Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1984-05-01 / 5. szám

ÉRTESÍTŐ HUNGARIAN Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron f Amerikai Magyar g ff Baltimore, 198^-. május XX. évfolyam, 5* szám FLÓRIÁN TIBOR: Erdély és az emberi jogok A kétfejű sastól a félholdon át a sarló-kalapá­csig sokféle hatalom jelszavai és katonái próbáltak megosztani, szétszórni s legyengülten térdre kény- szeriteni. A pogány és keresztény, kuruc és labanc szembenállás örökségét magunkkal vittük az öt föld­részre. A hontalanság, a nyomor és a honvágy egy­szintűre sujkolhatott, mégis, hosszú időn át, szét­választottak uj földre érkezésünk évszámai, kutya­bőrünk és rendjeleink, őseink fajtisztasága, vagy kevert vérüségünk és sokszor templomaink is. Volt frontharcosok és ellenállók bomlottak külön nyájakra és magasra emelt lapáttal néztek farkas­szemet azok, akik, csökönyösen, az igazságtól bal­ra, vagy jobbra ásták a soha célba nem érő árkot. A kakas és kereszt is sokáig perelt egymással és hirdette egyedül üdvözitő hitét. A keleti magyar táltosai mögé sorakozva menetelt visszafelé, a múlt­ba. A nyugati magyar a kereszténység védőpajzsát e- melte feje fölé és saját embersége és európaisága helyett a déli harangszóra hivatkozott. Sörivók és borivók fordultak szemben egymással. Klikkek és egyletek, tájak és országok választot­tak el évtizedeken át. Lapok és rádióállomások, üz­leti érdek emeltek közénk falakat. Nagyszájú szóno­kok és önző céljaikat kergető vezérek vezették tév­útra magyar utat kereső és korszerű Közép-Európát épitő vágyainkat. Az emigrációs egység felé törekvésnek a II. vi­lágháborút követő több mint három évtized alatt vol­tak Eckhardt Tiborjai és névtelen megszállottjai, Írók és olvasók, papok és polgárok, munkások és KÖSZÖNTJÜK AZ ÉDESANYÁKAT •>* ADY ENDRE: Az anyám és én Sötét haja szikrákat szórt, Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke Kreol-arca vakított. Szeme, vágya, eper-ajka, Szive, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen, Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol. Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött, Hogy szülje a legbizarrabb, A legszomorubb fiút. 0 szülje az átok sarját Erre a bus magyar földre, Az uj hangú tehetetlent, Pacsirta-álcás sirályt. Fénye sincs ma a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. En kergettem a vénségbe: Nem jár tőle olyan távol Senk, mint torz-életével Az ő szomorú fia.

Next

/
Thumbnails
Contents