból kiszabadított, tisztességes, becsületes, s a magyar keresztényi hagyományoknak megfelelő jogállam élén állt, mely jó úton volt minden csonkasága ellenére is további megújhodáshoz. Mindehhez alig húsz év állt rendelkezésére, míg aztán a II. világháború vihara mindent elsöpört. De az a nemzedék - az értelmiségieket különösen is kiemelve -, mely az 'új rendnek* nagyon is lelkesen tapsolt 1948 után, egyszerűen tönkretette drága hazánkat, s ehhez a rendelkezésére álló negyven év minden percét kihasználta. Ha már lesipuskázni kell olcsó frázisokkal, talán alkalmasabb lenne a 'saját háztáj előtti söprés' elvét követni (ezt írom minden személyi prejudicium nélkül), s főleg országvilág előtt, külföldön meggondoltabban válogatni meg bizonyos kifogásolható, sok külföldre szakadt és otthon maradt magyarban visszatetszést keltő történelmi szemléletnek még a kifejezésmódját is. Megköszönöm szives figyelmét. Mind Önnek, mind az Államelnök Úrnak magyar hazánk javát szolgáló, felelős tevékenységükre Istentől sok áldást kívánok. Tisztelettel köszöntőm. Bernhardt Béla, ág.h. lelkész törzsszéktartó Amerikai Magyar Értesítő
