Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5. szám

Ara: 1.50 USA dollár J Amerikai Magyar J n ÉRTESÍTŐ Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron HUNGARIAN MONTHLY XXV. évi. 5. szám 1989. május STIRLING GYÖRGY: A döntés felelőssége "Az emigráns, aki hazamenésre gon­dol, nem igazi emigráns. Hazamenni lehet, de csak úgy mint Ulysses: meg­halni.» (Márai) Az emigrációt nemcsak a hazai események tartják izga­lomban» de történt legutóbb valami "idekint* is, ami megle­hetősen nagy hullámokat vert és fölkavarta a kedélyeket. A hullámok elég szélesek voltak ahhoz, hogy Ausztrália part­jaitól egészen Amerikáig ingereljék az emigrációs közélet jó néhány hangadóját. Elsősorban persze az ausztráliai helyi vizeken mutatkozott a háborgás, mivelhogy a fent jelzett esemény hire erről a távoli kontinensről röppent föl, lévén a főszereplő itteni illetőségű, de más tájakról is fölfigyel­tek a történtekre. Amin nem lehet csodálkozni, hiszen az a bizonyos főszereplő nemcsak az ausztráliai magyar emigrá­ciónak volt egyik vezető alakja, de könyvei, előadókörútjai révén neve és személye messze földön ismert emigrációs körökben. Múlt időt használtam - "volt vezető* - és ezek után már nem is kerülgetem tovább a forró kását, hiszen aki va­lamennyire is tájékozott az emigráció eseményeiről, az már úgyis kitalálta ebből, kiről van szó. Olyan valakiről, aki csak volt emigráns. Most már nem az, mert hazament. Dr. Vitéz Endrey Antal a neve, aki sok évtizedes emigrációs élete alatt rendkívül pozitív munkát végzett, több angol nyelvű könyvvel járult hozzá a magyarság jó hírének ter­jesztéséhez és soha nem jutott eszébe a hazai hivatalosak felé kacsintgatni, hidat építeni vagy éppen hazamenni. A nemzeti emigráció egyik legmegbízhatóbb egyénisége volt, amíg köztünk élt. STOLMÁR G. ILONA: Hulló csillagok Vagy kidobált szemét? Talán ez a helyesebb, igazabb megfogalma­zás. A lomtalanítás, amelyet Buda­pesten és a nagyobb hazai váro­sokban általában évente rendeznek meg úgy zajlik, hogy az előre meg­hirdetett 3 napon mindenki kidobál­hat mindent, amit szemétnek minő­sít, amire már nincs szüksége, de egy évig kénytelen volt gyűjtögetni, kerülgetni, pincébe hordani, mert még a napi szemét minőségét is kommunista rendeletek írják elől Ezekben a "lomtalanítási* napok­ban úgy néz ki a magyar főváros, mint ostrom után. A sok kidobált bútortól, ruhától, alkatrésztől alig lehet a járdákon közlekedni, no és persze a guberálóktól, akik szét­túrják. Mert széttúrják, hiszen még soha nem fordult elő, hogy a kido­bált lim-lomot a meghirdetett idő­ben el is vitték volna, ott heteit széttúrva, számítva a szegényekre is, mert az élet bizony olyan, hogy ami az egyik embernek már régen szemét, az a másiknak még hasz­nálható, szükséges dolog. Most a kommunizmus lomtalaní­tása zajlik otthon, az ország pró­bálja kivetni magából az egyesek által eddig "ragyogó csillagokként", értékként kezelt szemetet. Hiába: ami az egyiknek érték, az a másik­nak szemét. A baj az, hogy ezek a "csillagok* eddig is csak egy ma­roknyi "forradalmi élcsapat* néven működő lenini gonosztevőnek jelen­tettek értéket és emiatt milliók érezték úgy, (Folytatás az 5. oldalon]

Next

/
Thumbnails
Contents