Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1990-01-01 / 1. szám

2|. oldal

Amerikai Magyar Értesítő'

1990. január

is makacsul elzárkózó emigránsokat elmondták mindenféle szélsőjobboldalinak, megrögzött fasisztának, aki képtelen felfogni a rendszer liberalizálódásának jelentőségét és ahelyett hogy hidat építene, rágalmazza és ingerli azt a Kádár Jánost, aki ügye csak E>eák Ferenchez és Bethlen Gáborhoz hasonlítható. Ezek a hazai szakértők addig mentek bölcsességükben iés lojalitásukban), hogy azért is lefasisztázták az emigráció kompromisszumra nem vállalkozó tagjait, amiért az orosz csapatok kivonását követelték. Kádár jó szövetségeseket kapott ezekben az önként vállalkozó prókátorokban, akik azt fejtegették, hogy a magyar nép javára válik, ha a szovjet csapatok az országban állomásoznak, mert ez az egyetlen védelem egy román támadással szemben. Következésképp, aki az oroszok ellen beszél, a magyar nép érdekei ellen szól. Végül ugyanezek a túllihegők megrótták a nemzeti emigráció lapjait, amiért tiszteletlenül merészeltek írni Kádárról, aki mégiscsak "államfő, egy ország megbecsült vezetője".

Aztán most, hogy jött a fordulat és otthon lassanként minden igazság felszínre jut, kiderült Kádár minden bűne és a talpnyalóknak tudomásul kellett venniök, hogy az új "Deák Ferenc* adottságai messze vannak az általuk szétkürtölttöl. Kitudódott, hogy azt a bizonyos jólétet és nyugati életnívót a számolatlanul felvett nyugati kölcsönökből fedezték Kádár gazdasági gurui ahelyett, hogy eredeti rendeltetésüknek megfelelően gazdaságfejlesztésre, gyárak és termelőeszközök modernizálásár a invesztálták volna azokat. Nemcsak a nyugati hitelezőket csapták be ezzel, de önmagukat is és főképp a magyar népet, amelynek a vállát nyomja most a kamatos kamatokkal visszafizetendő dolláradósság minden terhe. A dollár- kölcsönök csalárd felhasználásával a párt érdekeit szolgálták Kádárék, mert politikai okokból, népszerűség hajhászó meggondolásokból magasan akarták tartani az életszínvonalat. A magyar nép távolabbi, hosszútávú érdekeivel senki se törődött. És ez most megbosszulja magát.

Amikor néhány hónappal ezelőtt megkezdődött az új, a vértelen magyar forradalom, kiviláglott: a magyar nép torkig van Kádárral és bandájával. A párt kénytelen volt meneszteni a szenilitás jeleit eláruló és a ref ormmozgalom újító szándékaival, a számára szokatlan kritikai hangokkal szemben értetlenül álló pártfőtitkárból már előbb pártelnöki pozícióba buktatott Kádárt, akinek mérhetetlen károkat okozó országosáról egyre több, addig ismeretlen részlet szivárgott ki. Aztán jöttek az októberi ünnepségek. amikor a Parlament ormán megjelent a felírás: Soha többé kommunizmust! és a tömegek újra az ötvenhatos jelszót harsogták: Ruszkik haza! Ruszkik haza!

Ha előbb nem, ekkor rá kellett volna döbbenniük a hazadolgozó, a párthatalommal bratyizó, a kommunistákkal szolidáris emigránsoknak, hogy a Kádár-rendszernél gyűlöltebb és károsabb kevés volt a magyar történelemben. És azt is tudomásul kellett venniök. hogy nemcsak a "szélsőjobboldaliak", a múltban megrekedt csökönyös emigránsok kívánják az orosz csapatok távozását, hanem a magyar nép is! Az a magyar nép, melynek elégedettségéről ők sok ezer mérföld távolságból ódákat daloltak és melynek nyakán ők továbbra is ott akarták tartani a szovjet megszállókat, mondván: számára ez a jó! Ha előbb nem hát az idei pesti október után rá kellett eszmélniök ezeknek a gyászhuszároknak, hogy rossz lóra tettek, mert az általuk agyba- főbe dicsért Kádár Poty emkin-jóléte kártyavárként omlott össze az első fuvallatra. És a magyar nép egy sokkal fenyegetőbb összeomlás előtt áll, mint amiről a fentebb említett Fekete-interjúban olvashattunk az 1982-es év elejéről.

De mielőtt ennek taglalásába kezdenénk, hadd kérdezzem meg az un. kádári konszolidációt kívülről évtizedeken át támogató hajdani hídépítőktől, hogy mikor fogják végre levonni ténykedésük konzekvenciáit? Mikor ébrednek rá, hogy a magyar nép érdekei ellen cselekedtek és ezzel az otthoniak megvetését is kiérdemelték, nemcsak az emigrációét? Felfogják-e azt, hogy a magyar viszonyok nyugaton való érdemtelen magasztalásával akarva-akaratlanul növelték a Kádár-rendszer hitelképességét és kárt okoztak a magyarságnak? Ezek a percemberkék udvarolták körül ittjártakor Grósz elvtársat, 80- 100 dollárt is áldozva egy vacsoraterítékért, csak azért, hogy vele egy asztalnál ülhessenek. És olvasom, most ezek nyüzsögtek Pozsgay Imre körül abban a reményben, hogy rajta keresztül jó üzleti kapcsolatoktra tesznek szert és ha köztársasági elnökké választják, a "barátság" majd kamatozik. (Ezek az udvaronci alázattal hajlongó nyaloncok odáig mentek, hogy Torontóban befejezett tényként hirdették Pozsgay elnökségét és a választás győzteseként ünnepelték őt. Micsoda "pofára esés" lehetett, hogy a szavazás végülis elmaradt és a diadalt bejelentő röpcédulákkal nemcsak magukat, de Pozs- gayt is nevetségessé tették, többet ártva neki, mint használva. Mikor tűnnek el végre a süllyesztőben ezek a politikai analfabéták?...)

Nem tűnnek el! Azért se! Tovább ágálnak a fórumon, egyesületek élén, mondvacsinált emig-