Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
1989. január tésében. 1949. június 16-án a Szabad Nép 'A Magyar E>olgozók Pártja Központi Vezetőségének és Központi Ellenőrző Bizottságának határozata' címmel és "Trockista kémcsoport leleplezése' alcímmel a következő rövid, de feltűnő kommünikét hozta: "A Központi Vezetőség Rajk Lászlót és Szőnyi Tibort, mint idegen imperialista hatalmak kémeit és trockista ügynököket a Magyar Dolgozók Pártja tagjai sorából kizárta.' A közlemény nyilvánosságra hozatalának időpontjában a kiszemelt áldozatok már az ÁVH börtöneiben sínylődtek. Néhány nappal később, június 19-án a párt központi lapja újabb közleményt hozott nyilvánosságra: "A belügyminisztérium sajtóosztálya közli: Az államvédelmi hatóság idegen hatalmak javára elkövetett kémkedés miatt őrizetbe vette Rajk Lászlót, dr. Szőnyi Tibort, Justus Pált és 17 társát. Az ő- rizetbevettek között ipari munkás vagy dolgozó paraszt nincs.' A következő hetekben a Szabad Nép és laptársai spontán tüntetések, tömeggyűlések százairól számoltak be, levelek, táviratok töméntelen tömegéről, amikben az ország lakói, üzemei, szervezetei 'ádáz gyűlölettel fordultak a trockista hazaárulók ellen' és kérik a pártot, a hatóságokat, 'kíméletlen eréllyel sújtsanak le a kémekre, imperialista ügynökök alávaló bandájára." A Szabad Nép állandó rovatot nyitott a tiltakozásoknak. Miközben az ÁVH pincéiben és titkos villákban tovább folytak a kihallgatások, a pártsajtó megindította támadásait Jugoszlávia ellen. A Független Magyarország 1949. június EO-án megállapította: 'A Júdás Tito és a hóhér Rankovics fasiszta terroruralmat vezetett be Jugoszláviában', a Szabad Nép pedig szenzációs címmel adta hírül: 'Boszorkányper Amerikában - ll kommunista a vádlottak padján'. Mialatt az ÁVH mintegy kétszáz személyt vett őrizetbe, a magyar pártsajtóban ilyen tudósítások jelentek meg: 'Az UDB - Tito Gesta- pója - mint ragadozó vadállat szedi áldozatait. Montenegróban, Andrijevics környékén, egyetlen napon 60 embert tüntettek el.' A pert Sztálin kívánta Tito megbélyegzésére. Sztálinnak mindez nem volt új. Küzdőtársaiban riválisokat látott, s egyiket a másik után tönkretette. Zinovjev, Kamenyev, Radek, egyik követte a másikat, mindegyik végigjárta az utat, amelyet most egy Rajk Lászlónak kellett megjárnia. Miközben a nyilvánosság előtt rágalmak özönével árasztották el Rajk Lászlót, ugyanakkor a börtönben Kádár János azt magyarázta barátjának és minisztertársának, hogy 'hagyjon fel végre az ellenkezéssel, álljon a párt rendelkezésére, segítsen Tito eretnekségének a megbélyegzésében.' Kádár hangsúlyozta a fo11■oldal goly Rajknak: "A pártvezetőségben senki sem tartja bűnösnek Rajkot, sőt, még inkább nagyra becsülné, ha magára venné ezt az áldozatot. Hisz ugye, az illegalitásban, a spanyolországi nemzetközi brigádban, vagy az ellenállási mozgalomban is nemegyszer kockára tette az életét. Most nem az életét kívánják, csak erkölcsi öngyilkosságot. Mert a per után, mégha esetleg halálra ítélik is, ki nem végzik, csak eltüntetik. Családostól üdülni küldik majd a Krímbe, aztán pedig más néven, más helyütt, képességeihez méltó jelentős munkát bíznak majd rá.' Miközben Kádár János belügyminiszter, az MDP főtitkárhelyettese a szerep vállalására akarta rábeszélni Rajk Lászlót, a nyilvánosság előtt egészen más hangnemben nyilatkozott. Október E-án, a béke napján a Szabad Nép közölte, hogy Kádár elvtárs felavatta a nép rendőrségének új tisztjeit. Kádár János a Rajk- üggyel kapcsolatban a következőket mondotta: 'Elmondhatjuk, hogy a Rajk-banda leleplezését követő idő alatt dolgozó népünk még jobban ösz- szeforrott, a Magyar Népköztársaság erősebb, virulóbb, mint volt. Az összeesküvő banda leleplezésével nagy győzelmet arattunk az ellenség felett. Megvédtük hazánkat, népünket Tito, Rankovics, Rajk és kémbandájának aljas támadásával szemben és szolgálatot tettünk a szocializmus, a demokrácia és a béke nemzetközi ügyének. Önérzetesen és büszkén olvassuk a Szovjetunió Bolsevik Pártja központi lapjának, a Pravdának megállapításait Rajk bandájának leleplezésével kapcsolatban: >>A budapesti és belgrádi kémeket leleplezték. Nagy győzelme ez a magyar népnek, nagy győzelme a béke, a demokrácia és a szocializmus közös táborának.«' /Elhangzott a SZER adásában/ A William Penn Egyesület központi tisztikara, igazgatósága, ellenőrző bizottsága és központi alkalmazottai, Istentől gazdagon megáldott boldog és békességes újesztendőt kívánnak Egyesületünk minden tagjának és minden jóakaratu embernek. EGYSÉGES MAGYAR TESTVÉRI SZERETET ÉS MEGÉRTÉS VEZÉRELJEN BENNÜNKET AZ ÚJ ESZTENDŐBEN. William Penn Assuciation Fraternal Life Insurance & Annuities Founded 1886 709 Brighton Road Pittsburgh, PA 15233 (412) 231-2979 Amerikai Magyar Értesítő