Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-09-01 / 9. szám
14.oldal Amerikai Magyar Értesítő TÁVLATOK NÉLKÜLI KÜLPOLITIKA A június 25-én bejelentett átcsoportosítást növekvő figyelemmel várta Magyarország, de aztán lehiggadt, még mielőtt elmozdult volna kiábrándultságából. Mint ismeretes, a 75 éves Kádár János ugyan ténylegesen képtelen a személyes kormányzásra, de változatlanul képes arra, hogy kezében tartsa a hatalom irányítását és a számára kedvezőnek tűnő módon ossza ki a szerepeket a pártban és a kormányban. Nevek felsorolása helyett legyen elég az összegezés: a kormányban nagyobb számban foglalnak helyet a párt politikai bizottságának tagjai mint eddig, több a reformmozgalom szempontjából vitatott személy hatásköre megnőtt. A jelek szerint a mozgás lelassul, a párt közvetlen irányítása ismét felerősödik, még inkább kidomborodik a központosítás. Ebben a rendezettnek alig mondható helyzetben a belpolitikai nehézségek szinte kizárólagossági szintet ütnek meg, az amúgy is szovjet utasításokra mozduló külpolitika a szokottnál is jelentéktelenebb szerephez jut. Fokmérőként a román -magyar kapcsolatok hozhatók fel, amelyek a múlt év ősze óta tapasztalt első kezdeményező lépések után magyar részről elbizonytalanodást jeleznek. A román felháborodási hullám kétségtelen lecsillapodott, de szikrányi enyhülés sem következett be a romániai magyar kisebbség helyzetében. Szemtanúk mondták el, hogy Kolozsvárott megszüntették a magyar diákoknál hagyományos ballagást is, az évzáró ünnepélyeket a románokkal közösen ülték meg - természetesen román nyelven. Egyetlen helyen volt magyar megnyilvánulás: az egyik érettségiző magyar diák Ady verset olvasott fel, de ezt is román fordításban. A két nagyhatalom ugyanakkor majdnem egyidöben tesz lépéseket történetesen a romániai magyar kisebbség javára. Gorbacsov bukaresti látogatása alkalmával magához kéreti Király Károlyt, majd kioktatja Ceausescut a lenini nemzetiségi politika elveiről, amit emez mint a belügyekbe való beavatkozást visszautasít. Amerikában a képviselőház a legnagyobb vámkedvezmény átmeneti felfüggesztésére tesz javaslatot Romániával szemben. Ezt a románok szemében ellenséges lépést Reagan elnök ugyan nem teszi meg, az ilyen fokú felfejlődés mégis azon nyugati magyar szervezetek sikerének tudható be, amelyek évek óta következetesen felemelik szavukat a romániai magyarok érdekében. A magyar kisebbségek rendkívül hátrányos helyzetének feltárása nemzetközi fórumokon úgyszintén hasonló oldalról történik. Már-már úgy látszott, magyar- országi hivatalos, félhivatalos körök helyesen kezdik bemérni ezen felvilágosító munka horderejét. A két nagyhatalom szintén egymástól teljesen függetlenül első ízben kedvezhetne magyar ügynek. Ugyanakkor mindez a bénultság állapotában éri a magyarországi kormányszerveket. Június 4-5-én román párt küldött ség tartózkodott Magyarországon, hivatalos jelentés sí érint az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Nem tartható kizártnak, hogy a találkozó szovjet szorgalmazásra jött létre. Az sem kizárt, hogy a két tárgyalófél között kemény szóváltásra is sor került. A Népszabadság június 6-i számában közzétett nyilatkozatban azonban egyetlenegy’ kitétel hat el- marasztalólag a románokra nézve, ez is az Erdély történetére adott román vádaskodásokra szorítkozik: „A történelmi kérdésekben jelentkező nézeteltéréseket előítéletektől és megbélyegzésektől mentes tudományos kutatással és véleménycserével kell tisztázni. Leszögezték (magyar részről), csak a tények félremagyarázásának tudhatok be azok az alaptalan vádak, hogy a Magyar Népköztársaságban reakciós téziseket fölelevenítő történelmi munkák publikálása folyik.” A szabvány kijelentésektől eltekintve viszont minden egyéb kitétel félreérthetetlenül arra enged következtetni, hogy a jelesen Szűrös Mátyás külügyi titkár nevével fémjelzett magyarországi kezdeményezés ismét holtpontra jutott. Különösen kijózanitólag hat ez a magyar delegációnak a bécsi utókonferencián tett bejelentése után. De lássuk közelebbről, miként is érvelt a magyar tárgyalófél a budapesti találkozón ? Először is „a Magyar Népköztársaság a jövőben is mindent megtesz a magyar és a román nép barátságának erősítéséért, a két szomszédos szocialista ország kapcsolatainak fejlesztéséért.” Feltűnő módon a román küldöttek nem tettek hasonló ígéretet, legalábbis ilyen nem található a zárónyilatkozatban. Másodszor, „a romániai magyar nemzetiség helyzetével kapcsolatos kérdések rendezése a Román Szocialista Köztársaság belső ügye és felelőssége” - hozzátéve még ehhez a lapidáris kijelentéshez azt a szerény véleményt, hogy a kérdés rendezésének „van nemzetközi és ezen belül magyarországi kihatása is.” Ellenben a romániai magyarok a Román Szocialista Köztársaság hűséges állampolgáraiként, habár egyenrangúan és any any elvük,kultúrájuk megőrzésével, vegyenek részt a szocialista építő- munkában. Mindez legfeljebb csendes óhaj, de igénynek, igazságos követelésnek egyáltalán nem mondható, sőt, egészen nyilvánvalóan belenyugvás az adott helyzetbe. Kiábrándító a harmadik tétel: „Magyar részről aláhúzták, hogy a volt uralkodó osztályok által szított és a szocializmus mai ellenségei által ébren tartott ellentéteket szívós és türelmes munkával kell feloldani." Ebből egészen világosan az vehető ki, hogy az ellentétek nem a román kormány nemzetiségi politikájából, hanem a volt uralkodó osztályok békétlenségéből fakadnak. Mivel ez az állítás éppen az uralkodó osztályok likvidálása következtében mindkét államban merő képtelenség, maradnak a szocializmus mai ellenségei, akikkel - bárhogy is forgatjuk - legfeljebb az emigráns szervezeteket lehet azonosítani. Nos, az a magyarországi állítólagos külpolitika, amelyik az emigráció megbékítését vette célba, most éppenséggel a romániai magyar kisebbség ürügyén a bűnbak szerepére kárhoztatja, ellenségeivé nyilvánítja azokat a személyeket és szervezeteket, akik és amelyek a magyarországi kormány hallgatásával ellentétben a nemzetközi közvélemény tudatába hozták a magyar kisebbségek rendezetlen kérdését. Ez a sakkhúzás viszont nemcsak hátbatámadás, bizonyos emigráns körök felé kompromittáló, hanem egyenesen felelőtlen ostobaság azokkal szemben, akik sokszor kikapcsolva mindenfajta politikai ellentétet, akarva akaratlan kedvező helyzetet teremtettek a magyarországi kormány számára, amennyiben előkészítették a talajt. A ligha megválaszolható kérdés; ilyen körülmények között hol tapinthatók ki egyáltalán az any- nyira hangoztatott közelítés érintkezési pont- íai? -deák1987. szeptember OSZTRÁK VÉLEKEDÉS A HONOSÍTOTT MAGYAROKRÓL Az antiszemitizmussal kapcsolatosan múlt év decembere és ez év januárja között az öt legnagyobb osztrák közvélemény-kutató intézet összesen kilencezer osztrákot kérdezett meg arról, mi a véleménye a zsidókról általában és közelebbről az ausztriai zsidókról. Összehasonlításul más népeket illetve csoportokat, köztük az osztrák honosságot nyert magyarokat is bevonták az értékelésbe. Az 1 -tői 10-ig méretezett skálán 4-ig terjedt a rokonszenves besorolás, 5 jelezte a semleges vélekedést, míg 6-on felül következtek az ellenszenvesek, nevezetesen 9—10 ponttal a nagyon ellenszenvesek. A kiértékelést tartalmazó 60 oldalas jelentést nemrég hozták nyilvánosságra, s magyar szempontból minden bizonynyal meglepetésnek számít. Igazán ellenszenvesnek senkit sem ítéltek az osztrákok, igaz, a csehek kerek 6 ponttal a legkedvezőtlenebb helyezést kapták; utánuk következnek 5,51 ponttal a zsidók, majd 5,49 ponttal az oroszok. A többi nép és csoport, így az amerikaiak, franciák, ausztriai zsidók, szlovének és csehek 4—5 pont közti eredményt értek el. Talán nem is gondolnák a legtöbben, de 3,83 ponttal valameny- nyi közt az osztrák állampolgárságot felvett, vagyis volt menekült magyarok a legrokonszenvesebbek az osztrákok előtt. Nemek szempontjából a nők 3,78 ponttal rokonszenvesebbnek tartják a magyarokat mint 3,90 ponttal a fériak. Az egyes korcsoportok közül 3,93 ponttal a legkedvezőtlenebb megítélésben részesítették a magyarokat á 60 éven felüliek a 14—29 évesek 3,71 pontjával szemben. Az iskolázottságot tekintve a legrosszabb osztályozást adták az elemi iskolával rendelkezők (4,07), a polgári iskolát végzett személyek 3,77 ponttal több rokonszen- vet fedeztek fel a magyarokkal szemben, ellenben az érettségivel rendelkezők és a diplomások 3,40 ponttal a legjobb besorolással illették új honfitársaikat. A sokszor túlérzékenységből fakadó, rossz- indulatot feltételező viszonyítás a fentebbiek alapján — legalábbis mennyiségileg — nem helytálló. Kétségtelen, minden nép önmagát szívleli a legjobban, de azért jut rokonszenv másokra is. Nem kell elbizakodnunk, mégis megnyugtató, hogy a magyarok helytállásukkal, szorgalmukkal, teljesítményeikkel kétségtelen kiérdemelték a „legrokonszenve- sebb” vélekedést. Mindez persze arra is vall, hogy a menekültek hasznos, értékes tagjai lettek az osztrák társadalomnak; rugalmasságukkal, élniakarásukkal bizonyítják, mi mindenre képes az ember, ha a totalitáris rendszert maga mögött hagyva szabadságban, demokráciában fejlesztheti ki tehetségét. BÉCSI NAPLÓ
