Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
1990. január Amerikai Magyar Értesítő l6.oldal Mesemondó élményem az 1948-as téli tífusz- járvány ideje alatt csúcsosodott ki. Ez az esztendő a szovjet történelemben is az éhezés éveként lett föl jegyezve. Hála az amerikai tésztaszállítmánynak» a foglyok nem éhen» de tífuszjárványban kezdtek elhullani. Az orosz orvos nagyvonalúan engem is a tífuszkórházba utalt. Először a "Fürdő"-be vittek» ahol egy félhordó víz szolgált tisztálkodási célra, amiben előttem jó néhány an ''tisztálkodtak*, szemmel láthatóan. Egy gyanús színű leplet adtak és ezzel bevonultam a kórházba. Egy nagy nyílt tűzhelyen égett a tűz. Ez volt az egyetlen világítás is egyben. Mikor az est leszállt, ebben a vándorló árnyaktól sejtelmes környezetben szinte ihletve éreztem magam a mesére. A tűzhely előtt elhelyezkedve megkérdeztem:- Melyik mesét akarjátok hallani?- Valamit, ami karácsonyhoz illik - mondta egy fiatal fiú. Eszelős, égő szeme elárulta, hogy magas láza van. Rosszat sejtettem.- Hány éves vagy?- Tizenkilenc.- Hogy kerültél ide?- Levente voltam. Németországban a Hunyadi hadosztályhoz soroztak be? - Sok magyar levente sorsa... Most itt van, fiatal szervezete küszködik a halállal...- Akkor elmondom a Qui Vadis-t... "Néró császár idejében egy Judeából hazarendelt legátus, azok akkor olyanok voltak, mint az ezredparancsnok, Vicinius érkezett meg a Via Aemilianuszon Róma alá. Lovát a dombtetőn megállította és úgy vette szemügyre a rég nem látott városát..." Ekkor már éreztem, hogy a hipnózis erőt vett rajtuk és a hallgatóim a saját hazaérkezésük álmát álmodják ébren, és a mese ment tovább... az éj megszűnt... a kórházterem eltűnt... a betegség, a félelem, bizonytalanság, mind, mind elpárolgott a mese szárnyán. Másnap reggel a fiú halott volt. Még a nevét se tudtam. Mikor az ápolók jöttek, hogy kivigyék a hullát, az egyik odaszólt a másiknak:- Nézze, milyen boldog mosoly ül az a.rcán. Mintha csak álmodna. - Csak én tudtam, hogy igazat mond. Most, amikor újra összeköttetésbe jutottam a szépirodalommal, felmerült bennem a kérdés:- Mit értem volna egy nagyszerű, intellektuális rejtvényszerű elbeszéléssel? Mit értem volna el ott, ahol érthető szépségre, nyíltan hirdetett erkölcsi diadal erejére volt szükség? Nem tudom. De ha csak egy embert is segítettem átálmodnia magát a másvilágra, akkor az én mesemondásomnak is volt értelme... Ne felejtse el előfizetését megújítani7 KÁNYÁDI SÁNDOR ÉS SÜTŐ ANDRÁS ÉLETE ERDÉLYBEN Egy magyarországi fiatal művész felkereste Kolozsváron a hatvanas Kányádit a régi, szerény egyszobás lakásán, amelyet nyugdíjas feleségével bír. A költőt néhány évvel ezelőtt nem engedték át az anyaországba ottani ünneplésére* mire nyílt levélben bejelentette kilépését a Román írószövetségből. Azóta Kányádi Sándor "no-person". Megszűnt, mint politikai és irodalmi személy Romániában. Lehetetlenné tették. Verseit nem közük, lakását, telefonját lehallgatják* figyelik* látogatóit követik, megmotozzák. Az őrjítő terror célt ér: Sándor valami kis műszert visel kabátján, amely állítólag elektronsugárzást mér és egy tragikus versében beszámol a teherkocsiról, amely minden éjjel ablakuk alatt rostokol zúgó motorral, égő féklámpákkal, lelki nyugalmukat, tehát egészségüket rontja. Talán gyilkos sugarakat is küld a Kányádi házaspár ellen, mint Király Károly és Funderburk, az USA volt követe is vélték vagy elszenvedték? Akár képzelődés, akár valóság, már csak a gondolat maga rettenetes anakronizmus a XX. század végén, civilizált világban; de véres valóság Romániában, ott is Erdélyben, az észak-amerikai indiánok sorsára juttatott magyar kisebbség - és szellemi vezetőikben. Mert Sütő Andrásnak, a mai legnagyobb erdélyi géniusznak sorsa se különb Marosvásárhelyen. Utcájukban már minden házat lebontottak, csak az övékét és a szemben lévőt nem. Ez üres, ablakaiból tartják megfigyelés alatt a Sütő családot. írásai, színdarabjai nem kapnak nyilvánosságot, legfeljebb Magyarországon. Mióta azonban szemét ott operálták, nem engedik át a határon, pláne, amióta a Bethlen Gábor alapít vány nagy díját neki ítélték Budapesten. Lakását feltúrják a szekusok, legtöbbször távollétükben, máskor jelenlétükben. Telefonjukat nem merik felvenni, mondja a fenti látogató, vagy "ismeretlen" gyalázkodó vagy lehallgatás miatt. Sütő "országgyűlési képviselő" is, s ha vele így bánnak, elképzelhetjük, hogy közönséges magyar, szász, szerb s a többi halandóval miket tesznek? Erről is beszámolunk majd. Egyelőre azonban a remény szivárványát is fessük fel a magyar egekre. A nagyzási hóbortban szenvedő (inkább élvezkedő?) "hős" román vezér mélyebbre ássa magát az egérlyukba vagy patkányfogóba. Az őket szintén nagyon szerető bolgárok és ukránok megmozdultak a reformok útján, a gyűrű bezárult? Míg Nikuláj ordítva tett hitet a marxi dogmák mellett, felesége, mint aki ecetet ivott, oly savanyú pofá-
