Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-04-01 / 4. szám
1988.április Amerikai Magyar Értesítő 7.oldal szerkesztőségi kaptafája az ilyen irományok számára azonos szokott lenni. Főhősként rendszerint valami Horthy-ko- rabeli levitézlett személyt futtatnak, akivel elmondatják mindazt, ami a kommunisták és a szovjet megszállók gazságait lirai szinekkel vonja he. Ugyanakkor a negyvenöt előtti rendszert ócsárolják és a kor szereplőit gonosz mostohaként mutatják he. A gulyás-romántikás elbeszélésben váltakoznak az elhihető történetek a kitalált mesékkel. Annyi bizonyos,hogy a főhős személyében gyenge jellemű fi- csurral van dolguk, aki főleg önző nagy- ravágyásból választotta a csendőrtiszti pályát. Életútjának igazi vagy látszólagos zökkenőit felnagyítva igyekeznek a kifosztott és összezsugoritott csonkahaza rendszerének számlájára irni.Vele együtt - jóval mostohább körülmények között - sokan jártuk végig az utat, a nélkül, hogy sorsunkért az akkori válságos korszak élenjáróit vádolnánk. Szívesen cseréltünk volna helyet vele akkor is, amikor a mesés Szigligeti-lapály egyik udvarházában élvezte a nemesi család földbirtokának bőséges áldását. Boldogan vettünk volna részt az isteni nedűt csurgató balatoni szüreteken, talán a vadászatokon is, amelyeknek ő egyébként megszállottja volt és később életpályául választotta. Saját maga is dicsekszik fiatalságával, illetve dzsentri operett-életével, ami szerinte is nagyon szép volt. (Talán különb a mai erkölcstelen, modorta- lan, durván anyagias proletár életmód? Hiszen a többség nyiltan vagy titokban - a klasszikus regényeken: Jókai, Mik- szát, Krúdy és az operetteken át - még mindig nosztalgiával áhitozza vissza a régi időket.) Mégis sokkal többre, illetve könnyelműbb életre vágyott a nagyapjához hasonlóan, aki örökségét, földbirtokát már 25 esztendősen elkártyázta. Nem volt Ínyére a közigazgatási gyakornoki állás sem a megyénél. Ne feledjük, mindez a harmincas évek dereka táján lehetett, amikor világszerte súlyos gazdasági válság nyomorította a gazdag népeket és nemzeteket is. Észak-Amerikában ma is sokan borzadva emlékeznek e- zekre a depressziós évekre, amikor ingyen levesért vagy krumpliért álltak sorba: amidőn a munkakeresők rajai tehervonatok vagonjaiba bújva "utaztak" keresztül-kasul a két óceán között. A "dicsőséges szovjet felszabadítók" és a kádárista proletárdiktatúra nép- nyuzóinak igazolását kell szorgalmazni az ilyen horogra akadt bábbal is, akinek szájába lehet adni a kommunista propaganda múltba vetített szólamait a keresztény és szabad idők "nyomorúságának" ócsárlását, hogy annál inkább ragyogjon az elvtársak mai "vörös paradicsoma" . Micsoda förtelmes sirámokat mondatnak el az egykori dzsentri ficsurral! Gyakornoki fizetése kevés volt a megélhetéshez, de sok az éhenhaláshoz! Pedig ugyanokkor nemcsak nálunk, hanem a "müveit nyugaton" is milliók éltek hasonló jövedelemből és neveltek derék állampolgárokat hazájuknak. Ámde a térbeli ösz- szehasonlitásnál még szembetűnőbb az i- dőbeli, a mostani fél évszázaddal későbbi kommunista állapotokat való összevetés Nemcsak a hazai, Írásos és szóbeli hírszolgálat kürtöli világgá, hanem a sűrűn érkező rokoni és baráti levelek, az óhazai magyar "turisták" Európában és a rokoni látogatók itt Amerikában panaszolják el a párezer forintos fizetések, a kettős műszak és a hitvestársak kettős dolgozói rendszerének áldatlan követelményeit. És mi van a mai lakásokkal? "Amikor végre saját szobámban fek- hettem le és saját keresetemből élhettem, majd harminc esztendős voltam", hangzik az agitprop, által az egykori csendőrhadnagy szájában adott panasz. Milyen szédületes hazugság! .Immár É3 éve, hogy marxista elvek szerint "építik újjá" széphazánkat, mégis krónikus lakáshiány keseríti és tizedeli a miatta elmaradó gyermekáldás következtében drága népünket. Amig én fél évszázaddal ezelőtt - háború előtt és alatt is - mint szegény "self-made" fiatalember könnyűszerrel (hatósági engedély nélkül) bérelhettem kiadó szobát vidéken és a fővárosban, békében és háborúban egyaránt, addig ma valóságos közelharc folyik a lakásokért, sőt ujházasok is albérleti szobában kénytelenek meghúzódni . A m. kir. állam mindenkinek a hóna alá nyúlt, aki megérdemelte. Itt a gazdák Észak-Amerikában sem megy sokra az, aki nem tud felmutatni kifogástalan priuszt igazoló ajánlóleveleket, amiket nálunk az erkölcsi bizonyítvány pótolt. Ennek, valamint a szegénységi, továbbá a jeles érettségi bizonyítványnak birtokában engem is ingyenesen felvettek az üllőiuti Horthy Miklós Kollégiumba, ahová két lepedővel felszerelve kellett volna bevonulnom. Erre ugyan sohasem került sor, mert mint szabadságkedvelő magyar, inkább az albérleti diákszobát választottam. A tudori oklevél megszerzése után - akárcsak elbeszélésünk főalakja -, magam is állami gyakornok lettem. Hogyan lehetett , hogy ugyanolyan szerény illetményből, sőt dzsentri szülők és rokonság támogatása nélkül tisztességes szobában laktam, vendéglőben étkeztem annak ellenére, hogy már a háború utolsóelőtti évében jártunk. Különös, hogy az egykori dzsentri és