Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-02-01 / 2. szám
STOLMÁR G . ILONA: ELPATTANT HÚR (Folytatás az !ű oldalról.) kész háza körül. De amint a néhány száz veszélybe került» néhány ezer lett belőle. A húr természete olyan, hogy elpattan, ha túlfeszítik. Egyszerű, alapvető fizikai törvény ez! Az agyakban, még inkább a szivekben is elpattan... Leginkább a félelem húrja, s megszűnik húr lenni, megszűnik a félelem. Átcsap bátorságba! Rosszul számított a “nagy politikus*! Mi magunk is régen féltünk. Féltünk attól, hogy az erdélyi magyarok kezdenek lázadást. Féltünk, akkor kiirtják őket, hiszen uszításra használható: lám, a magyarok, megint a magyarok! A románok ellen... Erdélyért... így számította Drakula is. Temesváron lövetett, tankokkal gá- zoltatott élőkön és holtakon, mert a magyarok! Pedig akkor már nem csak ők voltak. Bukarestben tömeget akart. Magának. Bukarestben kihajtatta az embereket a Palota térre, hogy újra és újra üvöltse nekik: az átkozott magyarok! A fasiszták, irredenták, soviniszták, horthysták... Rosszul számított! Nem tudta, hogy a tömeg erős? Temesvárott nem csak a magyaroknak volt elég. Temesvárott a szászok- szerbek-románok, románok, románok... Csak a szikrára vártak. És a tömeg! A bukaresti, a temesvárinál sokkal hatalmasabb - éljenzéshez és tapsorkánhoz sokan kellenek! - nagyon erős lett. Nem tapsolt, nem éljenzett többé! Üvöltött. Nem a magyarok ellen, hanem egyformán nyomorítójuk, a mindnyájukat állatsorba taszltójuk, a tömeggyilkosuk ellen. Megtörtént a csoda. Az üvöltő, véresszájú, fennsőbbrendű “vezér* arcára s az őrült szemekbe beköltözött a FÉLELEM. A gyilkosok mindig félnek. Van mitől... És az uralkodó házaspár menekült. Írják, ez a siker csak perceken múlott. A pilóta mesélte, aki már nem tudott a palotánál kiépített leszállóhelyre ereszkedni elnöki helikopterével. A. tetőn már a félelmétől megszabadult, bátor tömeg menetelt. Csak nagy nehézségek árán szállt le a teraszra a gép, már-már visszafordult volna pilótája is, de félt! Nem tudta, mi történik. Nem tudhatta, mit keresnek emberek a palota tetején (is). Azután megjelent a négy fej, sorban, tántorogva-sietve, csomagokkal... A *pár* és két hűséges testőrük. Az uralkodónál nem volt jogar, nem volt mél- tóságos. Csak félelemtől reszkető, hatalmát és életét mentő, gyáva suszter volt, aki már csak félelmében s talán megszokásból üvöltött és dirigált. A tömeg már közeledett. A tömeg már csak lépésekre volt... S a népeket rettegésben 1990. február 5.oldal tartó hóhér maga is megismerte az igazi rettegést. Kár, hogy nem tartott sokáig. Kár, hogy olyan kíméletesen vége lett. Alig két napig félt, s máris szitává lőve feküdt a kőfalnál. S népe - mert sajátjának tekintette, megvásárolt, jogosan tartott rabszolgájának! - ujjongott és dühöngött. Ujjongott, hogy holtan látja és dühöngött, hogy ilyen gyorsan, ilyen könnyen megúszta, hogy nem kell félnie többé bűnei tengere miatt, mint nekik kellett évtizedeken át bún- telenül, hogy már nem kell rettegnie a nép hatalmas haragjától, s talán holtában is hiszi még, hogy ez a nép szereti őt. A nép - évtizedek óta először - karácsonyt ünnepelt. A Megváltó születése Romániában összefonódik a szabadság napjával — most már az idők végezetéig. A karácsonyfák gyertyái most már mindig a szabadságért elesettekért is égnek. Azokért, akik a zsarnok utolsó aljasságának álddozatai lettek. S a karácsonyfák alatt, az ajándékok között, láthatatlanul, de mindig ott lesz a két szitává lőtt hulla (rémiképe is - az ünnepet, a megváltást idézve. És a nép nem engedi őket eltemetni! Nincs helyük román földben. Mint egy görög tragédia... A Nemzeti Megmentés Tanácsa úgy döntött: elégetik őket és a Fekete-tengerbe szórják hamujukat, hogy nyomuk se maradjon. Milyen kár, hogy ezt már nem érzik! S a Nemzeti Megmentés Tanácsa azt is "döntötte*, hogy sem azok nevét, akik elítélték, sem azokét, akik a tárgyaláson jelen voltak, akik szitává lőtték őket, sem a helyet, ahol mindez megtörtént, SOHA nem hozzák nyilvánosságra. (Szegény történészek, szegény történelem!) Hogy miért? Mert félnek! Félnek a Securitáte sok ezer elmenekült tagjától. Félnek a bosszútól, ami nem ismer “határidőt*, bármikor bekövetkezhet. Románia a félelem országa. A sze- kusok többsége elmenekült. Állítólag bevették magukat a Kárpátokba. Meddig? meddig lehet ott törvényen kívül élni? Bujkálni. A jólét után, az uralkodás után... Magyarországon terroristák elleni védekezésre jól kiképzett elit-kommandó erősítette a határ védelmét, mert a románok jelezték, hogy a gyilkosoknak csak arra van menekülési útjuk. Most azt jelentik: arra nem menekült egy sem. Hol vannak és meddig lesznek ott? Eddig főleg Erdélyben voltak. Ott vannak ma is? Mégsem olyan felhőtlen és teljes ez a romániai szabadság! A Nyugat persze most sem érti: mi történt, mi történik? Elsőnek a franciák háborodtak fel a gyors Ítéleten és végrehajtáson. Igaz, mi is ezt tettük, hiszen a “tárgyalás*, amelyet teljes egészében közvetített a Amerikai Magyar Értesítő
