Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-02-01 / 2. szám
ÉRTESÍTŐ HUNGARIAN Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron Ára: 1.25 USA dollár f Amerikai Magyar g ff XXIV. évf. 2. szám DABAS REZSŐ (Kanada): Magyargyűlöletből vizsgázik a ‘ ‘ Donauschwabe’ ’ Elképesztő, hogy két világháború borzalmai és az immár négy évtizedes bolsevista rémuralmak ellenére is akad gyűlölettől annyira elvakult német újság, a- mely még a kommunista hazugságokat is felülmúlja. Ezt teszi ugyanis a "Donauschwabe" közel egy oldalas vezércikke, amelynek szerzője hetet-havat összehord, hogy a magyarokat elmarasztalja. Vájjon átaludta az utóbbi fél évszázadot, hogy megfeledkezve az Európát rombadöntő hitleri háború szörnyű következményeiről, nem veszi tudomásul német népének borzalmas bűneit? Úgy Ítélkezik a magyarok felett»mintha nem is a németek kezdeményezték volna a legutóbbi világégést és soha nem igázták volna le Európa népeit, köztük a magyart is. Súlyos tárgyi tévedésektől hemzsegő irományát hosszadalmas lenne tételenként megcáfolni. Ezért csupán vázlatosan fejezem ki ellenvéleményemet. A vezércikkíró gondosan elhallgatja, hogy fajtestvéreinek ősei mint bevándorlók mindössze kétszáz évvel ezelőtt érkeztek a magyar állam területére onnan, ahol most élnek, miután visszakerültek elődeik szülőföldjére. Miközben csak rosszat tud mondani a vendéglátó magyarokról, célzatosan kerüli el ama történeti tény említését, mi szerint a török elleni önvédelmi harcokban elpusztult, illetve a másfélszázados megszálláskor elhurcolt magyar néptömegek egykori földjeire telepítették a Habsburgok a német, szerb, oláh stb. bevándorlókat. Nem lenne helyesebb, ha a "Donauschwabe" is a közös ellenség, a szovjetorosz bolsevizmus ellen összpontosítaná azt a gyűlöletet, amit a kommunista rab1988. február HIERONYMI PÁL (Svájc): MERT MÉG MARADUNK Álmodni és emlékezni furcsán, kábán, állni hallgatagon emlék-vártán, nézni messzire, ami volt — hogy fáj! Pedig szép az elmúlás és emlékek. Messziről kékebbek a kékek s csak napsütéses a tavasz. Mert féreg-rágta, most halott maszk, húscafat és holt grimasz is élt és nevetett. A való nem igaz, hogy hulla-bűze van és nem szép a réghalott: szétmállott ruhában, mozdulatlanul és földdé váltan. mert én máskép látom az idő-homályban az emlékezés sötét taván - a múltat. Állni hallgatagon emlékvártán, betegen, bódultán, kábán s letekinteni a szűk völgybe- úgy fáj. A zöld hegyekkel koszorúzott gőzölgő vizeken, amikor reggelente megjelennek ringó csónakon hangtalanul az alakok mosolyognak rózsaszín hölgyek és zord vértes lovagok — csak figurák. Lép az idő és egyre többen lesznek ott lent a tavon csendben, álmatagon. Egyre többen lesznek és én itt egyedül vagyok a parton. egyedül vagyok — és az is maradok: Körülöttem száradt, meredt fák. lent pedig egyre többen lesznek a figurák.
