Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-01 / 5. szám
Ára: 1.25 USA dollár J Amerikai Magyar g n ÉRTESÍTŐ Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védem fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron HUNGARIAN MONTHLY 4 I » XXIII. évf. 5. szám Stirling György Májusi gondolatok egy évforduló kapcsán Május elsejét mutat a naptár. A csodálatosan szép washingtoni tavaszban ezer szinben ragyognak a virágok és menyasszonyi diszt öltöttek a parkok fái is: a Potomac mentén álló japán cseresznyefácskák rózsaszínű fátylaikban olyanok, mint a koszorúslányok, akik az esküvői felvonuláshoz sorakoztak föl a folyó partján és várják,hogy megszólaljon az orgona ünnepi nászindulója. A tavasz násza ez a természettel és az újjászületés szimfóniája visszhangzik a szivekben. A május elseje azonban nemcsak a tavasz ébredését, nemcsak a természet megújulását juttatja az ember eszébe. Ezen a napon ünnep van, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe. A kommunista kormányok alatt élő országokban ez a nap állami munkaszünet és a dolgozók szines felvonulásokkal mutatják ki lelkesedésüket, amit a marxi-lenini tanok iránt éreznek. (Aki ismeri az ilyen felvonulások hátterét, tudja, hogy a párt és a szakszervezet megbízottai listával ellenőrzik, ki bliccel, mert az súlyos bűnnek számit s a kivonulók nem Marxra gondolnak, hanem a potya sörre, ami utána következik...) A legnagyobb parádé persze évröl-évre a moszkvai Vörös téren zajlik le és az erről fölvett hiradóképek alapján kaphat képet a világ a nemzetközi munkásosztály erejéről és legyőzhetetlenségéről. Mely földrészeket átfogó internacionalista gondolatnak természetesen a Szovjetunió munkássága az élcsapata. Valóság-e még az internacionalizmus, melynek május 1. az ünnepe? Nem ugyanolyan fikció-e már, mint annyi minden a kommunizmusban, melynek tanain, elvein és gyakorlatán már réges-rég tulszaladt az idő s csak a tehetetlenI987. május „NINCS ITT...” Irányi László (1923—1987) emlékére. Kelet felől a dombok oldalán hófehér felhő fátyol libben égnek, édes, ámbrás illata vun a légnek és odafönn a csillagok talán azért remegnek úgy, mert tudva-tudják: csoda lesz itt e bűvös éjszakán. Fíí-zizegésen, tücsök-kardalon át zeng jajongó asszonyok sírása, emitt tátong a sziklasír nyílása s a fuvallutos hujnulszürkületben csoport közeleg a domboldalon. Elnyúló sor: sápudt zarándokok a sírhoz érnek bágyadt ballagással, a sziklatömbből vájt végső lakással szemben megállnak. Szün a zokogás, helyét átadja néma döbbenetnek — nem hullik más, mint a szívkopogás — sötét a sírbolt, táryu-nyitva szája, isteni csodatörténést rikolt, oldalt támasztva a kő-sírfedél, öregasszony ájulton rogy le rája, ifjú nő messzehungzón felsikolt... A nap felbukkan a dombok szegélyén s bevilágít u sír-odúba, melyben sudár, hófehér-leples, másvilági alak rugyog át a boltozat éjén. (,,...és amikor bementek, nem tulálák az Úr Jézus testét”— Lukács 24,3.) Es szólal itn* a mennybélinek hangja: ,,Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, ki megfeszít te tett? Nincs itt! Feltámadott!” (Márk Jó, 6.) A nagy helytartó nem aludt az éjjel. Fel s alá járkálva a palotában úgy érzi: nyakú kínzó kalodában. Riadtan, vadúl nézdel szerteszéjjel. ,,Mosom kezeim ... nem tehetek róla... ó istenek ... ó jaj ... hogyan is szóla? ,En az Egyisten Egy fia vagyok!’ Igen ... igen ... igaz volt ez az ember!” A százados is éji-hajnalt virrasztóit, szemei égnek, újra s újra látja a Kereszten a szelíd alukot: ,, Igaz volt ő! Igaz volt ő!'’, kiáltja, s lázasan tépi fel az ablukot. Hajnal hasadt. A holt feltámadott! SZIKLAY ANDOR (Wiuhington, D.C)
