Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-03-01 / 3. szám
k.oldal Amerikai Magyar Értesítő' 1990. március gyen abban a zavaros kelet-európai térségben békesség, mert az Egyesült Államok számára az a legkényelmesebb. Azóta a Sonnenfeldt-doktrlna is a szemétbe került, ahová való. És éppen azok a népek hajították a szemétbe, akiknek az elmélet kiagyalója - csupa jószándékból - örökös szovjet rabságot szánt. Hiába próbálják egyesek mentegetni Sonnenfeldtet és magyarázni a bizonyítványát, hogy ő azt nem úgy gondolta, a tények attól is tények maradnak. És az letagadhatatlan tény, hogy Sonnenfeldt úrék - és még sokan liberális amerikai politikai körökben (meg egyes emigráns körökben) - álmukban se gondolták volna, hogy egyszer megváltozhat a világ Közép- és Kelet-Európábán. A népek adtak csat- tanós választ a Sonnenfeldt-féle okoskodásra, azok a népek, amelyek nemhogy a "beinteg- rálódásra" nem mutattak semmiféle hajlandóságot, de - mint a litvánok, lettek, észtek, örmények és a szovjet gyármatbirodalom többi le- igázott népeinek példája mutatja - még a tag- köztársaságok is le akarnak szakadni Moszkvától. Ehhez mit szól Sonnenfeldt úr? 1848 márciusa elbukott és vérbe fojtották 1956 októberét is. Mégis a reálpolitikusoknak lenne hát igazuk és célravezetőbb, biztonságosabb megadással elfogadni az "ez van" valóságát, mint lázadni, vagy éppen fejjel menni a falnak? Aligha! mert amelyik népnek nincsenek hősei, amelyik történelem nem tud felmutatni olyan harcokat, ahol vannak, akik életüket kockáztatják hazájukért és véreznek a szabadságért, ott valami baj van. Amelyik ifjúságnak nincs kire fölnéznie, ha nincs, akit példaképének tekintsen, ha nem talál a múltjában, aki áldozatot - igen, néha hiábavalónak tűnő áldozatot - hozott hazájáért, akkor az az ifjúság eszményképek nélkül nő fel és soha nem lesznek ideáljai. És egy szent célért hozott áldozat soha nem hiábavaló! Ez 1848 márciusának másik mondanivalója számunkra. Én csak sajnálni tudom a ki égett, semmiért lelkesedni nem tudó "reálpolitikusokat", akik mindig mindenkinél okosabbaknak tüntetik fel magukat és valójában mégsem tudnak semmit. Hány éven át mondogatták nekünk szánakozó, lesajnáló mosollyal, hogy mi nem is képzeljük* milyen óriási változások mentek végbe a kádári konszolidáció utolsó szakaszában, mennyire megjámborult a párt, de még a politikai rendőrség is. Aztán most - 1990 januárjában - derült ki, hogy lényegében semmi se változott. Hiába szervezkednek az ellenzéki pártok, hiába festették át a népköztársasági cégért, hiába oszlatták fel a munkásőrséget, a kommunista "biztonsági szolgálat" éppúgy figyel minden "gyanús* elemet, lehallgatják az ellenzékiek telefonjait, felbontják a külföldről érkező leveleiket és figyelik minden lépésüket. Mert ez olyan kommunista beidegződés, olyan 40 év óta folyó általános szokás, amit nem lehet máról holnapra megváltoztatni. Amit azért végeznek jobb ügyhöz méltó szorgalommal még ma is a péter— gábori titkosrendőrség mindenhová beépített emberei, mert így oktatták őket ki az illegalitásra, fölkészülve minden eshetőségre: ha a pártnak valamilyen okból fel kell adnia pozícióját, a megfigyeléseket akkor is folytatni kell, mert ha egyszer ismét eljön az óra, csak így lehet visszaszerezni a hatalmat. Ha mindenkiről 1 mindent tudnak az elvtársak. A telefonlehallgatási botrányba belebukott a belügyminiszter és két helyettese, Németh Miklós miniszterelnök és Kulcsár Kálmán igazság— ügyminiszter pedig ígéretet tettek arra, hogy megszüntetik az eddigi módszereket és felszá- ** molják, ill. átszervezik a "nemzetbiztonsági szolgálatot". Nehéz hinni ezeknek az ígéreteknek, mert a titkosrendőrség sokkal keményebb dió annál, hogy szép szóval, "átszervezéssel" célt lehessen érni nála. Ezek fanatikus kommunisták, akiket arra neveltek, hogy mindig a párt érdekeit szolgálják. Ha kell a lenini "egy lépés hátra* taktikájával is. Ezeket csak drasztikus inkézkedésekkel lehetne - .talán - jobb belátásra bírni: néhány vezetőjüket - elsősorban Péter Gábort - példás büntetéssel sújtani, a többinek, a kishalaknak pedig próbaidőt adni, ami alatt bizonyíthatnák őszinte * megtérésüket; beilleszkedési készsénüket= Amikor tavaly ősszel Magyarországon jártam, föltétlenül megbízható helyről hallottam, hogy a Keleti pályaudvar mögötti 72-es közpon- s ti elosztó postahivatalnak ma is van egy olyan helyisége, ahová közönséges halandó nem teheti be a lábát, mert ott csak ávósok dolgoznak és minden nyugatról érkező küldemény rajtuk keresztül, az ő szűrőjükön megy át. Szúrópróbaszerűen emelnek ki egyes les'eleket és külön kezelik a "gyanús" borítékokat, amelyeket ma már fel se kell nyitniok, hogy tartalmukat elolvashassák: a legmodernebb technika még három-négyszeresre hajtogatott papíron gépelt sorok ellenőrzését is lehetővé teszi a borítékon keresztül. Amikor ezt Amerikában elmeséltem *1 pár embernek, voltak, akik kételkedtek, mond- ván, nem szabad mindig rosszhiszeműnek lenni és minden bokorban vörös kémeket látni. No azt nem, de az emigráció naívságig menő jóhiszeműsége nemcsak bosszantó, de káros is. Ez a régi Kádár-szerecsen mosdat ás idejéről maradt vissza és elámul az ember, hogy egyesek <*
