Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-01 / 11. szám
1988. november Amerikai Magyar Értesítő 19.oldal Bajtársiasság magyar módra Bizony mondom nektek felebarátaim, í szegyelhetjük magunkat a zsidók előtt! Mert ugye, ha egy zsidó honpolgárnak valahol Dél-Amerikában rálépnek a lábára, csapnak olyan óbégatást a hitsorsosok New Yorktól Jeruzsálemig, hogy csak úgy zeng tőle a világ. Ó ha ezt a tulajdonságukat át tudnánk venni, ha mindenekfö- lötti összetartásukat képesek lennének megtanulni, sokminden másképp alakulna az életünkben! Nem! Mi épp ellenkezői vagyunk ennek, pontosan azt tesszük hasonló esetben, amit nem kéne és ami a lege suny ább. A s zsidók kiállnak egymásért, megvédik egymást (még ha nincsenek is százszázalékig meggySződve a niásik igazáról) és nem engedik, hogy idegenek bármiben megrövidítsenek egy közülükvalót. Egymás között veszekszenek, mert az más, de ha egyiket közülük kivülről támadás ér, rögtön fél* retesznek minden belső ellentétet és összefognak a megtámadott érdekében. És ez nagyon szép vonás! De vajon mi történik nálunk, ha valaki közülünk például zsidó oldalról kap támadást? Nos ilyenkor a jó bajtársak kárörömmel figyelnek és alkalmas pillanatban még löknek is egyet a megtámadotton, hadd süllyedjen még mélyebre a sla- masztikába. Sokan csak egyszerűen félrenéznek, úgy tesznek, mint akik nem látnak, nem hallanak, mert ugye a zsidókkal nem jó ujjat huzni és jobb az ilyenbe nem beleavatkozni. Mossa ki magát az illető, ahogy tudja. Olyan, aki védelmére kelne a megtámadottnak, ritka mint a fehér holló. Legutóbb ismét egy nagyon csúf esetnek lehetett tanúja a magyar emigráció. Valakit közülünk megtámadtak negyven- valahány év előtt szélsőjobboldali magatartása miatt (notabene: húsz év körüli < ifjonc volt akkoriban) és fölmelegitet- tek ellene régesrég elavult zsidó vádakat. Csak a vak nem látja, hogy az időzítés mi célt szolgál: az illető a Bush- kampány egyik nemzetiségi vezetője és a támadással elsősorban nem is rajta akartak ütni, hanem a republikánus elnökje* löltön. A támadás egy washingtoni zsidó hetilapban látott napvilágot, "Bush Campaign Committee Contains Figures Linked to Anti Semitic and Fascist Backgrounds" cimmel, de - és ez becsületére válik a szerkesztőnek - még közli két magyar Á: zsidó közéleti ember véleményét is, ami mindkettőjüknél pozitiv és a megtámadott mellett szól. S ezért a kiállásért dicséret illeti a két nyilatkozót is: zsidó létükre védelmükbe vettek egy "fasisztát"! Tárgyilagosság és bátorság kellett ehhez részükről, ami elismerést érdemel. Az ember joggal várná ezekután, hogy a megtámadott magyar barátai, szabadság- harcos "bajtársai" legalább ilyen hévvel álltak ki mellette és biztosították őt együttérzésükről. Aki ezt gondolja, bizony téved! De hisz’ Írtam fentebb: szé- gyelhetjük magunkat a zsidók előtt, mert mig azok egymás védelmére kelnek, a "mieink" még rúgnak egyet a bajbajutotton. Hadd tetszeleghessenek abban, hogy ők különb legények amannál. Bizony most is ez történt! Akadtak magukat magyarnak valló emigránstársaink akik levélben, telefonon felszólították a megtámadottat, hogy a "magyarság reputációja érdekében" mondjon le a szervezetükben viselt tisztségéről és vonuljon vissza a közéleti szerepléstől. Hogy kik voltak ezek a gyászmagyarok? Nem akarok ujjal rájuk mutatni, nehogy közmegvetés sújtsa őket és netán valaki a szemük közé pökjön, de hisz' a legtöbben úgyis tudják, kikről van szó. A nemes akcióban hárman jeleskedtek élenjáróként: a "magyar emigráció közös külügyi szerencsétlensége", aki minden zsi- dóvonatkozásu ügyben (ki tudja miért?..) illetékesnek és érintettnek érzi -magát, aztán készséges "jobbkeze", bizonyos Szolnoki és kanadai megbízottja, bizonyos Alacsony ur. (A neveket elváltoztattam, de aki akar, az rájuk ismerhet..) E két utóbbi ur szerény szellemi képességeit ismerve, az egész akció mögött "emigrációnk szerencsétlenségét" sejthetjük, mert ő az "éceszgéber" ilyen és ehhez hasonló ügyekben, mig az erre vállalkozókkal hajtatja végre a piszkos munkát... Helyettük is szégyellem magam és képzelem, a zsidók milyen jól derülnek ezen a magyar "egységen". Amig ilyen emberek handabandáznak köztünk, nem is lesz soha megértés az emigrációban; Csak széthúzás, torzsalkodás, egymás fúrása-faragása. Ugyan mire juthatunk igy? Végül még valami, amit már nem először teszek szóvá, de ami mindig fölingerel. Egyesek passzióval vájkálnak mások negyven-ötven év előtti múltjában és ha a legkisebb szeplőt fölfedezik, kéjjel teregetik ki a szennyest. De mindig csak a másikét és mindig csak azét, aki a Horthy-idők éveiben kapható rajta holmi csintalanságon. A későbbi évek nem érdeklik ezeket a purifikálókat: ha valaki nyilasságnak csak az árnyékával gyanúsítható, azt már főbenjáró bűnné nagyítják föl, de ha valakiről köztudott, hogy k5 után piros könyvvel a zsebében grasszált, Sztálinért lelkesedett és közben teleszájjal gyalázta az imperialistákat, az hidegen hagyja őket. Egy Méray Tibor, egy Kopácsi Sándor és hasonló "megtért" kommunista nem téma szá
