Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-09-01 / 9. szám
6.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1988. szeptember DOMOKOS SÁNDOR (Kanada): ITT AZ IDŐ Gorbacsov a legutóbbi pártkongresz- szuson meglepő javaslatot tett. A Winnipeg Free Press julius 2. számában az a hir látott napvilágot, hogy a szovjet Kommunista Párt főtitkára javasolja egy emlékmű fölállítását Sztálin rémuralmának áldozatai emlékére. Ugyanebben az újságban olvastam, hogy a Novy Mir Szovjet irodalmi újság szerkesztője arról tárgyal, hogy az orosz olvasóközönség kezébe adhassa Solzhenitsyn Rák-osztály cimü könyvét, mely az elrákosodott Szovjet birodalom legőszintébb kritikája. Ezen hirek olvasása után töprengeni kezdtem a glasnost eme megnyilvánulásának magyar vetületén. Elsősorban tisztázni kell kik voltak a magyar társadalomban a sztálini idők áldozatai? Kétségen kivül a Moszkvát gátlástalanul kiszolgáló Rákosi-Gerő korszak megszámlálhatatlan üldözöttje. Mert az elfogadhatatlan álláspont, hogy csak a Rajk és társai, meg a koholt vádakkal kivégzett pár tábornok lett volna az, akiket még 1956-ban - az akkor már érezhető népharag lecsendesitésére tüntető pompával rehab il it ált ak. Igazságosan megitélve az egész magyar társadalom, kivéve a rendszert kiszolgáló paraziták kis csoportját - mind ki lett téve egy olyan kegyetlen társadalmi viviszekciónak, ahol az élő egyedek lettek fölboncolva, kivégezve, egy utópisztikus és megválósithatatlan eszme érdekében. Tagadjuk és elutasítjuk, hogy a sztálinizmus áldozatai kizárólag a Párt soraiból kerültek volna ki. Az áldozatok közé sorol elsősorban a nagy magyar kardinális Mindszenty, a sok magyar politikai és közéleti személy és lakásától és megélhetésétől megfosztott pesti polgár, a nyugdijától megfosztott katonatiszt, a szólás-szabadság nevében birá- ló elvhü patrióta. De ide kell soroljanak a csendőrség tagjai is, akik megkülönböztetett bátorsággal védték a magyar földet. Ezrek lettek megfosztva rangjuktól, jól kiérdemelt öregkori nyugdijuktól és elsősorban a nevüknek kijáró tisztelettől és becsülettől! Erről pedig nem mondunk le soha. Mert mi tiszteljük mások szenvedését de csak akkor ha a mi szenvedésünk is hasonló elbírálásban részesül. Mi nem tagadjuk mások tragédiájának borzalmát de mások se kicsinyeljék le azt az önfeláldozást, amit ez a testület hazájáért tanúsított. Itt van az idő, hogy minden igazságtalanul üldözött ember, bármelyik szélsőség áldozata is lett légyen az illető, egyforma elbírálásban, egyforma megértésben és egyforma jóvátételben részesüljön. ß Minden más csak fél-megoldás. Minden más Ítélkezés, mely az igazságkeresés köntösébe öltözve egyoldalú igazságot keres, az csak a további gyűlölködésnek hinti el a magvát. Az őszinte igazságkeresés mindig elvi alapon áll és elveti a pártos érdekeket.A múlt szélsőséges világnézetéből fakadó bűnök nem ellensu- lyozákk egymást.A jövőt nem lehet sem a "szemet szemért" sem a "két rosszból összegyúrt jó" hibás elveire építeni. Itt az ideje annak a felismerésnek, amit a moszkvai határozat immár lehetővé is tesz, hogy végre elhalványuljanak * az ellentétek és az áldozatok - bárkik legyenek is azok - végre egy megértő összefogásban oldják fel az ellentéteket. Legyen a közös bánat egy jobb és igazságosabb jövö alapkőletétele. KÖNNYŰ LÁSZLÓ Rokoni látogatás Sem a szumérokról, sem a hunokról, sem az avarokról lesz itt szó, hanem a még távolabbi rokonokról, az amerikai A indiánokról,akik Kelet-Ázsiából, a Bering szoroson át gyalog, úszással vagy csónakon érkeztek Amerikába, a történelem előtti időkben. Alaszkából aztán szétvándoroltak az észak-amerikai kontinensen délre, keletre és Közép-Nyugatra. Az utóbbi letelepedésük a Missouri és a Mississippi összefolyásával szemben, az illinoisi síkságon volt, egy ugrásnyira •* St. Louistól. Akkor az Írástudók kb. Kre. 10,000-t írtak, ami megfelel a szumér őskornak . Az első telepeseket Páleo-Indiánnak hívták (Kre. 10,000-8 ezerig). A második csoportot Archaich Indián-nak (Kre. 8 ezertől 1 ezerig) nevezték el. Közép magas, barna bőrű, finom arcú nép voltak, akik gyorsan szaporodtak. A magyar honfoglalás idején Cahokiának kb. 10 ezer lakosa lehetett és nagyvárosnak számított. Halász-vadász-madarász lakossága lassan rátért a földművelésre és krumplit, kukoricát, babot, gyümölcsöt és dohányt termesztett. Lakásuk zsupptetős, földbe vájt kunyhó volt, mely a meleg és a hideg ellen védelmet nyújtott. Voltak agyag és kerámiai edényeik, kőszerszámaik, prém ruházatuk és intézményeik. Ilyen intézményük volt az építkezés és. "moundok" földhányások emelése. Némelyikük néhány száz láb hosszúságú, szélességű és vagy 100 láb magas domb volt. Valószínű védelmi célt szolgált, vagy gyűlésekre, istentiszteletre és temetkezésre is használták. Cahokia kereskedelmi és kulturális központ volt századokon át.* Voltak tudós vezetőik, papjaik, csillagászaik, akik vörös cédrus rudakból kör- alaku megfigyelő állomást készítettek.
