Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-09-01 / 9. szám
2k. oldal Amerikai Magyar Értesítő 1987. szeptember — WASHINGTONI POSTA — Pistike (megint) nagyot mondott! Pistike időnként megszólal. Szerencsére nem túl sűrűn, mert elég ritkán jönnek össze nála értelmes gondolatok. Most úgy érezte, összejöttek és legott kinyilatkoztatta azokat a maga szerény módján. Erre egyébként az adott neki.alkalmat , hogy valaki járt itt Magyarországról, akire Pistike "rászállt" és valósággal kisajátított magának, hogy szokása szerint másokon keresztül teremtsen magának alkalmat arra, hogy nyüzsöghessen és a Fehér Ház környékén, meg a State Departmentben mutogathassa magát. Pistikének ez a módszere: kiszimatolja, kit lehet meglovagolni, aztán hozzászegődik, viszi, kalauzolja ide-oda és a vendégre hulló napfényben ő is sütkérezik kicsit. És ettől nagy fiúnak érzi magát. Dehát ki irigyli tőle az ilyen magamutogatást? Mindenkinek kell valamilyen szórakozás - kinek tartalmasabb, kinek felszínesebb -, amiben kiélheti magát. Ha Pistikének ez kell, csinálja,^legalább igy hiszi magát valakinek. És hogy minél többnek érezze magát, igyekszik azt, akire ráakaszkodott, minél nagyobbnak feltüntetni. Hadd essen igy rá is több fény és megbecsülés, amiben egyébként hiányt szenved, pedig a hiúságának nagyon kell az ilyesmi. * Aligha érdemes Pistikére ilyen sok szót pazarolni, térjünk hát a tárgyra. Arra gondolok, hogy Pistike legutóbb az Egyesült Államokba érkezett Rácz Sándorban találta meg a nekivaló embert. Amikor Rácz Washingtonba érkezett, rögtön rávarrta magát és le sem szállt a nyakáról, amíg ez a derék ember ebben a körzetben tartózkodott. Vitte ide-oda - ami végeredményben jó volt és a magyar ügynek sem vált kárára - és propagandát is csinált neki. Ami megint csak nem lenne baj, ha valakiben van mértéktartás és jóizlés. Politikai judicium se ártana, de azt már oktalanság lenne számonkérni Pistikétől. Fenti tulajdonságoknak híjával lévén, Pistike túlzott hangerővel puffogtatta a nagydobot és az amerikai főváros konzervatív napilapjában, a Washington limesben odanyilatkozott, hogy Rácz Sándorral a magyar Lech Walesa érkezett Amerikába. Eszem ágában sincs Rácz Sándor értékeit lekicsinyelni - az álmatag és minden eseményre hetek múltán reagáló emigráns sajtóban én írtam az első cikket Rácz Sándorról, a másodikat pedig két hónapja, e lap hasábjain -, de ami túlzás, az túlzás. Meggyőződésem, hogy az általam rendkívül szerénynek megismert Rácz Sándor maga sem helyeselné a Walesával való ösz- szehasonlitást. Megtetézi Pistikénk mindezt még azzal a lóditással, hogy aszongya: mi magyarok általában úgy szoktuk emlegetni Walesát, hogy ő a "lengyel Rácz". No-no Pistike! Azért ekkora képtelenséget kár állítani, mert ezt még a középeurópai ügyekről tájékozatlan amerikaiak is nehezen hiszik el. Hol van a mi Rácz Sándorunk hire a majd* egy évtizede a világsajtó érdeklődésének^ fókuszában lévő Lech Walesa hírétől? És hogy valaki valaha is összehasonlította volna a két munkásvezetőt itt az emigrációban? Ez uj nekem! Se szóban, se írásban még soha senki az elmúlt évek alatt, főleg azért nem, mert Rácz Sándorról hosszu-hosszu időn át semmit sem hallottunk. Te Pistike talán azt sem tudtad, hogy a világon van, hiszen 1956 őszén, « ahogy megnyílt a határ, nekiszaladtál Sopronnál a nagyvilágnak és azt sem vártad meg, milyen hősi harcot folytatnak Rácz és társai a Kádár-banda ellen. Honná t tudhattál volna erről és honnét ismerhetted volna Rácz Sándor nevét, hogy hivatkozzál rá? ; Épp igy értelmetlen és indokolatlan Pistike fölháborodása, amiért Reagan elnök nem fogadta Rácz Sándort. Ugyan kérem! Rácz Sándor - mint azt mindkét cikkemben hangsúlyoztam - derék, tiszta és igaz ember. De az amerikai elnökök nálánál jelentősebb és fontosabb embereket sem szoktak fogadni, hacsak arra nincs 4 különösebb okuk. Mert az Egyesült Államok elnökének más a dolga. Nem látom be, miért lett volna indokolt Rácz Sándor elnöki fogadása, amikor még olyan valóban jelentős férfiak, mint Mindszenty és Szolzsenyitzin sem jutottak be a Fehér Házba? -f Igen Mindszenty! Aki nemcsak a forradalmi napok lázában lett valaki, hanem évtizedes tudatos és aktiv kommunistaellenes küzdelem állt mögötte. Számára sem nyílt meg az elnöki rezidencia kapuja. Akkor milyen alapon helyezzük Rácz Sándort fontosságban Mindszenty elé? Nem jó * politika érdemein felül fölértékelni valakit, mert ha utána néznek és a tényeket keresik a túlzó jelzők mögött, az illetőnek okozunk kárt. Ezután még a létező érdemeire is csak legyintenek majd a jóltájékozottak. ^ De nem is ez a teteje Pistike nagyot- mondásának. Ezeket mégcsak elnézném neki: ami igazán méregbe hozott az egy mondat volt, melyben Rácz Sándor mostani amerikai útja, meg Mindszenty hercegprímás amerikai kőrútjai között von párhuzamot. Pistike, ami sok az sok! Mert itt olyan t dolgokra emlékezteted az emigrációt, a- miről jobb lenne hallgatnod. És olyasmit emlegetsz, amit jobb lenne elfeledtetni!