Amerikai Magyar Értesítő, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1986-12-01 / 12. szám
12.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1986. december DOMOKOS SÁNDOR (Kanada): Az ördög és a cimborája Az embert mindig érik meglepetések.Már abban a hitben áltattam magam, hogy látva a századunk minden borzalmát, Auschwitz- től, Kambodzsáig, Katynitól Ugandáig - látva a holttestek hekatombjait már nem érhet meglepetés az emberi gonoszság megnyilatkozásaival kapcsolatban. Tévedtem! A jó pap holtig tanul, mondja a közmondás. Ezzel a szándékkal vettem a kezembe Victor Suvarov könyvét melynek cime "Sovjet Military Intelligence" (GRU). A szerzőnek egy másik könyve "Inside the Sovjet Army" már ismert volt számomra és tudtam az Íróról, hogy aktiv páncélos tiszt volt a szovjet hadseregben s egyben tagja a katonai felderítő szolgálatnak. "A Szovjet Hadseregen belül" c. könyve is tartalmazott pár megdöbbentő adatot, de megközelítőleg sem olyan megdöbbentőket mint ez a könyv, mely a szovjet hadsereg felderítő és kémszolgálatainak hátterét tárja fel. Az még nem lepett meg, csak elgondolkoztatott, hogy az eddigi főnökökből, számszerint tizenötből, egy természetes halállal halt meg, egyet a kormány tetetett el láb alól, hetet kínzással egybekötve végeztettek ki nyilvánosan vagy golyó által, vagy akasztással, három életben maradt és természetes halállal halt meg, mig a másik hiányzó háromról semmi biztosat nem említ a szerző. Ez azonban még csak elgondolkoztató. A meglepetés akkor ért, mikor a szerző elmondja, hogy a két rivális felderítő szervezet a Cseka (a K.G.B. elődje) és a hadsereg felderítő szerve (G.R.U.) között szabályos háború folyt a hatalomért minek során I9I8 július 10-én a Cseka, csak úgy minden további nélkül kivégeztete a keleti front teljes felderítő karát sőt magát a tiltakozó parancsnokot M.A. Murajevet is...Ez már kissé megdöbbentő! Mert hát az ellenség vezérkarát kivégezni az érthető de a sajátot? Ez még a szovjet rendszert ismerőket is megrázza. De valójában csak ezután jött a java a dolognak. Az események előzménye az volt, amint azt már az akkoriban a német kommunista párttal szimpatizáló Koestler Arthur is elmondta, hogy ahhoz, hogy újságírói munkásságának balrahajló hangja ne legyen gyanús, a Párt parancsára nem engedélyezték a kommunista pártba való belépését. A szovjet katonai felderítés hasonló okokból követelte a részére dolgozó német állampolgároktól, hogy vagy ne legyenek párttagok, vagy ha azok - lépjenek ki. A jó német alaposság ezt nem helyeselte és kijárták a katonai vezetőnél titkos tárgyalások sorozatával, hogyha a német kommunista pártból ki is lépnek, de a s szovjet kommunista párt vegye őket föl tagjai sorába. Erre biztosítékot is kaptak. Olyan messzemenő volt a biztosíték, hogy a parancsnok kijelentette, hogy Sztálin saját kezével állította ki nekik a párt igazolványt. Olyan lelkesedést váltott ki ez a nagylelkűség a hü német kommunistákban, hogy a szolgálataikért (mely életkockáztatást jelentett) járó pénzösszeget is önként visszautasították a párt javára. így természetes, hogy a csoport az akkor még javában működő berlini orosz követségen minden dokumentumát megsemmisítette. A lelkesedésük óriási mértékben fokozta a szolgálatuk eredményességét. Hamarosan a túlbuzgóságukra a Gestapo is felfigyelt és egy részüknek sikerült Ausztria, Svájc, Spanyolország érintésével a remélt megváltás hazájába a Szovjetunióba menekülniük. Innen pedig pedig a szerző müvének szószerinti fordításával folytatom: "Ez idő alatt a politikai helyzet alapvetően megváltozott. Hitlerből Sztálin legjobb barátja lett és a kommunistákból lettek a fasiszták legjobb barátai. Megkezdődött az ajándékok kicserélése, többek között a németek átadták a legjobb repülőgép modelljeiket, mint a ME-109, JU-87, J-88, DO-217, HE-111 sőt a ME-111- et is kérve cserében a német kommunistákat. Hitler számítása igen egyszerű volt. Azon rövid idő alatt, ami a küszöbön álló háború megindításáig volt, a szovjet képtelen lesz lemásolni a gépeket és 9 pedig kiirtja politikai ellenfeleit. Ám Sztálin számára is jó volt az üzlet. 6 már ugyanis torkig volt a német kommunisták lamentációjával és szívesen adta volna át őket a Gestaponak pár korszerű repülőgépért. Sőt nem csak az egyszerű német párttagokat de a Központi Bizottság pár tagját és pár kommunista lapszerkesztőt is velük együtt. De arra nincs szükség, hogy ezeket Németországba szállítsák, hanem a Gestapo küldjön egy kivégző osztagot Moszkvába és ott végezzen velük. A hadsereg felderítés (GRU) tagjait azonban mégis meg akarták menteni azzal, hogy úgy informálták a németeket, hogy azok eltűntek a spanyol polgárháború íorgata- gában és soha nem érkeztek meg Moszkvába. A volt GRU ágensek azonban, a saját vesztükre, nem tudván, hogy milyen játék folyik az életük körül, a párttagságuk visz- szaállitását követelve újabb éhségsztrájkba kezdtek. Ez megpecsételte a sorsukat. Mostmár Moszkva beismerte a fasisztáknak, hogy az illetők az ő őrizetükben vannak. Egy megoldást ajánlottak. Jöjjenek a fasiszta kivégzők Moszkvába és hajtsák ott végre a likvidálást, hogy az áldozatok ne hagyják el a Szovjetuniót. (Mindkét fél biztos akart lenni abban, hogy a sokat tudó GRU ágensek nem fognak többé beszélni.1
