Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-10-01 / 10. szám
6.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1985. október Kommunista háborús bűnök csorbítják a francia "dicsőséget" Köztudott, hogy a "gloire" nemzete mindig önző, kimondottan soviniszta magatartást tanusitott az európai földrész népei iránt, különösen a legújabb kor első nagy diktátora, a korzikai Napoleon óta. Önzéssel járó bosszúvágyuk az első világháborút követő un. békeszerződések diktálásában, illetve Clemenceau ördögi lényében érte el csúcspontját. A különböző nyelvű népelemek (bretonok, normandok, elzászi németek, baszkok stb.) emberi jogainak lábbaltiprását seholsem kezdték olyan korán, mint a demokráciával kérkedő franciáknál, akiknek idegengyűlölete még ma is lépten-nyomon tapasztalható valóság. Olyan nép, amelynek közössége nem a keresztény felebaráti szeretet, hanem a kényszer nyomasztó hatása alatt tart össze. így magyarázható, hogy kifelé egységesnek tűnő nemzeti kereteken belül súlyos emberi és társadalmi hibákra bukkanunk. Ezeknek tulajdonítható, hogy 1871-ben Bismarck, 19Í0- ben pedig Hitler hadserege egy-kettőre eljutott Párizsig. Még emlékszünk a közel félévszázados mozi-hiradókra, amelyek a Maginot-vonal "félelmetes" ellenállóképességét voltak hivatva sugallni. És mivé tették a leleményes németek? Puskalövés nélküli muzeális emlékké. Mert a francia csapdát egyszerűen megkerülve, másfelé sétáltak be a német hadak. Ma már bőséges szakirodalom dokumentálja a franciák "burzsuj" magatartását, illetve a német megszállás alatti békés együttműködését. Mégis mindent tagadva, illetve agyonhallgatva, immár negyven esztendeje igyekeznek úgy beállítani a négyéves háborús időszakot, mintha minden egyes bokorban egy ellenállójuk leselkedett volna a német ("chou") "káposztafejekre" . A szakirodalom nyomán a napisajtó is gyakran leránt ja a leplet arról a békés együttműködésről, amelynek ellensúlyozását az ellenállás szerepének túlzott felnagyításával fokozzák. Ugyanakkor egy-egy kollaboráns felelősségre- vonásával olyan darázsfészekbe nyúlnak, amelynek csípéseitől a széles néprétegek, köztük főként a tolvajt kiáltó baloldaliak és közéleti pasái is félnek. Ugyanis túl sok a "gyanús személy" , a- kiknek sérthetetlensége egy-kettőre buborékká válnék, ha pl. a Lyonban már é- vek óta "vizsgálati" fogságban lévő Barbie! biróság elé állítanák. Átlátszó, nevetséges érvelés, miszerint adatgyűjtés miatt késik a birósági eljárás. Ugyan kérem! A vádakat már hetvenhétszer megszerkesztették ellene, hiszen évtizedekkel ezelőtt " in absentia"' is halálra Ítélték. A hazudozásban élenjáró baloldal megtévesztéssel vezeti félre a francia közönséget, hogy huzza-halassza a Barbie-pört, amely akaratlanul is a vádlottak padjára ültetné az agyondicsői-^ tett "ellenállás" jó néhány tagját. A háborús együttműködés, illetve ellenállás botrányainak sorozatában legújabban a francia kommunisták viselt dolgai homályositják el a mondvacsinált "dicsfényt". Az amerikai sajtó hangadói közül különösen a Washington Post és a The Wall Street Journal vonatkozó cikkei figyelemre méltóak. Amig az előző a francia "ellenállás" mítoszát, addig az utóbbi a negyvenéves visszaemlékezésbe keveredő üröm keserű izét emeli ki. Szinte egybehangzó párizsi jelentésük alapján eléggé tárgyilagosan elemzik az uj- fent francia botrányt. Miről is van szó? Történeti tény, hogy annak idején Franciaország harci kedv hiányában, 2-3 hét leforgása után a németek lábai előtt feküdt. Eltekintve a hivatásos katonáktól, mindenki az egyéni kényelmét és bőrét i- gyekezett menteni. Ez a teljes megadás és békés együttélés jellemezte a franciák életét. Inkább jóizüen ettek-ittak, mintsem, hogy vásárra vitték volna bőrüket. (Pontosan negyven évvel ezelőtt is krumplit loptak a földekről tiroli D.P. táborunk francia katonai őrei.) A napóleoni gaztettek miatt történeti igazságszolgáltatásnak tekinthető I87I- es és 19^0-es német megaláztatás csorbáját költött legendákkal igyekeznek kiköszörülni. Hát mégcsak a világ emlékezetében ma is élő gyáva megfutamodásuk a németek elől! Ők voltak a nyugati szövetségesek élősködői, potyalesői, akik de Gaulle-lal és a kommunistákkal az élén dicshimnuszokat férceitek össze háborús "érdemeikről". Egészséges folyamatként könyvelhető el, hogy a "szennyes" nélküli, háború utáni nemzedék elkezdte tépázni az öncsinálta babérokat. Egyre eredményesebben döngetik a történetferditések és hazug lóditások párizsi fellegvárának falait, hogy most nem a Bastille rabjait, hanem a történelmet szabadítsák meg (az állami cenzúra) bilincseitől. Ez utóbbinak esett áldozatul egy korábbi dokumentum-filmjük, amelyet a francia-német e- gyüttmüködés élethü ábrázolásáért tiz évi betiltásra Ítéltek...Most azonban a francia kommunista párt hónapokig tartó erőlködése ellenére is győzött a vélemény-szabadság, úgyhogy julius_2-án végre bemutathatták a Terrorists in Retirement c. történeti filmet. Elképzelhető, hogy a film cime már egymagában is vörös posztó a kommunisták és társuta-
