Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-01 / 11. szám
DOMOKOS SÁNDOR (Kanada): A menekült Gyermekkori ismerősöm. Együtt jártunk iskolába. Eszes fiúcska volt de emellett rengeteget tanult. Ha a tanár leejtette a krétát biztos, hogy 5 ugrott elsőnek, hogy felvegye. Mindenkinek a szemébe mosolygott és előre köszönt. Eminensen végeztünk ő is, én is. Aztán sokáig nem találkoztunk. Az orosz hadifogoly tábor petróleum lámpával világított mocskos éttermében hozott össze újra a véletlen. Ott ült a "salternél". Ez olyan hely volt fogoly viszonylatban, mint a görög polisokban a tyrannus trónja. Az élet-halál feletti rendelkezés szimbóluma. A szent "étel" feletti korlátlan hatalom öntudata sugárzott róla. Jól nézett ki. Az arca zsirosan fénylett a lámpa sugarában. Szélesre tárt karokkal ölelt magához. A csajkámból az üres lötty - amit levesnek neveztek - kiloccsant ettől a vehemens szeretet megnyilvánulástól.- Mi van veled öreg harcos? Látod, milyen a véletlen. Itt kell találkoznunk újra. Itt a nyomor közepén. Szörnyű hely ez a Paradicsom mi? Rossz bőrben vagy... Engem még a Donnál fogtak el...Nem volt értelme tovább harcolni. De ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége... Egyik lábamról a másikra állva hallgattam a szó-áradatot. Kintről minden ajtónyitásnál gőzösen gomolygott be a metsző hideg. Szomorúan néztem, hogyan dermed meg csajkámban a lötty.- Te mi vagy itt? - kockáztattam meg a szerény és félénk kérdést.- Ne is kérdezd. Utálatos és vesződséges munkával bíztak meg. Étel-ellenőr vagyok. Vigyázni kell, annyi a szemtelen potyázni akaró alak, itt a táborban. Ha nem lennénk óvatosak a felének se jutna étel. Már pedig ez itt létkérdés. Minden fogoly érdekét képviselem. De ha tudnád mennyi gorombaságnak, rágalmazásnak vagyok kitéve. De hát az már igy van ha az ember a közösség érdekében dolgozik... Csak álltam megsemmisülve ennyi magasztos emberi jóság láttán.- Palikám, - szólt oda jól ismert el- lenálhatatlan mosolyával a szakácshoz - hozz még egy kis levest - és oda adta a csajkáját.- Hja, sok idő telt el azóta, hogy együtt ültünk a padban. Nekem, mint szegény iparos ember fiának sokat kellett küzdenem. Órás és ékszerész volt az apja. A kis felvidéki városka egyik leggazdagabb embereként emlegették. De nem lett volna tapintatos dolog most ezt előhozni és 1985. november_________________ nem akartam megbántani az én jóbarátomat. 5 azonban folytatta.- Persze ti gazdag úri fiuk könnyen érvényesültetek.- Hát tudod. . . - szántam rá magam valami halvány ellenvetésre, amikor a szakács elébe tette a csajkát. A szavam elakadt. Csodálatos volt még nézni is. Tele volt krumplival. Egy főtthus darab is volt benne. Az én kiéhezett szemem nem lehetett becsapni.- Tartsd a csajkát öreg fiú. A szivem megremegett az örömtől.- Láttam az előbb kilöttyent a levesed, - mondotta és nagylelkűen leöntötte a levesének higját az én csajkámba. A sűrűjét pedig jó étvággyal kanalazni kezdte.- Na szervusz - mondotta tele szájjal. -^Máskor is gyere csak, ha éhes leszel. En nem feledtem ám el a diákéveket, pedig tudom, hogy lenéztetek mint iparos fiút. De én nem vagyok haragtartó. Aranyos jó fiú volt ő alapjában. Két hét múlva haza vitték egy "végsőkig le- gyangült"-ékből álló szerelvénnyel. Mivel én még hat évig élveztem a szovjet vendédszeretetet igy sokáig nem találkoztunk megint. Végre engem is hazaszállítottak. Ám az osztályharc úgy kivánta, hogy "szabadon engedésem" után két hónapra eldeportáltak. Itt éltem meg a nagy eseményét a népi demokratikus szabad vállasztásnak. Persze nekünk deportáltaknak nem volt szabad vállasztanunk, de a becsületes polgároknak szabad volt megválasztania az egyetlen párt egyetlen jelöltjét, a- kit a Párt erre kijelölt. Az ilyesmihez aztán hosszú és meggyőző választási előkészületre van szükség. Szónokok jöttek Pestről remek autókon ebbe az elrugaszkodott kis faluba. Egy ilyen autón érkezett ő is az én jó barátom. Nagy örömmel üdvözölt.- Szervusz öreg cimbora. Téged is a Párt delegált? - kérdezte.- Nem. . .Nem. . .Nem egészen. Engemet deportált...- Nyögtem ki zavartan. Elko- morodott.- Emlékezz, hogy én mindig figyelmeztettelek titeket középosztálybelieket, hogy ne hordjátok olyan magasan az orrotokat. De hiába nem használt a jóindulatú figyelmeztetés. Ezért jutottatok ide. A marxi ideológia előirja a párttagoknak az osztályidegenek gyűlöletét, de én itt is kivétel vagyok. Megpróbálok segiteni rajtad. . .De most mennem kell. Jön a megyei párttitkár és nem tehetem ki magamat annak, hogy lássa, egy deportálttal beszélgetek. Ugye^meg érted?... És elsietett. Én megértettem. Jó fiú ő alapjában. De Istenem, aki a köz ügyeinek szenteli életét annak kevés ideje marad egyéni kis bajokkal törődni. 7.oldal Amerikai Magyar Értesítő
