Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
1989. január tudományi és a matematikai eredmények az átlagosnál jobbak, az olvasási, az anyanyelvi és kommunikációs képességek viszont a nemzetközi átlagnál jóval gyöngébbek. Nyilvánvalóan az órarendben találni ennek okát: a magyar nyelvre és irodalomra fordított idó sokkal kevesebb, mint a természettudományos tárgyaké. Ezt az eltorzult arányt a régi tantervek alapján meg kell változtatni - határozták el.- Két adat a pályakezdő fiatalok helyzetének egyre súlyosbodó voltáról: míg a hetvenes évek közepén a fiatalok 1,7 havi átlagkeresetükből vehettek egy négyzetméter lakást, ma ehhez 3-4 havi átlagkeresetükre van szükség. Egy gyermek nevelési költsége 1988-ban havi 4600 forint s ez az összeg három év alatt 45 százalékkal fog emelkedni. Az infláció és drágulás egyre nehezebbé teszi a fiatalok számára a lakásszerzést és a gyermekvállalást.- Részlet az ifjúság helyzetével foglalkozó országgyűlési bizottság jelentéséből: "A fiatalok lakáshoz jutási esélyei egyre romlanak. Ez ma már elsősorban családi segítség kérdése, visszahozva ezzel a társadalmi egyenlőtlenségek származás szerinti meghatározottságát. Az önerőre hagyatott fiatalok első lakáshoz jutása reménytelen, ezért törvényszerűen sodródnak a deviancia felé. Sürgősen olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek megfékezik a fiatal családok lakásszerzési esélyeinek romlását." - Szerény célok: arról nem is álmodhatnak a fiatal házasok, hogy javulnak a lakásszerzési lehetőségeik. Be kell érniök azzal, hogy nem romlanak tovább az esélyeik. Feltéve, ha sikerül megfékezni a folyamatot. (A. "megfékezés" egyetlen módja a lakásépítés lenne. De nincs pénz.) — Egy hosszú távú statisztikai előrejelzés szerint - írja a Magyar Nemzet - 2020-ig 800 ezerrel csökken az ország népessége, mert a családok anyagi helyzete nem teszi lehetővé a szükséges reprodukciót. - Közel egymillió lélekkel lesz kevesebb a magyarság egy emberöltő - 30 év - múlva, csupán azért, mert kevés a lakás és a fiatalok - anyagiak hiányában - nem gondolhatnak családalapításra. Felmérhető-e az a felelősség, ami e téren a rendszert terheli? ...- Egy vicclapba illő hír a Szovjetunióból: a szovjet Belügyminisztérium közleményt adott ki, miszerint több, mint egyharmadával csökkent a büntetőtáborokban - szovjet szóhasználattal élve kolóniákban - fogva tartott elítéltek száma. Hogy ez számszerűen mit jelent, arról 1?.oldal természetesen már nem szól a krónika, de jól tudjuk: a "kolóniákban* (a Gulagokban) milliók élnek szögesdrót mögött és építik a kommunizmust. Ez az ingyenmunka döntő szerepet játszik a szovjet gazdaságban és épp ezért fontos, hogy az utánpótlás mindig biztosítva legyen. És a szovjet rendszer gondoskodik erről, mert aki mukkanni mer, hamarosan a szögesdrót mögött találja magát. Ki hiszi el, hogy ennyit elengedtek a táborokból, amelyeknek létezését íme, közvetve elismerték a szovjet hatóságok...- TÖBBEKNEK: Ez év tavaszán nyolc részből álló cikksorozatom jelent meg a Katolikus Magyarok Vasárnapjában "A. zsidókérdésről - nyíltan" címmel. Mivel a téma iránt sokféléi mutatkozott érdeklődés, úgy terveztem, hogy a sorozatot különnyomatként is megjelentetem. Ezt meghirdettem és annak felmérésére, hogy kb. hány példány nyomására lenne szükség, 3,00 dollár beküldésével előjegyzéseket vettem föl a kiadandó füzetre. A nyár folyamán közel száz megrendelés érkezett, amelyeket mindenkinek nyugtáztam. A terv azonban feleségem váratlan halála miatt nem valósulhatott meg: kivitelét családi gyászom miatt el kellett halaszta- nom, amiért a megrendelők szíves elnézését kérem. Hozzá kell tennem: egy nagylelkű mecénás jóvoltából remény van arra, hogy jövőre kötetben tudom kiadni 18 éves emigrációs újságírói működésem termésének javát. Ha ez megvalósul, a fenti cikksorozat majd ebben a kötetben kap helyet. Ezesetben a befizetett előlegeket a kötetre szóló előjegyzésként kezelem és annak á- rába beszámítom. Aki nem tart igényt a kötetre, annak a befizetett összeget kívánságára visszatérítem, vagy az FMH-ra szánt támogatásként könyvelem el. A további értesítésig ú- jólag kérem szíves türelmüket és megértésü két. S. Gy. íV ;'c & -V *V- November első vasárnapjai. . _.idezte a Cardinal Mindszenty Society immár hagyományossá vált magyar népművészeti kiállítását és bazárját Washingtonban, a Catholic University Caldwell Halijában. Ez volt sorrendben a huszonegyedik kiállítás, amelynek sikere nem maradt el az előzőek mögött. Az ízléses meghívó utalt arra, hogy első szent királyunk halálának 950. é vf or dúló jár a emlékezünk ebben az évben, ami a kiállítás alapgondolatául szolgált. Nagy tetszést arattak a 4. sz. Sátori József cserkészcsapat táncosai és a Tisza táncegyüttes műsorát is nagy tapssal jutalmazta a közönség, melynek soraiban voltak a magyar népművészetek iránt érdeklődő amerikaiak. Amerikai Magyar Értesítő