Amerikai Magyar Értesítő, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-02-01 / 2. szám
10.oldal semmisítés fenyegetésével - másra rákényszeríteni. Az emigrációban lehet vitatkozni, lehet talán még a kelleténél hevesebben védeni saját elveket és támadni mások álláspontját, de egyet nem szokás: véleményeltérés, felfogáskülönbség miatt bárkit terrorizálni, lenyomni, lehetetlenné tenni, megnyomorítani, börtönbe zárni, állásából kirugatni, lakásából kiebrudálni, minden ingóságától megfosztani, hivatásától eltiltani, újságírót segédmunkássá degradálni, értelmiségi foglalkozásúakat tönkretenni, egy é- letre megnyomorítani. Nem lehet és nem szokás ilyen módszereket használni, ilyen eszközökkel élni az emigrációban, nemcsak elsősorban azért, mert egyetlen emigránsnak, vagy emigrációs szervezetnek nincs fegyvere és hatalma, hanem azért is,mert itt demokrácia van, kedves Fekete Gyula, ahol lehet éles érveket, kemény argumentumokat használni, esetleg - a vita hevében - még sértegetni is, de bunkót, mint érvet nem szokás alkalmazni. Sem a puskatust, sem a bikacsököt. És ha a viták - a vitázó felek a saját igazságukba vetett szent meggyőződése miatt - néha el is fajulnak, attól még senkinek a haja szála nem görbülhet meg és semmi hátránya nem lesz az életben. Ha Fekete Gyula nem tudná - de hisz’ hol is hallott volna erről -, az amerikai közéletben és a társadalmi küzdőtéren is adódnak összeütközések és viták, melyek néha a személyeskedésig fajulnak, de ettől még nem esik csorba a demokrácián. Végül is az kerül ki győztesként az ösz- szecsapásból, aki jobban birja szusszal, illetve akinek igaza van. Azaz: aki több érvet tud felvonultatni az igaza mellett. De semmikép sem ávósokat és egyéb fegyveres legényeket, ami otthon divat volt a Rákosi-időkben és - ha enyhébb formában - még divat manapság is. De egy divat még ma is virágzik. Amire - emigrációs viszonylatban - Fekete Gyula céloz cikkében: a gyanakvások, a gyanusitgatások és a maszatolások - a nyálazások - gyakorlata. Lehet, hogy Fekete Gyula nem olvasta Hankiss Elemér szociológus "Diagnózisok" cimü tanulmánykötetét, melyben a szerző több fejezetet is szentel ennek a már-már népszokássá vált hazai társadalmi betegségnek: egymás "fúrásának", a mószerolásnak, be- feketitésnek. Amiknek talán ma már nincsenek olyan következményei, mint voltak a Rákosi-terrorban, nem viszik el miatta az embert éjnek évadján vöröscsillagos pribékek, hogy addig verjék, amig azt is be nem vallja, hogy ő irta a Talpra magyart, de ahhoz föltétlenül elegendők, hogy ártsanak a meggyanusi- tottnak, hogy fagyos légkört teremtsenek körülötte, hogy lelassítsák vagy éppen derékba törjék karrierjét. De ez éppen 1984. február elég és az egyén számára nem kevésbé fájdalmas. Ilyen sincs a demokráciában kedves Fekete Gyula. Itt nem lehet mószerolni, mert meg sem hallgatják az embert, nem törődnek a fúrásokkal, személyeskedésekkel. Az embereket a munkájuk alapján i- télik meg, és nem mások rosszindulatú véleménye alapján. Nem úgy, mint otthon, ahol a politikai káderezés még ma is döntőbb az alkalmazásnál, vagy előléptetésnél, mint a szakértelem, a rátermettség és a szaktudás. Ha látta Fekete Gyula a Balczó András Küldetés cimü filmjét, pontosan tudja, miről beszélek. Ne akarja semmiféle otthonról közénk- ruccant látogató rossz hirét terjeszteni az emigrációnak és ne akarja úgy föltüntetni az itteni magyarságot, mintha szét- huzóbb lenne más nációknál, vagy rosszabb lenne az otthoni társadalomnál. Ez pontosan olyan közösség, mint az otthoni. Éppen olyan - jó tulajdonságokkal megáldott, vagy rosszakkal megvert emberek társadalma, mint az otthoni. Kisebb dimenziókban, de lényegében tagjait hasonló indulatok fütik, sarkalják, mint a hazaiakat. Talán kicsit magasabb hőfokon, ami érthető, hiszen az emigráció rendki- vüli állapot s aki itt van, érzékenyebben reagál sokmindenre, mint az aki fásult közömbösségben él az otthoni, megszokott környezetben. De a vitáik - talán egy- szer-egyszer indulatosabb vitáik - mindenkép a demokráciát bizonyitják és nem a Rákosi-terrorra emlékeztetnek. Ha a megfélemlítettek csendje, ha az otthoni poshadt, áporodott állóviz, a hallgatás "nemzeti egysége" kellemesebb közeget jelent Fekete Gyula számára,nem szükséges, hogy újra egy levegőt szivjon velünk, emigránsokkal. Maradjon otthon és élvezze az "egyetértés" némaságát, mellyel a szegény, proletárdiktatúrába kényszeritett magyar nép "helyesli" a kormány, a párt politikáját. Mert más lehetősége nincs: tetszik, nem tetszik - eszi, nem eszi - nincs más, nem kap mást. Nem kaphat. ☆ Ez a kis futó lecke talán segit Fekete Gyulának abban, hogy kipiskáljon valamit abból: mi is az a demokrácia? Engem az élet tanitott meg rá: azzal, hogy az ellenkezőjéből kellett keserű leckét kapnom, amitől a sors megkímélte Fekete Gyulát. 19*4-5 és h-7 között - az un. demokratikus kisérlet korszakában - hittem abban, hogy a demokrácia szólás- és sajtó- szabadságot jelent. S hogy hittem benne - sőt valami keveset megpróbáltam tenni is ezek megvalósításáért - hét évet tölthettem igen-igen zártkörű társaságban. A Gyűjtőben, a szegedi Csillagban, Mária- Inosztrán, kőbányában, szénbányában. SokAmerikai Magyar Értesítő'
