Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1987-09-01 / 9. szám

1987. szeptember Amerikai Magyar Értesítő 19.oldal RABNEMZETEK HETE 1959- július 17-én fogadta el az ame­rikai kongresszus Eisenhower elnök indít­ványára a törvényt, mely minden év júliusának harmadik hetét a Rabnemzetek Hetének deklarálta és kötelességévé tette az ország mindenkori elnökének, hogy ez alkalommal hivja fel a figyelmet a kom­munista elnyomás alatt szenvedő népek sorsára. A Captive Nations Week törvénye azzal a céllal született, hogy ébrentart- sa a diktatúrák alatt élő nemzetekben a szabadság gondolatát és azt a reményt, hogy egyszer még visszatérhetnek a sza­bad népek közösségébe. A Rabnemzetek Hetének jellege és az elnöki proklamációk hangja természetesen mindig aszerint változik, hogy milyen politikai szelek fújnak és milyen elnök ül a Fehér Házban. A detente virágzása idején, Nixon utolsó éveiben, majd ké­sőbb Ford és Carter idejében a proklamá­ció megjelent ugyan - hiszen a törvény előirja -, de sok köszönet nem volt ben­ne. Szürke, semmitmondó elnöki nyilatko­zatok voltak ezek: általánosságokat mond­tak és többnyire még utalás sem történt bennük a népek szabadságát és független­ségét világszerte aláaknázó bolsevizmus- ra. Ronald Reagan elnöksége óta ismét az eredeti szellemmel telítődött a Captive Nations Week és az elnöki proklamációk évről-évre félreérthetetlen szavakkal mutatnak rá a tényekre: a világ számára a legnagyobb veszélyt a vörös imperializ­mus jelenti s amig az ennek rabságában sinylődő népek föl nem szabadulnak, nem lehet igazi béke a földön. Az idei elnöki szózat a julius 19-től 25-ig tartó hetet nyilvánította a Rab­nemzetek hetévé és leszögezte: az ameri­kai nép szolidaritást vállal mindazok­kal, akik a szabadságért harcolnak.^Meg­említette az elnök, hogy az utóbbi évek­ben egyre több szovjet-megszállta ország­ban követelik az alapvető emberi jogokat és a fölsoroltak között ott szerepelt ha­zánk is. A proklamáció szövege egyértelmű és kemény, de talán még ennél is figyelem­re méltóbb az a beszéd, amelyet az elnök a Rabnemzetek Hetének utolsó előtti nap­ján, julius 2É-én mondott el az ukrán ka- tolikosok washingtoni kátedráHsában. Számunkra különösen érdekes a beszédben, hogy Reagan egy Kossuth amerikai utjával összefüggő történelmi dokumentumra hivat­kozott és emlékeztetett az 18^8-as ma­gyar forradalomra, valamint a szabadság- harcra, mely - mint mondta - az orosz beavatkozás miatt omlott össze. Emlékez­tetett arra is, hogy amikor Kossuth kor­mányzó az Illinois állambeli Springfield- ben beszélt, a lelkes hallgatóság határo­zat ot ^fogadott el, mely szerint az Egye­sült Államoknak kötelessége támogatni minden népet, amelyik küzd a szabadság­ért, legyen az a földkerekség bármely pontján. Végül meg kell említenünk a Washing­ton Post jul. 25.-i számában megjelent tudósítást, mely a fent idézett Reagan beszédről szól s melyben utalás törté­nik a rabnépek ott megjelent küldöttsé­geire, köztük névszerint Pásztor László­ra, az AMOSZ intézőbizottsági elnökére is.----------------- *---------------­Az uj Ferihegyi repülőtér nemrég el­készült épülete a legutóbbi nagy felhő- szakadáskor beázott: az indulási csarnok­ban harminc centiméter magasan állt a viz. Az elektromos vezetékek átnedvese­dése miatt ki kellett kapcsolni az ára­mot, ami fennakadást okozott a forgalom­ban is. * Rajzos vicc a Magyar Nemzetben: Patikában hosszú sor vár a gyógyszerre. Az egyik alkalmazott veszi a telefont és a következőket mondja: "Halló mentők? Itt rögtön rosszul lesz egy bácsi, ha megtudja, hogy hiánycikk a szívgyógysze­re! ... " Ha hiánycikk az anyacsavar vagy a WC papír, azt még tullehet élni, de ha élet­mentő orvosságra hiába vár a beteg, az már végzetes lehet. És ami a viccben áll, az nem vicc, hanem igaz: egyes gyógysze­rek időnként eltűnnek otthon a patikából és a beteg várhat. Egy hétig, két hétig, amig bírja. Ha nem bírja, esetleg meg is halhat. Jó ezt tudni azoknak az idős nyugdí­jasoknak, akik netán bedőlnek a hazacsa­logató propagandának és öreg napjaikat otthon szándékoznak leélni. Amerikában megszokták, hogy minden gyógyszer ren­delkezésükre áll. Magyarországon erre nincs biztosíték. Az Olvasó írja! Mellékelem az egy évre szóló előfize­tést. Bár nyugdíjas vagyok, de szívesen fizetem az egész összeget, mert nem könnyű az emigráns sajtót fenntartani. Szívesen olvasnék lapjukban a szegény erdélyi magyarokról, ahol a piszkos mó- cok kínozzák őket. Egy idős rokonomnak elvették mindenét (tanárnő volt) és mint levélhordónak kellett megkeresni a so­vány kenyerét. Bűne, hogy magyar volt. A jó Isten megkönyörült rajta, ron­gyos cipőjében járva a téli időben a fa­lut , tüdőgyulladásban meghalt. Dr. Cs. J-né

Next

/
Thumbnails
Contents