Amerikai Magyar Értesítő, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
kát a magánbeszélgetésekkel. Illetőleg: ejtett néhány szót minisztériumról, Zso- fonyecz miniszterről, miniszteri titkárságról, stb., de részletekbe soha nem ment s én éppen arra voltam kiváncsi, hogyan interpretálja a részleteket a nyilvánosság előtt, újságban. Nos egyetlen szót se szólt róluk. 6 tudja,miért... ☆ Ismétlem: ne keverjük össze a magán- beszélgetéseket a publicisztikával. Ha Szentpétery négyszemközt netán beszélt is volna az ötvenes évek alatti életéről, az csak kettőnk ügye volt. De amikor újságba adta közre a véleményét, a Szentpétery-kérdés közüggyé vált. Aminek részleteit az olvasóknak is joguk van ismerni. Ha csak a magam részéről vagyok kiváncsi valamire Szentpétery múltjából, fölhivom telefonon, vagy irok neki egy levelet. De én a köz nyilvánossága előtt tettem föl neki a kérdést, hogy ott feleljen. Nem tette meg. És ez nekem elég. Bosszantja is eléggé, hogy ilyen helyzetbe hoztam. Ezért nemcsak memóriazavarral, de egyebekkel is vádol. Mondván: fogalmam sincs, mi az az áruhitel, merthogy egész közgazdasági ismeretem abból áll, hogy tudom, hol kell leszálni a villamosról a pesti Közgazdasági Egyetemhez. Múltkori cikkem - ha Szentpétery nem vette volna észre - publicisztika műfajába tartozott és nem szakértekezésnek készült, amiben az áruhitel közgazdasági értelmezését kívántam volna nvuj- tani az olvasóknak. Dehát - belátom - nem is versenghetek közgazdasági szaktudás terén Szentpéteryvei. Az ő képzettsége messze fölötte áll az enyémnek és az előny szinte behozhatatlan. A különbség köztünk ugyanis az, hogy mig ő az ötvenes évek elején végezte az egyetemet (a- zok közül is a jogit', amire - tisztelet a kivételnek! - jószerivel csak az ment, akinek semmi máshoz nem volt tehetsége és minél könnyebben akart doktori cimet szerezni) , amikor köztudomásúan a hazai egyetemi és iskolai képzés (a közoktatás) a legeslegmagasabb fokon állt! Semmi sem számitott a vizsgáknál, csak a tudás, politikai és káder szempontokra senki sem adott és marxi zmus-leninizmus- ból magasan kvalifikált professzorok e- gyenesen a pártközpontból kerültek az egyetemi katedrákra. Jómagam sajnos egy sokkal silányabb korban, a reakciós és elmaradott Horthy-rendszerben végeztem a közgazdasági egyetemet és 19^3-han olyan európai hirü tudós professzoroknál szereztem kereskedelem-tudományi oklevelet (igaz, nem doktorátust, mert az ott általában nem volt szokás) , mint Laky Dezső, Czettler Jenő, Erődy-Harrach Béla, Kaas Albert, Fülei Szántó Endre, de Teleki Pált is hallgattam, aki akkor •+. oldal már aktiv politizálása miatt csak ritkán járt be a tanszékre. Nem szorul hát magyarázatra, micsoda fényévnyi különbségek vannak Szentpétery és az én felsőfokú képzettségem között: csoda hát,hogy ő jobban tudja, nálamnál, hogy mi az a fránya áruhitel?... ☆ Ami pedig a közgazdasági egyetemhez való villamosozást illeti, ott is el vagyok maradva Szentpétery mögött egy-xét brossurával, illetve pár évvel. Ö tudja, hol kell leszállni a pesti Közgázhoz, én nem. Mert ő - mint mindenben - e kérdésben is marxi beidegződések szerint gondolkozik. 5 Közgazdasági Egyetemről szólva a jelenlegi Marx Károlyról elnevezett intézményre gondol, ami a régi Vámházban kapott helyet, a Fővám téren, ahol valóban megállnak a villamosok. De nekem - Istennek hála! - ide soha nem volt szerencsém járni! Én még a régi "igazi" Közgázon végeztem a négy egyetemi évet s ennek az épülete - ha Szentpétery nem is hallott erről Rákosiék idejében - a Szerb utcában állt, pont szemben a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karával. És bizony - bevallom - még ma sem tudom, hogyan lehetett volna ide villamoson eljutni. Mert errefelé soha nem járt villamos, csak busz és egy időben trolli. Mert ha Szentpétery villamossal akarta volna megközelíteni az akkori Közgazda- sági Egyetemet, akár a Rákóczi útnál, akár az Apponyi téren, akár a Kálvin téren vagy akár a Rakparton szállt volna le a villamosról, bizony mind a négy i- rányból jókorát kellett volna gyalogolnia. Szentpéterynek tehát megintcsak igaza volt: nemcsak az áruhitel dolgában honol sötétség agyamban, de még azt se tudom - tudtam -, hol kellett leszállni a villamosról, ha az egyetemre mentem. így aztán inkább gyalogoltam. Ugyanis pontosan egy háztömbnyire laktam az egyetemtől: a Veres Pálné utca sarkán. Igaz: ez most mellékes. Fő hogy Szentpétery mindenkinél okosabb. Dehát nem irtam-e meg már ezt előző cikkemben is?... Csak abban téved Szentpétery, hogy bárki is "rejtélyesnek" tartotta volna személyét és egy percig is "rágódott" volna azon: ki ő? Nem. Csupán az ujság- irószakma Íratlan etikai törvénye, hogy az olvasónak joga van tudni, kinek az Írását olvassa, kinek a véleményét tálalja eléje egy újság. Dehát mindent ő sem tudhat - honnan is tudhatná ezt? - s ezért megmagyarázom neki: akár hiszi, akár nem, az olvasók szeretik ismerni az újságíró nevét, mert ez valamiféle személyes kapcsolat jellegét adja az iró- olvasó viszonyának. Vajon ki venne kezébe olyan lapot, melyben csupa aláírás nélküli, vagy álnévvel jegyzett irás s szerepelne? Személytelen írásoknak nincsen hitelük, mégkevésbé olvasóközönsé1985. szeptember Amerikai Magyar Értesítő
