Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
4.oldal Amerikai Magyai Értesítő 1984. március Elképesztő, hogy egyébként meglehetősen értelmes emberek eltúlzott érzékenységükben a korlátoltságnak micsoda magasságaira képesek emelkedni. Minden szerző érzékeny - ez természetes, ehhez joga van -, de a kritikához való jog is a demokráciához tartozik. És a sajtó- szabadsághoz. Ha a könyv jó - amit majd végső fokon az olvasók döntenek el - a rossz kritika úgyis lepereg róla, de ha történetesen egy rossz könyvről ir valaki jó kritikát - kíméletből, emigrá- ciós tapintatból - attól még az nem válik irodalmi értékké. És a tapintat - ha rosszul értelmezett is - ott talán még érthető, ahol a szerző saját anyagi erejéből, minden külső segitség, támogatás nélkül izzad ki egy könyvet. De hogy ott, ahol a szerző illő honoráriumot kapott munkájáért, miért lenne helyénvaló a hallgatás - ha valakinek éppen kedve van bírálni - azt nem értem. ☆ Nem értem miért kell egy könyvkritika ürügyén gyűlölködést, alattomos támadást emlegetni? És miért kell szemre- hányni a kritikusoknak, hogy a könyv megjelenése után (!?) nyiltan, újságban közölték észrevételeiket és nem diszkrét magánlevélben, talán még a kötet megjelenése előtt...?Mióta a világ világ, a könyvkritikák mindig újságban jelennek meg és még soha életemben nem hallottam olyat, hogy a könyvkritikus levélben imá meg véleményét és nem újságban. Akkor nem is léteznék ez a műfaj, nem lennének kritikai folyóiratok és a nagyközönség nem részesülhetne abban az irodalmi élvezetben, hogy könyvkritikákat olvashasson. Amiknek az irodalmi - és szakkönyvek esetében egyéb szakmai - nevelés szempontjából is sok haszna van. Az a baj, hogy az emigrációban túlteng a jószándéku, de a szakmailag teljesen tájékozatlan toliforgatók száma. Tele vagyunk nyomdafestéket soha azelőtt nem szagolt amatőrökkel, akik belekotyognak mindenbe, amihez nem értenek. Csak igy lehet, hogy kritikusoktól azt kérik számon, amiért nem "bizalmas" jelzésű magánlevélbe rejtve küldték el hibajegyzéküket a szerzőnek? És csak igy lehetséges az, hogy például e sorok Írójától is többen számonkérték: az Értesítő "főmunkatársa" lévén miért nem akadályozta meg a Spirit of Hungary^bi- rálatának megjelenését a lapban? Először is akkor sem akadályozta volna meg ha tud a főszerkesztő ilyenirányú tervéről, mert a fent leírtak alapján hive a vélemény-ellenvélemény szabad hirdetésének, de azért sem akadályozhatta meg, mert ő is csak akkor látta a lapban a cikket, amikor a posta kikézbesitette címére az Értesítőt. Mert a főmunkatársnak semmi köze a szerkesztéshez és nem vesz részt a lap összeállításában. Pontosan olyan cikkíró munkatárs, mint a többi, csupán Írásai - megérdemelten, vagy érdemtelenül - megkülönböztetett elbánásban részesülnek. Ennyi az egész. De főmunkatársak - hacsak nem ugyanakkor rovatvezetők is - még a hazai "nagy" lapoknál sem vesznek részt az újság végső képét kialakító szerkesztőségi értekezleteken. Itt az emigrációban, a földrajzi távolságok miatt ez mégkevésbé lenne lehetséges. A lap tartalmáért a szerkesztő felel, ezt mindenkinek illene tudnia. Ami pedig azt a bizonyos könyvkritikát - részleteiben - illeti, megmondom őszintén: én nem Írtam volna meg. Nemcsak azért, mert az én történelmi fölkészültségem kevés lett volna ahhoz, hogy kibogarásszam a többtucatnyi valódi vagy vélt hibát. Meg azért sem, mert a többszáz év előtti események ilyen vagy olyan értékelésével nem sokat törődöm, ezeknek nagy része úgyis találgatáson épül és semmi kihatással nincs a jelenre. Rég elszáradt kákán keressenek csomót a poros fóliánsokkal bíbelődő ráérős történészek: engem a jelen és a jövő érdekel. Legfeljebb a már a mi életünket is magábaölelő közelmúlt. És erről csupán pár lap szól a három- százvalahány oldalas kötetben. Elenyésző. A lánchidi oroszlánok nyelve miatt - mint már hivatkoztam ezen állatok fogyatékosságára - nem fogom végig vizsgálni az egész hid szegecselését és egy-két pontatlan hegesztés miatt nem fogom az egész hidat ócsárolni. Dehát vannak nálam "haklisabb" emberek is... Akik aprólékosan vizsgálják a részleteket. És ki vitathatná el a jogukat erre? Mint ahogy ahhoz is joguk van, hogy csípősen tegyék meg észrevételeiket. Ahány ember, annyi stilus! Vannak, akik a könyvkritika szarkasztikus hangját kifogásolják. Talán ebben igazuk is van. Meg lehetett volna azt írni kevésbé bántóan is. Jobban méltányolva a könyv összeállítóinak igyekezetét. Ut desint vires, tarnen est laudanda voluntas - alapon. ☆ De egy valamit én is szóvátettem volna, ha észreveszem, mint ahogy szóvá is tettem legutóbb e hasábokon, miután a kritikusok ráirányították a figyelmemet: a Horthy-korszakról szóló bántóan rossz fejezeteket. Mert ehhez már hozzá tudunk szólni történelemtudományi diploma nélkül is. Hiszen ezeket az é- veket már mi is átéltük, közvetlenül ismerjük. És ehhez hozzá is kell szólnunk: mert ez a könyv legérzékenyebb /Folyt, a 7. oldalon/
