Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
8.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1989. március Meg-tör-tén-hetett? Megtörtént Hazai újságokban is és az emigrációs sajtóban is megjelent, mint szenzáció Sólyom László 1950-ben kivégzett altábornagy lányának könyve. A könyvet nem olvastam, csak a kivonatokat közlő cikkeket. Mivel azonban éltem abban a világban, méghozzá az árnyékos oldalon, magam is éreztem az üldözöttség súlyát. Pár gondolatomat szeretném megosztani ezzel kapcsolatban az olvasókkal. Egyetlen óhajom, hogy törekedjünk tárgyilagosságra. Próbáljuk kiküszöbölni egy fél évszázad után azt a szubjektív Ítéletet, mely az eseményeket csak abból a szempontból bírálja, hogy az ránézve mennyi szenvedést jelentett. Tudom, amit kérek, emberileg lehetetlen. így egyezzünk meg abban, hogy Ítéletünket úgy módosítjuk, hogy ami nekem fáj, az ellenkező előjellel ugyan, de hasonló módon fájhat a másik félnek is. Még akkor is kötelező ez a minimális tárgyilagosság, ha történetesen ellenségeinkről lenne szó. A fent említett cikk bevezetése egy idézet Sólyom László apósának leveléből, mely vejét már 1949 májusában figyelmezteti a helyzetre. A dátum fontos, mert sokan szeretnék az eseményeket úgy beállítani, hogy a "terror* csak az ötvenes években kezdődött. Erre cáfolat az idézet: "Lacikám, itt szörnyű dolgok történnek, emberek, barátok éjszakánként eltűnnek és senki sem tud róluk semmit, - én járok a városban, az emberek között pánik van. Mindenki fél - lesi a másikat - mi történik itt? Ez a beígért békés, szép, új élet? Hisz most ugyanúgy elhurco- lódnak az emberek, mint 44-ben. És akiket most elvisznek, nem nyilasok, nem ellenségek?! Valami megmagyarázhatatlan iszonyatos járvány ez, ezek az emberek barátok, volt barátok, - a rendszernek ártani biztos nem akarnak, hiszen kockáztattak érte mindent. Talán nem jól szolgálták az ügyet, esetleg túlkapásaikat, vezetési eszközeik hibáit kérik most számon tőlük, de itt bármifajta államellenes szervezkedésnek még a feltételezése is esztelenség. ... De Lacikám, ezen az alapon bárkit, bármikor..." Eddig az idézet. Mivel hat éves hadifogságom alatt sok fiatal német gyerekkel voltam összezárva, mert csendőrtiszti mivoltom miatt engem is visszatartottak, emlékezetembe visz- szacseng sok sváb fiúból besorozott "SS* gyerek keserű lamentálása. ök is valahogyan hasonló módon látták azt, ami körülöttük történt. Eltekintve az elenyésző számú fanatikustól, ezek a gyerekek a "Nagy Német Eszme* csillogásával lettek becsapva. A betetoválás ördögi tényével el lettek jegyezve a rendszerrel, mely pont naiv idealizmusukat volt hivatva kihasználni. Hiszen még német hangzású neve miatt besorozott magyar zsidó fiú is volt köztük! Én sem álmodtam 1939-ben, tizennyolc éves fejjel, mikor felvettek a Ludovikára, és a Csendőrséghez osztottak be, hogy a háború sodrában rajtam kívül álló események nyomására, meggyőződésemmel össze nem egyeztethető feladatokra fogják felhasználni a testületet. Beosztott próbacsendőreim mind fiatal gyerekek voltak, akiket velem együtt, mint zárt harcoló alakulatokat vetettek be Románia kiugrása után. Mégis, ők is hat évre lettek elítélve a sors ezen kegyetlen játéka folytán. Miért írom le mindezt? Mert míg szegény Sólyom altábornagy becsapott idealizmusa fölött mindenki megértéssel szánakozik, addig a sok ezer hasonló módon kihasznált és félrevezetett egyszerű sors fölött nem is gondolkozik el senki. Pedig a becsületes egyszerű emberek sorsa is megérdemelne egy könnycseppet. Míg a kommunizmus sajátkezűleg kivégzett áldozatai mind mártírok, addig még a legkisebb tárgyilagosságot sem próbálták meg korunk erkölcsbírái azokkal szemben, akiket szintén ártatlanul sodort akaratuk és jellemük ellenére a háború olyan helyzetekbe, melyből nem volt kiútjuk, ha csak nem akarták magukat a kivégző osztagok puskacsövei elé állíttatni. És még azokban a kivégző osztagokban is lehettek olyanok, akik sírva teljesítették a kapott parancsot! Mikor fogunk rádöbbenni arra, hogy a háború nem egy dicsőség-hadjárat, hanem győztesre, vesztesre egyaránt egy erkölcsromboló, az élet értékét semmibe vevő folyamat, amelyből senki sem kerülhet ki tisztán. Elég a ma folyó közelkeleti konfliktusokat figyelni, hogy ennek a tételnek az igazságát bizonyítva lássuk. Ha azonban ezek után is vannak, akik a maguk szenvedését mindenki más szenvedésénél előbbrevalónak látják, azok viszont ne csodálkozzanak azon, hogy az első kommunizmus szemtanúi már előre sejtették a szovjet uralomnak azon sötét oldalát, melyre Sólyom és a meggyőződéséé kommunista apósa csak késve jöttek rá. Ezek az egyének nem az ártatlanul naív idealista szemével néztek a jövőbe, hanem fanatikus, teljes elszántsággal. Azzal az elszántsággal, mely nem riad vissza semmiféle eszköztől, még a legbrutálisabbtól sem, hogy a győzelmet kicsikarja. Az eszmék fanatikusainak könyörtelen összecsapása okozza a háború elfajulását. Ezen a fokon már nem haboznak egyesek az ellenség elpusztítására mérges gázt használni, vagy fegyvertelenekre lőni. Ekkor szakad el az a gát, amit civilizációnak ne-
