Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-06-01 / 6. szám
1989. június magára hagyatott Horthy-Magyarország csodaszámba menő teljesítményeit! Igen* ezek mind ismertek, de - újra hangsúlyozom! - nem lehet elégszer emlékeztetni mindarra, ami 19H0 június 4-án és az azt követő években történt Magyarországgal. Az ifjabb generációk számára kell újra és újra felidézni a trianoni igazságtalanságokat, mert számukra - akiknek nincs személyes élményük arról a korról - a hatvankilenc évvel ezelőtt történt országcsonkítás már csak történelem, ami nem sajog úgy, mint nekünk. Hogy a mai nemzedékek szeme előtt már nem lebeg Trianon keresztje, amelyre felfeszitették hazánkat, azt meg lehet Ítélni valamiből: az otthoni politikai erjedés egyesületek tucatjait hívta életre, többségükben fiatal tagokkal. Ezek a fiatalok járnak elől a reformok sürgetésében és ők fogalmazzák meg új és új formában a nemzet követeléseit, az ifjúság dinamizmusával öntik szavakba mindazt, amit a jövőtől várnak, amit kívánnak maguknak és az országnak, amit a holnaptól ki akarnak harcolni gyermekeiknek, utódaiknak. Sok minden áll ezekben a követelésekben - szabadság, emberi jogok, nyitottabb élet -, csupán egyet hiányolok közülük: egyetlen szó, egyetlen halvány utalás nincs bennük se Trianonra, se Párizsra, ahol másodszor is ráütötték a pecsétet a területrabló békediktátumra. Jó, tudom, nem politikus dolog manapság revíziót emlegetni és kiélezni a jóviszonyt (?..,) szomszédainkkal. Ceausescuék Így is irredentizmussal vádolnak bennünket, minek tápot adni a vádaskodásoknak? Ez igaz, de amennyire helytelen lenne nagydobot verve hirdetni a "Mindent vissza!" jelszavát, éppúgy vétek a teljes hallgatás is. Az etnikai határok, a népek, nemzetiségek önrendelkezési joga állandóan napirenden lévő fogalmak korunkban is, és ha joga van a jugoszláviai albánoknak, a spanyolországi baszkoknak, az iraki kurdoknak és még Isten tlirliA hánvfélp nárinnpir Irnvptplni földjét, ki tagadhatná meg ezt Európa legnagyobb kisebbségétől, az elrabolt országrészekben milliós egységes tömbökben élő magyarságtól? Micsoda helytelenül értelmezett szemérmesség tart vissza egyeseket, hogy hangoztassák az igazságot? Attól félnek tán, hogy a "Nem-nem- soha!" sérti az amerikaiak fülét és elveszítjük jóindulatukat? Melyik nyugati hatalom mutatott eddig megértést a jogos magyar igényekkel szemben? Egyik sem, és ebben a kérdésben csakis magunkra utalva, nekünk kell megküzde- nünk az eredményekért. Eredményért?... - kérdezheti valaki szkeptikusan. Tudom, nem várhatunk hamarosan eredményt, de azért kell szüntelenül napirenden tartanunk az ügyet, hogy ha a világpolitikai konstelláció egyszer kedvezően alakul, az ne érjen bennünket készületlenül és tudjuk, mit akarunk. EZÉRT hiányolom fájdalommal, hogy az otthoni magukratalált fiatalok még egy mellék- mondat, egy szerény utalás erejéig se térnek ki a trianoni sérelmekre és nem veszik be követeléseik közé, hogy a jövő rendezés egyik fontos feladata az önrendelkezési jog érvényesítése, a rossz határok etnikai alapon való kiigazítása. A Helsinki egyezményhez addig szabad ragaszkodnunk, amíg arra hivatkozva javíthatunk a magyar kisebbség helyzetén és követelhetjük emberi szabadságjogaik elismerését. Az egyezmény egyébként csak a határok erőszakos megváltoztatását tiltja: ha egyszer kölcsönös megegyezés jöhetne létre az érdekelt felek között - amire kevés a remény -, az etnikai elvek szerint talán mód nyílna valamilyen megoldásra. Talán. * Nem is csoda, hogy a mai ifjúság nem gondol Trianonra. Ez a szó évtizedekig tabu volt hazánkban és alig tanultak-hallottak róla a felnövő generációk. Nem az ő hibájuk, ha alig tudnak róla valamit. Ezt a hiányt újabban pótolni látszanak hazai cikkek, amelyek a hatvankilenc év előtti békediktátum különböző kihatásait kezdik firtatni egyik-másik lap hasábjain. Ebben a vonatkozásban értékes az ÉLET ÉS IRODALOM egyik legutóbbi cikke, amely TRIANON VIZEI címmel a környezetvédelem oldaláról közelíti meg a kérdést és a magyarországi folyóvizeinkkel foglalkozik. Trianonban elszenvedett veszteségeinkről szólva fentebb már említettem volt, hogy Nagymagyarország szétdarabolása megbontotta a Kárpát-medence egyedülálló vízrajzi egységét: folyóink forrásvidékei majd' mind szomszédainknak jutottak. Hogy ez a tény mennyire kiszolgáltatottá tesz bennünket, azt az ÉS cikke részletesen elemzi. Környezetvédelmi szempontból ki vagyunk téve annak, hogy a Csonkaországba tartó folyók szennyezett anyagokat sodornak magukkal, ami a vízgazdálkodás minden aspektusát (halászat, ivóvíz szolgáltatás, öntözés, stb.) érzékenyen érinti. Ugyanúgy érinti Magyarországot, ha bármelyik szomszéd vlzduzzasztó gátat épít valamelyik területén eredő folyón, s ezzel tetszés szerint befolyásolhatja az alsó szakaszok vízmennyiségét. Két példa az ÉS cikkből: A Körösök romániai szakaszán hatalmas víztárolók épültek. Ez azt jelenti - mondja az újságírónak a vízügyi szakember -, hogy az eddiginél jóval kevesebb és szennyezettebb víz 3.oldal / Amerikai Magyar Értesítő
