Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-10-01 / 10. szám
8.oldal Amerikai Magyar Értesítő' 1987. október SAÁRY ÉVA (Svájc): Ismerősöm ismerősei . . . Mint ahogyan az már történni szokott, alighogy belépnek az ajtón, máris segítségért kiáltanak:- Kis Polski-Fiat kocsinkkal nagykeservesen elvergődtünk Lugánóig, de a város határában végleg bedöglött a motorunk, egy tapodtat sem tudunk tovább menni. Mit csináljunk?? Két fiatal házaspár. Most látom őket először. Pesti "barátom" ajánlólevelével jöttek, akivel - mellesleg - szintén nem találkoztam soha életemben (irodalmi témában váltottunk pár levelet). A diagnózis készen áll a fejemben: a rozoga, agyonszerelgetett magyar autó lapos területen, lassacskán még csak elpo- roszkál, de az Alpok kegyetlen meredélyeit nem birja... Nosza, kezdődik a telefonálgatás... Sorra hi vom az ismerős garázsokat és el- sirom, hogy "itt vannak ezek a szerencsétlen magyarok egy kinyiffant jármüvei, de sem beszélni nem tudnak, se pénzük sincs sok. Mi lenne a leg jutányosabb ár. amelyért a kocsit ismét üzemképessé le- hetne tenni? Vendégeim közben aggodalmas arccal, félhangon tanakodnak, számolgatnak. Mert- hát Európa 4-5 országát be akarták járni - camp ingben lakva, hazai konzerveket fogyasztva. Ha garázsra költenek /istenem, mennyit??/, egész útitervüket meg kell változtatniuk.- Legföljebb nem megyünk le Firenzéig, hanem megelékszünk Veronával, Velencével - kockáztatja meg az egyik asszony. Tiszta sor. Erre nincs mit válaszolni. Elhülnek, mikor közlöm velük az első árajánlatot: 1000.- frank. Ki kell cserélni a sebességváltót, az indítómotort...- Sajnos, annyi pénzünk nincs! Sophie lányom ismer egy autószerelőt a búvárklubból. Végre az elvállalja 800- ért - jóformán csak az alkatrészek árát számitva föl.- 500-at adunk készpénzben, 300-ra pedig van az automobil-klubtól hitellevelünk. * Az izgalmak közepette majdhogy el nem felejtjük, miért jöttek. A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti kör /SMIKK/ kiadványai után érdek- lődnek, amiket az egyik - filozófiai disszertációján dolgozó hölgy "forrásmunkának" szeretne fölhasználni. Ez tulajdonképpen - az eddigi rossz tapasztalatokhoz viszonyítva - hizelgő és biztató jel! Készségesen végig mutogatok nekik mindent. Mohó kíváncsisággal böngészik a köteteket, amiket otthon képtelenek megkapni. Mikor pedig a kiadás anyagi gondjairól, a nyugati magyarok nagyrészének érdektelenségéről beszélek, fölsóhajtanak:- Ó, ha az emberek otthon hozzájuthatnának ezekhez a könyvekhez! Nem lenne probléma az eladásuk. 50-6o ezer példányban is elkapkodnák őket! Noha még igencsak gyermekcipőkben járhattak 1950-ban, a legnagyobb természetességgel beszélnek a "forradalomról", amit - nyilvánvalóan - "nem lehet addig rehabilitálni, amig ugyanazok a személyek ülnek a bársonyszékekben, mint akkor. Meg kell várni, hogy kihaljanak."- Náluk a Habsburgok is nagyvonalúbbak voltak. 1848 után 30 évvel már nyiltan lehetett beszélni a szabadságharc eseményeiről, meg lehetett ünnepelni március 15-ét! Nincs ellenvetés. Aztán én kezdek érdeklődni az ő munkájuk után. A férfiak egyike geológus /rögtön fölfedezünk egy sereg közös ismerőst!/, a másik vegyész. A nők egyike ápolónő, a másik tanársegéd az egyetemen, s főleg valláskutatással foglalkozik.- A filozófiában nálunk most előtérbe került az etika, és ennek kapcsán a vallások - általában. Most már az állam vehetői is belátják, hogy tenni kell morális vonalon valamit - főleg az ifjúság nevelését illetően. Hát igens először mindent lerombolunk, aztán - fühöz-fához kapkodva! - megpróbál- juk ugyanazt ismét felépíteni - dupla erő- befektetéssel és akkor, mikor talán már késő...Tudós hazai jezsuita ismerősöm mesélte, hogy az állam könyörög a papoknak, hogy "csináljanak valamit"...Hozzájárultak a leányfalusi lelkigyakorlatos ház újjáépítéséhez és engedélyezték - nyilván, végszükségből - egy betegápoló női szerzetesrend működését. A két világháború közötti időszakkal foglalkozó könyvek, dolgozatok is roppant érdeklik a hazai kutatókat. Sajnálkozva veszik tudomásul, hogy se Gesta Hungaro- rum III. /mely a kiegyezéstől 1949-ig tár- gyalja a magyar történelmet/, se Erővonalak a két világháború közti magyar szellemi életben cimü kötetünk nincs még ké- szen. Kezdünk - ugylátszik - divatba jönni! Persze, mindez nem mentes az ellentmondásoktól, mert: egyrészt megengedik, hogy munkájuk során fölhasználjuk a nyugati irodalmat, másrészt - hivatalosan - nem juthatnak hozzá.- Rémes, hogy minden határon könyveket kell dugdosnunk! - panaszolják. - A románoktól a magyarországiakat, a magyarországiaktól a nyugatiakat. Itt, persze, minden hazai kiadványt meg lehet kapni?- Hogyne. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindent olvashatunk:
