Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-05-01 / 5. szám
ÉRTESÍTŐ HUNGARIAN Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron f Amerikai Magyar g ff Baltimore, 198^-. május XX. évfolyam, 5* szám FLÓRIÁN TIBOR: Erdély és az emberi jogok A kétfejű sastól a félholdon át a sarló-kalapácsig sokféle hatalom jelszavai és katonái próbáltak megosztani, szétszórni s legyengülten térdre kény- szeriteni. A pogány és keresztény, kuruc és labanc szembenállás örökségét magunkkal vittük az öt földrészre. A hontalanság, a nyomor és a honvágy egyszintűre sujkolhatott, mégis, hosszú időn át, szétválasztottak uj földre érkezésünk évszámai, kutyabőrünk és rendjeleink, őseink fajtisztasága, vagy kevert vérüségünk és sokszor templomaink is. Volt frontharcosok és ellenállók bomlottak külön nyájakra és magasra emelt lapáttal néztek farkasszemet azok, akik, csökönyösen, az igazságtól balra, vagy jobbra ásták a soha célba nem érő árkot. A kakas és kereszt is sokáig perelt egymással és hirdette egyedül üdvözitő hitét. A keleti magyar táltosai mögé sorakozva menetelt visszafelé, a múltba. A nyugati magyar a kereszténység védőpajzsát e- melte feje fölé és saját embersége és európaisága helyett a déli harangszóra hivatkozott. Sörivók és borivók fordultak szemben egymással. Klikkek és egyletek, tájak és országok választottak el évtizedeken át. Lapok és rádióállomások, üzleti érdek emeltek közénk falakat. Nagyszájú szónokok és önző céljaikat kergető vezérek vezették tévútra magyar utat kereső és korszerű Közép-Európát épitő vágyainkat. Az emigrációs egység felé törekvésnek a II. világháborút követő több mint három évtized alatt voltak Eckhardt Tiborjai és névtelen megszállottjai, Írók és olvasók, papok és polgárok, munkások és KÖSZÖNTJÜK AZ ÉDESANYÁKAT •>* ADY ENDRE: Az anyám és én Sötét haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke Kreol-arca vakított. Szeme, vágya, eper-ajka, Szive, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol. Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarrabb, A legszomorubb fiút. 0 szülje az átok sarját Erre a bus magyar földre, Az uj hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt. Fénye sincs ma a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. En kergettem a vénségbe: Nem jár tőle olyan távol Senk, mint torz-életével Az ő szomorú fia.
